„Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, aki iránt hűséggel tartozom Jónátánért? Volt egy Saul házából való szolga, akinek Cíbá volt a neve. Őt hívták Dávidhoz. Akkor ezt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, akinek hűséggel tartozom Isten előtt? Cíbá ezt felelte a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mindkét lábára béna. Akkor üzent neki Dávid király, és elhozatta őt. Amikor megérkezett Dávidhoz Mefibóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arcra esett, és leborult előtte. Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. Ekkor Mefibóset leborult, és ezt mondta: Micsoda a te szolgád, hogy hozzám fordultál, aki olyan vagyok, mint a döglött kutya? Ezután hívatta a király Cíbát, Saul legényét, és ezt mondta neki: Mindent urad fiának adtam, amije csak volt Saulnak és egész háza népének. Te műveld a földjét fiaiddal és szolgáiddal együtt, és takarítsd be, hogy legyen mit ennie urad fiának. Maga Mefibóset, urad fia állandóan az én asztalomnál fog étkezni. Mefibóset Jeruzsálemben lakott, mert állandóan a király asztalánál étkezett, és mindkét lábára sánta volt.” (2Sám.9.)

 

Isten: Irgalom Atyja!

 

 


Bev.: Lehajolni egy másik emberhez? Elvileg nincs abban semmi nehéz! És gyakorlatilag? Rangon aluli tett, vagy mégsem? Lássuk mai történetünket!

1. Dávid irgalmas tette: Dávid király lett. Előbb – hét évig – csak a déli országrész királya, majd ezután az északi országrészé is. Királyi hatalmát folyamatosan jellemezte a kemény és határozott vezetés, de az igazság és jogosság is. Mikor még a filiszteusoknál volt, kitört újra a háború a filiszteusok és izraeliták között, de ő ebből kimaradt, mert a filiszteus vezérek féltek, hogy átállna izraeliek oldalára. Így hát hazaküldték. A háborúban meghalt Saul király és mindhárom fia is. Valamikor, mikor már az ország dolga rendeződött, Dávid királyi uralma megerősödött, történik a felolvasott igeszak eseménye. Dávid azt kutatja, hogy maradt-e életben valaki Saul családjából, akinek ő tartozna?! Már a kérdés is izgalmas felvetés, mert a korai keleten az új uralkodóház vezetője rendre kiirtotta a régit, nehogy valakinek trónkövetelése legyen! De Dávid ilyet nem tett, sőt az ellenkezőjéről olvasunk itt! Előhívják neki Saul régi szolgáját, és tőle kérdik, hogy él-e még valaki Saul házából. Kiderül, hogy Dávid jó barátjának Jónátánnak a fia Mefibóset él még! Ezt az ember öt éves korában elejtette a dajkája, ennél fogva minkét lábára lebénult. Mefibóset megjelenik a király előtt, nem tudva, hogy mi vár most rá. A király pedig azt közli vele, hogy mától az ő asztalánál fog étkezni Mefibóset, valamint, hogy megkapja apja birtokait, ami valószínűleg Dávid tulajdonában lehetett ez ideig. Cibát a szolgát utasítja, hogy műveljék meg e földeket és lássák el belőle Mefibóset családját. Mefibóset döglött kutyának nevezi magát az egyébként rövid, vagy röviden leírt beszélgetésben. De Dávid nem így gondolkodik, megerősíti szándékát, és ettől kezdve asztala állandó vendége a volt király unokája.

2. Dávid irgalma háttere. Jogosan tesszük fel a kérdést, hogy miért teszi ezt Dávid? Hiszen sem kényszere nincs erre, sem politikai, sem taktikai szüksége, de még csak nemzetközi példája sem nagyon akadhat! Két fontos tényezőt kell lássunk! Első, hogy Dávid örök szövetséget kötött Jónátánnal, Saul fiával, kinek fia Mefibóset. Dávid a nagyjából 10 éve tett ígéretét tartja meg barátja rég bekövetkezett halála után is. Belső lelkiismereti kényszere, hogy a tett ígéretet, a megkötött szövetséget megtartsa! Irgalmas cselekedete egyik háttere ez: van egy érvényes szövetsége, amiben tudja tartozását, akkor is, ha azt már senki emberfia számon nem tudja is kérni tőle!

De van egy másik fontos tényező is: Dávid folyamatosan átéli életében Isten irgalmát! Míg Saul elől menekült, mindig megmenekült előle. Mikor A filiszteusok és a zsidók közt dúlt a háború, amálekita rablócsapatok elhurcolták foglyul Dávid és emberei valamennyi asszonyát, gyermekét, de mindenit sértetlenül visszaszereztek, sőt veszteség helyett hatalmas zsákmánnyal tértek vissza az üldözésből! A királyság megerősítésében is folyamatosan tapasztalta Isten irgalmát, erejét hatalmát, segítséget! Dávid éli Isten irgalmas jóságát! Ezért, mikor Mefibósettel is irgalmasan bánik: Isten irgalmára válaszol hálájából fakadóan!

3. Isten irgalma: Isten irgalmát pedig valamennyien ismerjük! Hiszem, hogy így van, különben nem volnék itt! „Földig hajolt a kárhozott a kárhozott világért”!  Emlékszünk e sorra ugye? De Máté evangéliumából is a felolvasott történet és az egész evangélium sok-sok leírása is arról szól: Isten Atyai irgalommal tekint ránk! Nem érdem szerint, nem jogosság szerint, nem  elszámoltatásra, vagy bérbe... Egyszerűen azért, mert ő irgalmas! Mert ő nem tudja hagyni elveszni az övéit! De nem csak elveszni nem tudja hagyni, nem hagyhatja éhezni sem, fázni sem, vagy bármi nyomorúságban, megkötözöttségben, megalázottságban, elesettségben! Hiszed-e ezt? Hiszed-e ezt terheid hordozása közben? Hiszed-e ezt betegségedben? Hiszed-e ezt bűnös természeteddel (elégedetlenkedő, duzzogó, haragvó, lázadó, gonoszt gondoló) küzdve is? Odaáll Mefibóset a király elé: „Mi jön most? Itt a vég? Ez a végelszámolás?” Tudja, hogy jogos! Tudja, hogy nincs esélye! Tudja a jelen legnagyobb hatalmássága ellőtt áll... És elhangzik: „asztalom vendége vagy mától...” Elhangzik: te velem vagy!, mert én veled vagyok! Nem, ez érthetetlen! Ez egyszerűen nem logikus, ez felfoghatatlan, hiszen én... És nem így van, sőt még a vagyon is visszaszáll, hogy a család, a gyermekek, az utódok nemzedéke is biztonságban lehessen! Érthetetlen! Ilyen nincs! Ha nem velem történik nem hiszem el! De hiszen pontosan így tett velünk mindnyájunkkal Isten: Elküldte értünk Fiát, akiben érdem nélkül, egyszerűen kegyelemből mindent nekünk adott! Bűnbocsánatot, mintha sosem tettem volna ellene semmit! Asztalához ültetett, hogy asztala vendége legyek! Kenyeret és bort adott szövetsége jeleként! És még azt is ígérte, hogy velem lesz a világ végezetéig! Sőt, azóta is szüntelen napról napra gondoskodik rólunk, mint szabadító Istenünk! Hát nem döbbenetes? Ilyen Istenünk van! Tőle tanulta az irgalmat Dávid is!

Milyen gazdagság, hogy sok háború és küzdelem közt, mint gyöngyszem ott van igében ez is a mi mai tanulságunkra!

Bef.: Mi lehet válaszunk az atyai irgalom ilyen nyilvánvaló és bizonyos tapasztalására: tanuljuk az irgalmasságot és gyakoroljuk egymás és mindenki iránt! Istent pedig áldjuk, úgy, ahogyan Pál is teszi: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Kor1,3-4) Ámen