„Történt azután, hogy visszatértem Jeruzsálembe, és a templomban imádkoztam: révületbe estem, és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a te rólam való bizonyságtételedet. Erre így szóltam: Uram, ők tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem, és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem a benned hívőket. Amikor pedig kiontották Istvánnak, a te vértanúdnak a vérét, magam is ott álltam, helyeseltem az ő megölését, és őriztem azoknak a ruháját, akik megölték. De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged, a pogányok közé.” (Apcsel.22.17-21)

Küldetéstudat!

 

 

Bev.: A héten volt Dsida Jenő halálának 75. évfordulója. Hadd idézzem néhány sorát:

„Ezért nem is hányódom már magamban,

vallom, hogy igazam nincs

és mégis igazam van

és mától fogva énnekem

örökre ez az énekem:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,

ha téged elfelejtelek!

Nyelvemen izzó vasszeget

üssenek át,

mikor nem téged emleget!

Húnyjon ki szemem világa,

mikor nem rád tekint,

népem, te szent, te kárhozott, te drága!”

 

Nagyjából ötszáz vers megírása után egyszer csak rádöbben: magyar ő, és elsődleges felelőssége talentumának használatára saját népe körében van. Ekkor írja e versét, ekkor fogalmazza meg életét, kapott küldetését!

Ma mi is a küldetéstudat titkába fogunk beletekinteni. Segítségünk ebben a felolvasott mai ige szakasz, ahol Pál is küldetésé titkáról vall.

Mint azt hirdettük, református egyházunk felállított egy jövőkép bizottságot, mely azt kérte, hogy minden gyülekezetben gondoljuk át jelen helyzetünket, jövőképünket és igyekezzünk megfogalmazni küldetésünk célját! Gyülekezetünkben, az erre vállalkozókkal immár két alkalommal ültünk le erről beszélgetni, gondolkodni, sőt vívódni! Első alkalommal döbbenten állapítottuk meg, hogy a város lakosságának többsége semmit sem tud református gyülekezetünkről, vagy a Jézus Krisztusban általunk is megélt kegyelemről, bűnbocsánatról, gondviselésről! Egyszerűen nincs semmi kapcsolódásuk, találkozási pontjuk a gyülekezettel. Ez azt jelenti, hogy bár itt vagyunk az istentiszteleteken 100-120-an, ami összességében jelent az átforgás miatt legalább 300 embert, mégis ez meg sem látszik a városon! Nincs lenyomata annak, hogy te itt vasárnap feltöltekeztél Urunk erejével, szeretetével, igéjével és Szentlelkével! Egyszerűen nem érinted meg vele a másik embert, akivel hét közben találkozol. Nem kap semmit abból a gazdagságból, ami a tied, amivel te haza indulsz! Arról is beszéltünk, hogy bizony nincs erőnk hitünkről a másiknak bizonyságot tenni. Nincs hozzá való kommunikációs készségünk! Ezért inkább hallgatunk, csendben maradunk, vagy csak nagyon-nagyon óvatosan vallunk Jézusról a mi Urunkról! Második beszélgetésünkön azt is felismertük, hogy azért is van mindez így, mert nagyon passzívak, visszahúzódók vagyunk! Valahogy nincs határozott erős küldetéstudatunk! Nincs hatalmas, buzgó elszántság és igyekezet bennünk arra, hogy minden ember megismerje az Urat és üdvözüljön általa! Bocsánat a szlengszerű szó ért: „elvagyunk magunkban!” Így aztán keresve azt, hogy melyik Bibliai ige a legfontosabb legjellemzőbb most mireánk ezt találtuk: „és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12,2)

Nos ezt tesszük ma is. Lássuk meg Pál küldetéstudatának hátterét és gazdagságát, és változzunk általa értelmünk megújulásával, hogy mi is megítélhessük: mi tetszik Istennek, hogy aztán úgy tegyünk, úgy legyünk küldetésben e helyben!

Pált Jeruzsálemben van saját népe körében. Az Úr vezetésével jött ide, tudta, hogy itt elfogják és bíróság elé állítják. Ám Isten rendezett egy alkalmat neki, hogy saját népe előtt tisztázza magát, elmondja, hogy miért is járta be a fél világot gyalog, hajóval, hol éhesen, hol jóllakottan Jézus nevében!

Elmondja, hogy találkozott az Úrral, ott a damaszkuszi úton. Az Úr őt megszólította és küldetésül adta neki, hogy menjen a pogányok közé az örömhírrel! Mikor ő ezzel dacolt volna, az Úr megerősítette benne ezt a küldetési parancsot. Ő hiába mondta alkalmatlanságát, képtelenségét, rossz hírét, hogy mit tett, hogyan élt, gondolkodott addig: Jézus azt mondta: Eredj el a pogányok közé!”

És ő ment! És volt, hogy megverték, bezárták, vitáztak vele, vagy épp meg is kövezték és ő ment és születtek gyülekezetek, és tértek meg emberek és az egyház nőttön nőtt, a gyülekezetek erősödtek, gazdagodtak. És útja vége felé így vallott: Még az életem sem drága, csak hogy elvégezzem...” (Apcs.20,24).

Ott volt benne kitörölhetetlenül, meggyengíthetetlenül, feladhatatlanul a küldetés parancsa!

Mi ennek titka: a Krisztussal való találkozás, a kapott parancs, mely beleégett szívébe és elméjébe! Nincs kifogás, nincs körülményekre, nehéz időkre, alkalmatlanságra való hivatkozás: menni kell!

Ott van előtte az a csoda, hogy Jézus is az Atya küldésére eljött e világba, és elvégezte a váltságot! Felment a keresztre értünk! Aztán feltámadott és ezzel az erővel és hatalommal munkálkodik rajtunk hívőkön!

Itt van előttünk egy városnyi nép! Itt van előttünk egy érintetlen tömeg, és mi nem állhatunk tétlenül, várva valami csodára, világnézetváltásra, hanem küldetésben vagyunk és ezt a küldetést be kell töltsük!

Jézus parancsát hallottuk az előbb a keresztelésnél is! Nem azt  mondja az Úr: „Várjátok a templomokban, hogy jöjjenek az emberek és majd akkor...” Azt mondja: „Menjetek le és tegyetek tanítványokká...!”

Igen, ehhez hitünkben, gondolkodásunk meg kell újuljunk! Ehhez fel kell ismerjük mi a mi Urunk akarata velünk! Ehhez bele kell gyönyörködjünk az értünk való kereszthalál és feltámadás gazdagságába! Ehhez dönteni kell, hogy  igen, én is be akarom tölteni Uram parancsát!

Jézus maga ezt mondja nekünk: „„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt.10.32-33) Ámen.

 

40.1., 431.1., 300.1-2., 151.1., 299.1., 397.1-5.