„Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, elment hozzá és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! Ezékiás pedig arcát a fal felé fordította, és így imádkozott az Úrhoz: Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. Ézsaiás még a város közepére sem ért, amikor így szólt hozzá az ÚR igéje: Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az ÚR, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Én meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az ÚR házába. Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel.” (2Kir20.1-6)


Ő tudja!



Bev.: Történetünkben Isten Ezékiás királyhoz küldi Ézsaiás prófétát, azzal az üzenettel, hogy végrendelkezzen., mert meghal. A király ekkor imádkozik és sír, majd Isten újraküldi Ézsaiást, hogy mondja meg a királynak, hogy kap még 15 évet. Lássuk meg Urunk szeretetét és hatalmát, amit e történeten keresztül akar ma velünk közölni!

1. Szembenézés: a halállal. A királynak szembe kell néznie a halállal, mégpedig saját halálával! Mikor ez történik 39-40 éves mindössze, gyermeke még nincs. Ő Izrael királya. Nagyon is érezhetjük, hogy bizony ez még nem egy beérett élet, itt még nincs minden kész! Ám a prófétai üzenet elhangzik, és a király komolyan is veszi: „Isten mondta, hogy meghalok!” Nagyon törékeny a mi emberi életünk. Szembe kell tudjak nézni a halállal. Jöhet akár még ma, nincs senkire semmilyen garancia. A lázadó ember nem akarja ezt tudomásul venni!

Ma ott tartunk a lázadásban, hogy nem is beszélünk a halálról, nem is akarjuk tudomásul venni, elbagatellizáljuk, gyakran hallgatunk csak róla.

Mikor a nagycsaládban ott haldoklott az „öregszüle”, aztán az udvaron volt felravatalozva, és a fél falu, de minimum az utca kivonult a temetésre, nem is kellett róla többet beszélni, mert ott történt minden előttük. Ma a gyermek azt kérdi, hogy hova lett a nagymama, hogy nincs itthon? - mert nem látott semmit, nem tud a történtekről, nem nézett szembe a elmúlás valóságával. A király teljesen józanul, tiszta látásban szembenézhetett azzal, hogy meghal, mert Isten ezt megjelentett neki, sőt még arra is kapott időt, hogy rendelkezzen háznépe dolgairól.

Szembenézés: Isten szuverén voltával: De szembe kellett nézzen Isten hatalmával is. Úgy szoktuk mondani, hogy Isten szuverén Úr!. Nem függ senkitől, ítéltei igazak, önmagukban is megállnak. Ézsaiás azt mondja Istenről, hogy nem kellett tanácsot kérjen valakitől, hogy hogyan teremtse meg e világot, tudta magától is! Ő önálló, hatalmas tökéletes Isten! Ezzel is szembenéz a király: Isten döntött és e döntést csak tudomásul venni lehet! Nem első eset, hogy Isten döntésével szembesül a király, mert emlékezhet Isten csodájára is, ezért tudja, neki bizony van hatalma döntését véghezvinni.

2. Imádság és sírás: őszinteség, mérleg! Mit lehet itt tenni? A király imádkozik. Befordul a fal felé: elfordul emberektől, világtól, mindentől, úgy, ahogy Jézus tanítja: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” (Mt.6,6). És beszél Istenhez, csak hozzá.

 
Tudja, hogy ketten vannak, és az Úr hallja, amit mond neki! Tudja, mert nem első eset!

 

Mikor Jeruzsálemet körülfogta az ellenség és nem volt menekvés akkor sem mást tett: bement a templomba, kiterítette Isten előtt az ellenség levelét és könyörgött, őszintén, alázattal, megadva magát Isten akaratának, de kéve a kegyelmet, a szabadulást. Tudja, hogy mi az, csak ketten vagyunk. Mint a templomi tömegben bűnbánó ember, mint Jézus a Gecsemáné kertben: ketten az Úr és én.

Imádsága, pedig, amit lejegyeztek igen érdekes, hisz Isten el hozza hűségét tiszta szívét, az Úr akaratának betöltésének igyekezetét. „azt tettem, amit jónak látsz” Ha elolvassuk a király életének summázatát, ahogy e könyvben mindig ott találjuk ezt minden királyról, ezt olvassuk: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett őse, Dávid.” (2Kir18,3). Nem beszélt mellé, igazat mondott! Én is állhatok meg így az Úr előtt, de vigyázzak, hogy igazat mondjak!

Ne szépítsek, ne fogjak semmit másokra, azt idézzem egy ilyen imában Isten elé, ami valós! Miért mondom ezt? Mert emberek vagyunk és a hűség, tisztaság és Jézus követésének hiányát szívesen fogjuk másokra, körülmények és igazolnánk magunkat! Ne tegyük, az Úr tudja, csak arra emlékeztessük, ami valós hit, szolgálat, engedelmesség volt életünkben! Mert meghallja!

Azt is jó látni, hogy a király keservesen sír. Miért? Talán, mert nem akar még meghalni, élni, uralkodni szeretne, előbb még gyermeket szeretne? - lehet. Talán bűnei miatt, tudván, hogy minden igyekezete ellenére vannak bűnei? - lehet. Talán, mert fél a haláltól, mi lesz ez után? - lehet. De a sírás belülről fakad, azt jelenti, hogy mély belső, érzelmi hatása van benne Isten szavának, végzésének. Azt jelenti, hogy nem közömbös, hanem igenis lelkileg, érzelmileg érzékeny a király.

Szoktuk itthon mondani: „szabad sírni” Jézus maga is úgy beszél a sírásról, hogy az boldogság egyik kiinduló pontjának nevezi. Nem valami lányos nyafogás, nem valami érzelgős szimpátia keltés, mikor igazi könnyek gyűlnek a szemünkbe és csordulnak le arcunkon, magával víve szemfestéket, port, bánatot, bűnt, félelmet. Szabad sírni férfinak és nőnek királynak, vagy szolgásnak egyaránt, különösen ha Isten előtti sírás ez!
 
3. Isten válasza: mert Hatalmas! De nem marad el a válasz sem. A próféta még csak a város közepére ér, és Isten már küldi is vissza az új üzenettel, még 15 év! Isten rögtön meghallgatta az imát, látta az igaz könnyeket és megkönyörült hűséges szolgáján. Kap még 15 évet. Ez idő alatt megvív ez győztes háborút, fia születik, aki utána a trónra kerül, de vét is, amiért ismét szembe kell nézzen Isten ítéletével.


Mikor imádkozol, mikor odafordulsz úgy, nagyon Jézushoz, tudod-e hogy téged is meghallgat?

Nem csak hall, mint a tv-t, vagy rádiót hallgatjuk háttérzajként! Nem, mint mikor csak azért szól otthon valami, ne legyen csend. Valóban hallja, érti, mérlegeli, amit mondasz. Hiszed-e, hogy megcselekszi?

Tegnap este az ifiórán ez volt az igénk: „Mert mindaz, aki kér kap” Megkérdeztem, hogy így tapasztalták-e, nem nagyon merték mondani, hogy nem, vagy nem egészen, de megértettem. Hogy van ez? Talán csak ennyi: egyezik-e az Ő akaratával, mit kérek Vagy igazán kértem-e hittel, nem pedig mint egy lehetőség, ami „bejöhet”.

Legyek benne biztos: hallja, meghallgatja imám! Kérjem azt, ami valóban szükséges, kérjem igazán, tegyem ezért elé életem, úgy, amint van és fogadjam el önálló hatalmas szerető döntését, ahogy elfogadtam a keresztet és a nyitott sírt is, int szeretete drága jeleit. Ámen.