„Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!

Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5Móz.6,4-9)

A hittan oktatása:

 

 

Bev.: Ma, hónap negyedik vasárnapján a témánk a hittan oktatása.  Nagy a vita a feszültség e kérdés körül: kell-e, ki kell tegye? Sokan állítják, hogy az a család dolga és kész: az iskolában ilyennel ne terheljük a gyermeket! Mások politikai indíttatásból támadják, ismét mások az erkölcsi állapotokkal indokolják. Lássuk mit mond Istenünk igéje erről!

1. A család: A felolvasott ige nagyon nyomatékos! Úgy látszik, hogy az Istenről szóló ismereteket átadását elsőképpen a családban való áthagyományozás feladatává teszi! Isten kimondja először a nagy parancsolatot: az a kiindulás, hogy az Úr az egyedüli Úr! Ezért szeresd őt teljes szívedből lelkedből és erődből: Szeresd hát teljes érzelmeddel, teljes kötődéssel és teljes akarattal, teljes tudattal! Szeresd őt teljes lényeddel! Ő az első neked mindenek előtt! Aztán jön a nagyon személyes parancs: maradjanak ezek meg szívedben! Ne veszítsd el, ne felejtsd el, ne másítsd meg! És jön a parancs kiterjesztése a jövő nemzedékre: Ismételgesd azokat fiaid előtt, mindenhol! Sőt legyenek emlékeztető jelek, amelyek az Úrra emlékeztetnek téged! Beszélni kell Isten parancsairól mindenhol, minden élethelyzetben gyermeked előtt! Jelként kell magadon hordj karodon, fejeden, homlokodon emlékeztetőket, legyen ott otthonodban az ajtófélfán, és a kapun! Életed minden helyzetében, minden pillanatában legyen előtted valami, ami az Úrra emlékeztet! Életed minden útján, történésében beszélj ezekről fiad előtt!

Gondoljuk el: az írásbeliség általánossá létele előtt nem is volt más áthagyományozási lehetőség: addig mondani a gyermek előtt, míg kívülről nem tudja, és majd ő is elkezdi mondani saját gyermeke, gyermekei előtt! Nem, ez nem idő függő! Könnyű azt mondani, hogy ma nem érünk rá, más világ van! Nem azt mondja az ige, hogy mikor ráérsz, akkor tégy így! Hanem, hogy „házadban, úton, mikor lefekszel, mikor felkelsz”, tehát életed napi menetében folyamatosan! Nálunk inkább az a nagyobb baj, hogy nem nagyon van mit mondani a gyermeknek! És még nagyobb baj, hogy nem is akarunk többre jutni Isten és az ige ismeretében! Ha nagyon akarnánk, akkor nem férnénk el a bibliaórai sorozatokon! Ám míg ott van hely bőven, míg nekünk erre nincs időnk (valójában igyekezetezünk) addig gyermekeink felé a mondanivalónk is ige kevés lesz! Így át mentségünk nincs: ez Isten parancsa, és ha ebben most megmérettetünk, akkor sokan híjával találtatunk! De hadd mondjak valami jót. Egy hittanos gyermek úgy ment haza nemrég a hittanról, hogy azt kérte otthon, hogy esténként mondják el lefekvéskor együtt az esti imát („Én is jó Istenem, becsukódik..”) A család gazdagsága, hogy bizony azóta ez a gyakorlat náluk! Mérjük meg magunkat kérem, kifogások, magyarázkodások és mutogatások nélkül ezen ige parancsában!

2. A gyülekezet: Ha a családjainkban minden tökéletesen menne, nem volna szükség a családon kívüli hittanoktatásra. Ám már a bibliai korban sem ment egészen. A babiloni fogság után iskolák jöttek létre, úgy, hogy Jézus korára minden településen volt iskola, ahol a törvényt és az imádságokat, valamint az írás, olvasás, számolás alapjait tanították. Nagyjából ezt a mintát követte a középkori egyházi iskolarendszer. Minimális ismeretek adott, de a hit elemeivel együtt! De folyt az emberek oktatása a misén, illetve az istentiszteleteken is,  a kor lehetőségei szerint, illetve az adott pap, lelkész  igyekezete szerint. Alakultak meg szerzetes rendek, melyek az oktatást, tanítást tűzték ki feladatukul. Ilyen pl. Magyarországon a bencés, vagy a piarista. A reformációt követően, a protestáns gyülekezetek alapfeladatnak tekintették az emberek oktatását, így szinte minden protestáns gyülekezetnek volt iskolája. Az iskola ügyét a gyülekezet maga kezelte. Régi gyülekezetek presbiteri jegyzőkönyvei erről  bőségesen tanúskodnak!

De ma sem mondhatja a gyülekezet. Az oktatás az iskola dolga! Ezért is vannak egyházi iskoláink! De hitünk gazdagságainak tanítása  gyülekezet közös feladata ma is, méghozzá sokkal hangsúlyozottabban, mint ezelőtt bármikor, mert most igen kevés családból hoz a gyermek bibliai , hitbeli ismereteket és még kevesebből gyakorlatot! Ez pedig azt  is jelenti, hogy  nem csak a gyermeket kell oktatni, hanem a felnőttet is! Emlékezzünk csak egy-egy felnőtt keresztelkedő-konfirmáló vallástételére! Nem a családot pótlandó kell tanítanunk, hanem sokkal inkább, hogy a családban újra legyen téma isten nagysága, Krisztus áldozata, szeretete, a megélt hit gazdagsága, méghozzá hitelesen!

3. A társadalom: Végül, tegyük fel a kérdést: kell tehát akkor az iskolai hittanoktatás is, mint a társadalom belépése ebbe a történetbe? Igen kell! Mert bár a tétel nem változott: a „hit” áthagyományozása elsődlegesen a család feladata, és a gyülekezet is csak utána jön másodikként, mégis mivel sok-sok gyermeket nem érünk el a család és gyülekezet szárnyai alatt marad az iskola, ahol elérjük őket! Itt most már órarendi keretben, jó szakanyagokkal (hittankönyvek, munkafüzetek...) Jó esetben felkészülten tanítjuk őket, a mai kor szakmai kiívásainak is megfelelően! Sokan ezt nagy örömmel fogadják, érezve, hogy szükségük van rá!

Múlt héten szülői értekezletet tartottunk a beíratott gyermekek szüleinek. Úgy éreztük, bizony hasznos és jó volt, sok szülő örömmel vet részt rajta! Talán, mert segítségükre van ez nekik is!

Bef.: Vegyük hát fel a felelősségét a hittan oktatásának elsődlegesen a családban, aztán a gyülekezetben és az egész társadalomban! Legyünk aktív részese tanított és tanítói oldalon egyaránt! Legyünk imádságos teherhordozók is ebben! ÉS miért fontos ez? - mert a Krisztushoz térés útja az is, hogy megismerik ki adta értük Önmagát! Ismertessük! Ámen.