"Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” (Jn.7,37-39)

 

„...jól öntözött kert”

 


 

Bev.: A tavalyi év nagy szárazságában jöttek olyan hírek, hogy a Bükkben egyik másik patak forrása elapadt és a patak kiszáradt. Az ember azt mondaná, hogy az nem lehet, hisz a források vize a mélyből tör föl, a hegy belsejéből jön. És mégis: a hegy mélyéből fakadó forrás is elapadhat, a csörgedező is patak kiszáradhat, és akkor elhalkul a madárdal, megfonnyad, majd leszárad a zöld, hiába jön inni az őz, vagy bármely más állat: a szomjúság marad, és a halál, a pusztulás vetítődik előre.

1. A szomjas lélek: Jézus feláll egy ünnepen és kiált: „Aki szomjazik...” Miről beszél ő a szomjazás gondolatkörében? Miről beszél, hogy azt mondja, hogy nála igyon valaki, és az majd nem, szomjazik meg, sőt élő víz fakad fel benne? Hogy jobban értsük a képet, bár mindnyájan érezzük, hogy az ember lelkéről beszél az Úr, jó tudnunk, hogy Izrael területe vízben szegény terület. Kevés a csapadék, kevés a természetes víz! Ezért igyekeztek a csapadékvizet ciszternákba felfogni, és tárolni. De a forrást, vagy az olyan kutat, melynek mindig friss vize volt nagyon megbecsülték és „élő víznek” nevezték. Ez mindig iható, nem posványosodik meg, nem tárolt víz, összegyűjtött esővíz, hanem mindig iható, éltető víz, tehát „élővíz”!

Ezt a képet ismerve, használva kiált Jézus, és a szomjas embereket, a szomjazó lelkű embereket hívja magához!

Kik ők? Gyakran nem tudjuk mi baja egyik, másik embernek: ebből miért dől a panasz a keserűség szüntelen, abból miért árad a pesszimizmus, miért nem tud örülni semminek. Egyik miért nem tud vigaszt találni, másik miért bolyong céltalanul, csak csapódva ide-oda az életben. Más miért durva, agresszív, míg valaki miért beszél akkor is csúnyán, káromkodva, ha semmi oka nincs is rá. Valaki miért habzsolja az életet nagykanállal : ”Jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig, élvezzük a szerelmet! Mert nincs itthon a férjem, messze útra ment, a pénzes zacskót is magával vitte, csak holdtöltekor érkezik haza.” (Péld.7,18-20), míg a másik önkezével vet véget életének. Jézus meghívja a szomjazó embert, hogy jöjjön hozzá és igyék nála! Így vagyok itt én is, és hiszem, hogy így vagy itt te is: szomjas emberekként, akik valahol már ittunk az életben, de nem elétettünk meg, de eljöhettünk Jézushoz, hogy ő adjon éltető vizet nekünk!

2. Inni: Inni Jézus szavait, szeretetét, vigaszát, békéjét. Inni, magunkba venni, megtelni Ővele! Örömét, békéjét, reményét, szavait! A tékozló fiú apja az idősebb fiút így hívja be: „Örülnöd és vigadnod kellene!” Ez az atyai ház, ez Isten országa reklámja. Gyere be, telj meg itt az örömmel, a jó falatokkal: örvend és vigadj! Inni Jézustól: olvasni igéit, szavait, megérteni, magunkba szívni azokat, hogy azok tegyék megvigasztalttá életünket, azok adjanak reményt küzdelmeinkhez, azok adjanak erőt terheink hordozásához, azok adjanak nekünk olyan többletet, amivel merjük, tudjuk őt képviselni e világban!

Ehelyett mennyi posványt iszunk meg! Mennyit megitatnak velünk és mennyit megiszunk magunk! Mennyere poshadt víz volt lelkünknek, mikor valakiről rosszat mondtak - pletykaként, családi legendáriumként. Mikor babonákkal (kopogjuk le!), vagy épp Isten tagadásával mérgeztek minket! De hányszor ittunk/iszunk mi is idegen, poshadt forrásból: horoszkópok, szerencse kövek, csodatevő kristályok, szellemvilággal való játék!

Jézus meghív, hogy igyak nála! Meghív, hogy ő eletesse lelkemet, hogy valóban éljek!

3. A forrás! Azt ígéri, hogy olyan leszek, mintha a tiszta víz, élő víz forrása bennem lenne! Olyan leszek, mint egy jól öntözött kert! Azt ígéri, hogy innen kezdve belőlem is áradni fog az élő víz! Nem birtoklom, mégis, ő általa én is forrássá leszek! Ki hisz - ki nem hisz? Ki veszi fel eszi – issza naponként Jézust és ki nem? Elvileg nem tudjuk eldönteni, de az sokat elárul rólunk, hogy vajon fel-felakad-e belünk az élő víz, mint Jézus szeretete, igazsága! Hogy van-e odahajlásunk a másikhoz, együttérzésünk, segítő szolgálatunk? Van-e egy-egy tanúságtételünk, vigasztaló szavunk, igei üzenetünk, áldásunk, amivel a másik ember szívét lelkét mint egy száraz kertet megöntözzük!

Mert a forrás ennyi: iszom Jézus szavait! Táplálkozom vele! És a forrás bennem van és feltör és árad! Ez a forrás pedig a Lélek! Isten Lelke, mely az olvasott, hallott igét élővé teszi bennem! Nem marad betű, vagy elhangzott szó csupán, hanem igazság, vigasz, remény, erő, áldás, mit nem zárok magamba, ahogy a kövek sem zárhatják magukba a mögöttük rejtező vizet, hanem az összecsorog és feltör és forrás lesz és patak, és körülötte élet, madárdal, a zubogó öblében gőte...

Bef.: Jézus minket hív, hogy itassa meg lelkünket, hogy éltessen által, sőt, hogy  aztán mi is itatni tudjuk az övéből a körülöttünk élő kiszáradt lelkű embereket, hogy ők is kiviruljanak, éljenek igazán!

Nyissuk meg előtte szívünket naponként és éljünk, sőt éltessünk! Ámen.