„Ő pedig tanítványaira nézett és így szólt: Boldogok vagytok... ...Legyetek irgalmasok, mint Atyátok is irgalmas” Lk.6,20-36 

A boldogságról

 
A Biblia kutatói sokáig nem találták az ókori  zsidó emberek, és általában a keleti emberek verselési módját, irodalmi stílusait. Szép lassan jöttek rá, hogy nem a mi megszokott európai gondolatmenetünk szerint kell ezeket keresni, hanem valami egész más úton. Egyik érdekes stílus a „boldogmondás”. Már az Ószövetség is tele van „boldogmondásokkal”, mint azt az előbb olvasott zsoltárban is találtunk, de így van a következő zsoltárban is...



A boldogmondásokban egy életérzést, egy állapotot fogalmaznak meg a szentírók.

 

Jézus is felveszi ezt a szálat, sőt máshol is olvasunk boldogmondást az Újszövetségben. Ma tehát a boldogságról, majd még röviden annak gyümölcseiről beszélünk.

A boldogmondásokban az ember azt reméli, hogy legalább itt igazolja vágyaimat Isten, de nem így van! Nincs boldogmondás, amely pénzről, hatalomról, sikerről, vagy netán kábulatról, bódulatról szólna! Ma inkább boldognak tartjuk az ötös lottó nyertesét, a celeb világ címlapsztárjait, a mindenkit jól átverő „jó időben/jó helyen” politikusokat, bankárokat, ügynököket.... Természetesen mindenhol tisztelet a kivételnek! Ám a kivétel nem is forintban, hatalomban méri boldogságát! Csak mi érezzük így néha! Egyik gyülekezetben megjelent egy vasárnap reggel egy magas rangú (talán miniszter), de református ember. Egy presbiter rohant be a lelkészhez, „Tiszteletes úr., jött a...!” A miniszter úr a templomban egy igehallgató ember volt, azzal a többlettel és gazdagsággal, hogy keresztapukája lehetett egy kis gyermeknek! És ő nem is kívánt ennél többet. Neki ez volt a „rangja” és a boldogsága ott!


Mikor Jézus a boldogmondásokat mondja, akkor nem egy elvont filozófiai tanítást akar mondani. Azt a boldogtalanságában kiégett ember mond, ki már úgy érzi, hogy a boldogság csak egy sokat kergetett ábránd!

Jézus látja maga előtt tanítványait, a tizenkettőt, és talán még sokakat másokat is, végignéz rajtuk, és látja őket a maguk valójában és látja rajtuk a kívülről láthatatlant is! Boldognak mondja őket szegénységükben, éhes voltukban, könnynek közt is, sőt kivetettség, üldözöttség állapotában is. Miről beszél? Tanítványairól: akik egyszerű szegény emberek, akiknek nincs sok pénzük, de azért is megdolgoznak keményen, akik olykor éhesek is maradnak, ha úgy kerül, és akkor is mennek tovább útjukon, akik könnyeket is tudnak ejteni, mert vannak fájdalmaik, sebeik, akár még gyötrelmeik is, akik a hitükért - Krisztus követéséért - még elutasítást, kiközösítést, netán megvetést, vagy majd üldözést is szenvednek. Őket látja és róluk beszél!

 
Igen bennünket lát - téged, engem - és azt mondja: ti pedig mégis boldogok vagyok!


Miben áll ez a boldogság? A boldogság forrása az Istennel való harmónia a szívünkben. Az összetartozás a Hatalmassal! Az a biztos tudat, hogy Isten engem nagyon szeret. Annak a végtelen és felfoghatatlan isteni jóságnak és törődésnek tapasztása, hogy Isten velem van! Hogy tudom: Ő gondoskodik rólam, megáldja napi munkámat, Ő adja kenyerem, és törli le könnyem. Nem kell aggódjak a holnapért, és nem kell kábulatba meneküljek, vagy öngyilkosságot fontolgassak, mert ha roskasztóak is terheim, hogy könnyeim csorognak, tudom, hogy Ő megsegít! Az a biztos tudat a boldogságom forrása, hogy a most megoldhatatlan megoldódik az Ő szeretetében és hatalmában, az összekuszálódott szálak szépen elrendeződnek, az ő cselekedeteiben. Ami pedig itt nem fordulhat meg, az a végén kerül a helyére az igaz Bíró döntésében!

Boldogságom egy állapot, melyben van bűnbocsánatom: így felszabadult lelkem, van utam. Követhetem Krisztusom, van életem: mert Ő valóban velem van minden napon!

Mit jelent ez? Jézus a boldogmondások után kezd egy nagy erkölcsi – etikai tanításban. Arról beszél, hogy hogyan viseljük magunkat ez életben. De ebben olyanokat mond, amire azt mondja egy józan, megfontolt ember, hogy azt nem lehet!

 
Szeretni az ellenséget, adni visszavárás nélkül, jót tenni érdemtelenül...? „Ez nem normális...”


Azon gondolkodtam, hogy talán azért is romlik az erkölcsiség, a norma, mert sok boldogtalan ember féktelenül keresi egyre távolabbinak tűnő boldogulását! Boldogtalan, ezért a több pénzben, akár a tisztességtelenül szerzettben keresi a boldogtalan. Boldogtalan, ezért kicsapongásban: ital, kábítószer, féktelen szex – „Ennyi boldogság jár!” És közben boldogabb nem lesz, ezért még több, még több kell, csak az elégedetlensége nő, és közben egyre kiégettebb lesz.

A boldogság: az Istennel való harmónia, egység, összetartozás az alapja annak, hogy élhessem azt a rendet, amit Ő ad nekünk!

 
A boldogság az a forrás, ami képessé tesz, hogy szeressek, hogy adjak, hogy tűrjek, hogy olyan legyek, mint Atyám, akár épp irgalmas!


Nincs boldogságmérő készülékünk, csak a szívünk, amelyben érezzük, hogy van-e boldogságunk! És a kisugárzásunk, amit a másik ember is megérez, majd délben az asztal körül is, vagy holnap reggel munkakezdésnél...

Boldogságom: tőle, benne. És ez elég! Ámen.