Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint, amit megmondott Illés által. (1Kir. 17,7-16)

 

 

 

Nem ürült ki, nem fogyott ki...

 

Bev.: Ez a történet akkor lett nagyon kedves a számomra, mikor egy ötödikes hittancsoportban kellett tanítsam. A szívemhez nőtt minden különlegességével, talán furcsaságával együtt, de amiért is még fontossá lett számomra, hogy a gyerekek is megértették, és gyorsan, könnyen megjegyezték: refrénként szavalták: „A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint”

Ma, amikor az új kenyérért adunk hálát, bár ragadjon bennünket is magával e történet, hogy Istenünk gondoskodásának csodálatosságát meglássuk, megértsük és tudjuk érte dicsérni Hatalmas Urunkat!

1. Nem várt mód: Illést különleges módon táplálja Isten. Megkezdődik az évekre szóló hatalmas aszály, és míg előbb egy patak mellett kellett élnie Illésnek, ahol a madarak hordtak neki enni, most egy pogány özvegyhez kell mennie, hogy Isten ott gondoskodjék róla. Kosztolányinak az Esti Kornél történetei közt van egy, amiben Esti egyszer csak gazdag lesz. Ám kiszámolja, hogy neki mennyi pénzre van szüksége egész életében, és úgy dönt, hogy a maradékot elosztogatja. Fogja a város lakcímjegyzékét és mindennap elpostáz vagy öt helyre egy-egy összeget, úgy, hogy a feladó részt nem tölti ki. A pénzt kapott emberek pedig gondolkodhatnak, hogy ugyan ki küldött nekik pénzt: talán egy régi adós, vagy rokon...? A lényeg, hogy úgy kapjanak pénzt, hogy arra ne számítsanak. Örvendezzenek neki, mint meglepetésnek!

Mikor Illésről a patak mentén gondoskodik Isten, aztán, mikor ehhez az özvegyhez küldi is ilyesmi történik: a gondoskodás nem várt, nem kiszámítható módon adatik Istentől. A kijelentés, amit Isten Illés szájába ad, a történés az isteni gondviselés különlegességét, minden számítható, tervezhető feletti csodás voltát ragyogtatja fel! Ilyen a gondviselés! Ilyen az Isteni törődés: ahogy nem is hinnéd, ahogy nem is gondolnád, amiről álmodni sem mernél. Ilyen mikor A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki,”

2. Előbb: A történet érdekessége, hogy Illés azt mondja az özvegynek, hogy „előbb nekem hozz”. Illés vizet kér, és mikor látja, hogy erre hajlandó az özvegy, utána szól, hogy hozzon neki enni is! Mondja is mindjárt az asszony, méghozzá Istent hívva tanúul, hogy nem tud hozni, mert csak annyija van, hogy azt most megeszik, és utána meghalnak! Illés ekkor határozottan azt mondja, hogy előbb neki vigyen! Ez az „előbb” szócska, min fenn lehet akadni, de miért van ez itt?

Mi jó keresztyének vagyunk, igyekszünk azok lenni. Tudjuk azt is, amit Urunk tanított: „De keressétek először az ő országát és igazságát,” (Mt. 6,33) Ám működik-e ez életünkben? Ki van előbb? Egy baráti család felnőtté lett gyermeke munkába állt. Tudtam, hogy a szülei Isten dicsőségére tizedet adnak jövedelmükből, hát tőle is megkérdeztem, hogy ő is így tesz-e. Azt mondta, hogy olyan keveset keres, hogy abból ugyan hogyan adhatná meg?! Nagyon lesújtott a válasz. Értettem, hogy nem tart hitbeli érettségben még ott, hogy ő is tizedet adjon, de elgondolkodtatott, mert aki száz Forintból nem tud tízet odaadni, az hogy fog ezerből százat, vagy százezerből tízezret...?

Ez az „előbb”, ami itt olvasható! Jó, van szükséged, van kész terved, de előbb... Tudsz-e előbb Istennek adni, mert az ő gondoskodásának valahol itt van a kulcsa: elhinni, hogy bármilyen logikátlan, bármennyire más, amit ő mond, mint amit én gondolok, -szóval elhinni, hogy úgy lesz jó, ahogy ő mondja, ezért előbb: neki adok! Elhinni a hihetetlen, a fizika szerinti lehetetlen ígéretet: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki,”

3. Nincs varázsfazék... Szeretnék rámutatni, hogy a történet véletlen sem szól varázsfazékról, csodakorsóról, semmi trükkről. Szinte minden nap belefutok az interneten abba, hogy ezt a képet (amin pénz van, Fortuna nagy tölcsérrel, vagy valami keleti istennő ...), ha most megosztod, elküldöd „X” számú barátodnak, akkor... Ez finoman szólva babona, durvábban szólva hűtlenség és Isten káromlás, mert Urunk helyett másba vetem bizalmam.

Nincs semmi varázslatosság, titokzatosság, extra szint. Semmi. Van hit és isteni gondoskodás, mely által A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki,”

4. Megelégedve: Aztán a történet újabb gyöngyszeme a megelégedettség. Lásd, milyen kevés is elég lehet! Semmi extra igény! Nem mondja sem az asszony, sem Illés, hogy jó, de akkor legyen tele a fazék, és álljon ott két korsó olaj. Nem mondja, hogy nyithassunk belőle kisboltot... Nem mondja, hogy mégmégmég... Annyi liszt, hogy a napi kenyeret begyúrja, és annyi olaj, amit a liszt felvesz. Ennyi: és ez elég! Hihetetlen. Pál apostol, mikor a galatáknak ír, a Lélek gyümölcse felsorolást ezzel zárja: „önmegtartóztatás”, vagy ahogy a Károli fordította: „mértékletesség”. (Gal.5,23) Megelégedni annyival, amit Isten naponta kimér. Igaz, hogy szárazság sújtja az egész vidéket, mondanánk mai szóval: „válság” van, igaz, hogy egyébként is szegény özvegy kamrájáról van szó, ami egyébként sem szokott bővölködő lenni, hisz az özvegyek nagyon kiszolgáltatott helyzetben voltak, de mégis. És mégis megelégedni ennyivel: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki,”

5. Változás: Végül arra hadd mutassak rá, hogy abból az állapotból, hogy „megesszük és meghalunk” az éhínség túlélése fakadt méghozzá attól, hogy ez az asszony hitt az Úrnak! Ez a történet sarokpontja, amin valóságos fordulat következik be életükben! A halál várása, a teljes reményvesztettség és a mély depresszió helyett: ÉLET! Ennyivel: elhitte és úgy tett! Egyszerűen megfordult az életük! Minden megváltozott! Képzeld magad el, ahogy ez az asszony megsüti Illésnek a lepényt, kiviszi, majd újra haza, összekaparja a lisztet, rácsorgatja kicsi olaját és megsüti, fiával megeszi. De jön a holnap. Hol van még a holnap reggel?! De azt ígérte, hogy nem fogy ki... És reggel lesz, és nyúl a fazékért és ott van a kicsi liszt az alján, nyúl a korsóért és összecsorog a liszthez való olaj, és másnap, harmadnap, mindennap: és ÉLNEK, mert Isten gondoskodott róluk mert beteljesítette az Úr ígéretét, A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki,”

 

 

 A te életed fordulópontja is itt van. A te életed isteni gondviselése is itt van. Jöjj úgy ehhez asztalhoz és vedd úgy e falat kenyeret, hogy ez az eddigi kicsinyhitűségedre, félelemre, vagy akár önzésre is bocsánat Krisztus haláláért. És vedd úgy e korty bort, hogy ez bizony zálog, biztosíték, hogy Isten ma is ugyanilyen nagy hatalommal cselekszik, sőt ismerve Jézust: sírt megnyitó hatalommal munkálkodik érted is! Ámen.