Ezután megszemlélte Dávid a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított az élükre. A király ezt mondta nekik: Úgy teszek, ahogy jónak látjátok. Majd odaállt a király a kapu mellé, az egész hadinép pedig kivonult századonként és ezredenként. Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak ezt parancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal! Kiterjedt a harc arra az egész vidékre. Egyszer csak rábukkantak Dávid szolgái Absolonra. Absolon egy öszvéren nyargalt. Az öszvér beszaladt egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá, Absolon pedig fennakadt hajánál fogva a tölgyfán, és ott maradt ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. Jóáb ezt mondta: Mit vesztegetem veled az időt? És három dárdát kapva a kezébe, beledöfte Absolon szívébe, mert még életben volt a tölgyfán. Ahimaac, Cádók fia ezt mondta: Elfutok, és megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az ÚR. De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia! (2.Sámuel 18.)

 

Örömhírt vinni: de igazit!

 

 


Bev.: Egyik gyermekem mesélte, hogy az egyetemen egy professzor a következő kis történet elmondásával kezdete a félévet. „Egy pap bemegy a templomba és elkezdi a prédikációt, de mindjárt az elején felemlít egy bibliaii történetet és megkérdi a híveket, hogy ismerik-e? Mivel az egész gyülekezet azt mondja, hogy bizony nem ismerik, hát hazaküldi őket, hogy akkor menjenek és olvassák el! Következő vasárnapra összebeszél a gyülekezet, hogy ha megint megkérdi a pap, hogy ismerik-e a történetet, akkor mindenki igent fog mondani. Így is történt:  a pap bejött, belekezdett és kérdezte, hogy ismerik-e az adott történetet? A gyülekezet pedig nyomban mondta is, hogy ismerik. A pap erre azt felelete, hogy akkor ehhez neki már nem is kell semmit hozzátenni, csak elmélkedjenek rajta és kiment. Sehogy sem tetszett ez a gyülekezetnek, hát elhatározták, hogy következő vasárnapra úgy lesz, hogy a fele gyülekezet azt mondja, hogy ismerik, a másik fele meg, hogy nem ismerik. Így tettek tehát, mikor a pap megkérdezte, hogy ismerik e az említett történetet. No, ekkor a pap ezt mondta: akkor azt kérem, hogy akik ismerik, azok mondják el azoknak, akik nem ismerik...

Miért mondom el e kis anekdotát? - mert ma van egyházunkban a Biblia -vasárnap. Ezen a vasárnapon igyekszünk a szokottnál nagyobb figyelmet fordítani a Biliolvasására, a Biblia és olvasására népszerűsítésére. Mondhatjátok, hogy tudjátok ezt, mert nekem vesszőparipám, hogy olvassuk, olvassuk, sőt naponként..., de tudom, hogy vannak, még egyen-ketten köztünk, kik nem olvassák...

A Biblia Isten üzenete hozzánk. Ő íratta le szolgáival a benne levőket nekünk, hogy megértsük Istenünk szeretetét és éljünk általa! Ezért is volt nagyon fontos lépése a reformációnak, hogy megkezdődött a Biblia lefordítása héberről és görögről nemzetii nyelvekre. Számunkra Károli Gáspár tette ezt meg elsőként és lett a Vizsolyban kiadott „Károlii” Biblia a nemzet nagy kincse, mely hitet és nyelvet formált évszázadokon át. 1976-ban jelent meg az új fordítás, melyet 1990-ben javított formában és tartalommal adtak ki újra. Jelenleg pedig nyomdában van ennek is a javított változata, várhatóan áprilisban lesz megvásárolható. Kérdezheti valaki , van erre szükség? Van bizony! A „Károli” szövege mára nagyon nehezen érthető. Olvasása annak élvezetes, aki ismeri azt a nyelvezetet. Aki nem ismeri, annak szenvedés. Az új fordítást sem könnyű olvasni, mert a Biblia nem egy könnyű olvasmány. Bár találja meg mindenki a számára legjobban olvasható érthető, de hiteles fordítást.

Mai igénkben valaki örömhírt akar vinni, de vajon örömhír-e, amit vinne? És mikor ezt kicsit kibontottuk, arra tekintsünk, hogy mi is az igazi örömhír?

A bevezető történet alapján ha kérdezném, hogy olvastuk-e folyamatosan Sámuel második könyvét, mert akkor nem sok hozzáfűznivalóm van a történethez...  Nos, e jó pár fejezeten átívelő történet végkifejlete áll előttünk. Dávid királynak van egy Absolon nevű fia, aki megöli féltestvérét, Dávid másik fiát Amnont, azért, mert ez a királyfi megerőszakolta és aztán magára hagyta Absolon húgát Támárt. Absolonnak ezért el kellett otthonról menekülni, de a királynál kijárta a király hadvezére, tanácsadója, hogy  hazajöhessen Absolon, ám a király nem engedte maga elé. Ezt megelégelve Absolon elkezdte maga mellé állítani a népet apjával a királlyal szemben, mígnem márt többen voltak vele, mint Dáviddal. Absolon fellázadt apja ellen és Dávidnak menekülnie kellett. Absolon pedig igyekezett megmutatni, hogy átvette az uralmat. Kicsivel ezután eljött a döntő ütközet napja, ahol összecsaptak Dávid hű emberei és Absolon serege, de Dávid kiadta, hogy „kíméletesen bánjanak azzal a fiúval” A csata nagy területre kiterjedt és egy nagy erdőségbe is bekerültek, ahol igen nehéz volt a küzdelem, az előrejutás, vagy épp a menekülés is. Absolon egy öszvéren nyargalt, mikor egy hatalmas tölgyfa alá érve  hajánál fogva fennakadt a fán, az öszvér pedig kiszaladt alóla. Jóáb, a hadvezér, annak ellenére, hogy ismeri Dávid parancsát, mégis gyorsan kivégzi Absolont, sőt ott rögtön el is tüntetik a holttestet.

Absolon halála azt jelenti, hogy véget ért a lázadás, elbukott a lázadó, visszakerültet trónjára Dávid. Tehát mehet valaki az örömhírrel. Csakhogy Jóáb tudja: ez nem igazi örömhír, mert a hír az, hogy meghalt a király fia! Menne Jóáb fia, de Jóáb nem akarja engedni, elküld a hírrel egy egyiptomit, de Cerújjá csak menni akar, hát elengedi az apja Jóáb, és ő meg is előzi az egyiptomit. Ám mikor a királyt más sem érdekli, csak hogy Absolon épségben van-e inkább elhallgat, már érzi, ő nem örömhírhozó! A kétes értékű öröm-hír megérkezik, és Dávid elmegy búsulni, a hadinép pedig ott áll döbbenten: hát nem Dávid győzelméért küzdöttünk? Most, hogy győztünk, mégsem örömünnep következik, még ha a fia, a lázadó fia halála árán is van e győzelem?

Most akkor örömhír – vagy még sem örömhír? Hisz győzelemről szól, vagy még sem?

Életünkben hány hírt viszünk, és hányszor a jónak vélt hírről utúbb kiderül, hogy mégsem az... Nehéz ezt előre tudni, látni, megmondani.

Van azonban nekünk keresztyéneknek egy hírünk: méghozzá egy halálhírünk, mely valakinek a Fia haláláról szól, és mégis örömhír, még akkor is, ha mi vagyunk a gyilkosai, mert Isten,  a megölt Fiú atyja, nem számon kéri rajtunk, hanem megajándékoz annak áldásával bennünket!

Isten közénk küldte Egyszülött Fiát: Jézust, hogy bár mi megöljük őt, Ő feltámasztja és általa ad nekünk bűnbocsánatot, megigazulást és örök életet!

Ez a mi örömhírünk, ha úgy tetszik: „evangéliumunk”! És erről szól az ige: a Szentírás! Hogy bár annyi mindet elkövettünk, mégis a bűnbánónak van bocsánat, az Istennel újra kezdeni akarónak van megújulás és reménység! A gyászolónak, az oly sok mindet elvesztőnek van vigasz és folytatás. Egyszerűen nem elveszünk, hanem élhetünk Isten szeretetében itt, sőt majdan egy elkészített mennyei hazában. Ez örömhír, igazi örömhír! Lehet kétségbe vonni, cáfolni, eltitkolni, vagy elhallgattatni is, de mindig előtör és hangzik újra és újra! Légy ma örömhírvivő: vidd Isten örömhírét! Olvasd az igét, hogy többet tudj, ismerj, érts belőle, gazdagabban éld meg és bátrabban jobban add át másoknak is, amit te is úgy kaptál! Ámen.