Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk. Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála? 1Kor. 10,14-22

 

 

Összetartozásunk

 

 

 

Emlékszünk e szóra: „gittegylet”? Igen, a Pál utcai fiúk c. könyvben olvastuk... Ők egy csapat voltak: összetartoztak. Félig gyermekfejjel, kicsit megmosolyogtatóan, de összetartoztak. Ma a mi összetartozásunkról fogunk beszélni.

 

A korinthusi levelet olvasva újra és újra visszatér ez a gondolat, de abban a tágabb megközelítésben, hogy kihez is tartozom, kivel van közösségem? Pál igyekszik erősen hangsúlyozni, hogy nekünk, Jézus Krisztus követőinek, azaz keresztyéneknek a közösségünk első renden Jézus Krisztussal van és ebből fakadóan egymással. Ez azonban kizárólagos is, így kizárja, hogy más istennel, vagy más isten követőivel legyünk egy közösségben.

 

De hadd közelítsem meg gyakorlati szempontból az egészet és tegyük fel a kérdést: miért jó nekem ez a Krisztussal és követőivel való közösség, és miért nem jó, a más istennel és követőivel való közösség? Illetve még egy nehéz kérdés: hol vannak a határok?

 

1. Krisztussal való közösségem: a Krisztus vérével és Krisztus testével való közösség Jézus Krisztus követése. Kezdő lelkészi tapasztalatom volt, hogy sokan az úrvacsora előtt kimentek a templomból. Furcsállottam, de lassan megértettem. Én inkább benn tartok mindenkit, de azzal, hogy aki nem akar úrvacsorázni, az addig imádkozzon, énekeljen velünk. Aki hisz Jézus Krisztusban a hitbeli növekedés útján el kell érjen oda, hogy megérti, átéli: az úrvacsora Jézus Krisztussal való közösségünk átélése: amilyen valóságos számban a kenyér és a bor oly valóságos, hogy értem is meghalt, nekem is bűnbocsánatot szerzett, sőt velem van és örök életre vezet! Közösségem Krisztussal: az életem, az erőforrásom, a vigaszom... és folytasd, ahogy te megéled ezt! Ennek a közösségnek a csúcsa az úrvacsorai asztal. Itt éljük át érzékszerveinkkel fizikálisan is: szemmel láthatóan, orral szagolva, ujjunkkal tapintva, ízlelőbimbóinkkal ízlelve, miután hallottuk a kegyelem igéit, hogy Jézus nem egy szellem, nem egy messzi felfoghatatlan lélek, hanem köztünk, velünk, bennünk élő isteni valóság: erő, hatalom.

 

Miért jó ez nekem? Mert lám velem van valaki szüntelen, aki minden teremtménynél hatalmasabb, aki úr mindenek felett: velem a világ Ura! Nincs oly mélység, elesettség, teher, mit ő ne ismerne, miből ő ki ne hozna! Vele van megáldott, megvigasztalt boldog és örök boldogságba érő életem! Ez a közösségem vele!

 

2. Krisztus követőivel való közösségem: Egy test vagyunk. Akik az egy kenyérből részesedünk – és itt értheted az úrvacsorát is, de magát Krisztust, mint élet kenyerét – tehát, akik belőle részesedünk így, vagy úgy: összetartozunk, mint egy test. Hogy szemléletes legyek, mint tested valamennyi tagja! Ahogy később mondja is Pál, nem mondhatja egyik testrészed a másiknak, hogy nincs rád szükségem! Nem fölösleges egyetlen ujjperced sem, sem egyetlen szerved sem, de még a hajad egyetlen szála sem! Ráadásuk, ahogy még hajszálaid is számon vannak tartva Istennél, hogy ne lennénk mind számon tartva, mint gyülekezetének tagjai! Kérlek, hogy egy pillanatra tekints most arra, aki melletted ül, vagy előtted, vagy mögötted. Valakire, akit nem, vagy kevésbé ismersz akár... Látod, ő ugyanúgy tagja a Krisztus testének, mint te, meg én. A gyülekezet, de az egész egyház úgy működik (ha működik), mint a te tested. És ha valaki nem működik benne, nem vállaja a többiekkel ezt a közösséget, akkor az olyan, mint mikor kihagy egyet a szíved, vagy fáj a fejed, netán begyullad a fogad. JAJ! Igen: jaj! Amikor azonban működik az egy test, akkor minden rendben van: a gyülekezetben, az egyházban is! Akkor köszön valaki, amikor belépsz, akkor szép és rendezett az úr asztala, akkor meghallgatja valaki panaszod is, akkor van jó szava hozzád is valakinek, akkor te is kész lehetsz valakire figyelni, akkor hiányzik, aki nincs ma itt, akkor élünk! Akkor nem számon kérsz és panaszolkodsz, hanem te is szolgálsz, teszel a többiért. Akkor nem megfelelni akarsz, vagy kényelmed keresed, hanem felnősz Krisztushoz és szolgálod őt örömmel. Akkor kitárulnak a gyülekezet kapui, akkor vonzó lesz a Krisztus test, akkor megtelik a templom és ki is nőjük! Akkor sosem vagy egyedül, mindig lesznek társaid. Lesz, ki veled sírjon, vagy örüljön!

 

3. Nincs más istennel és népével való közösségem: Akkor nincs is szükségem, hogy más istenhez menjek, vagy más isten népéhez tartozzak! Mikor Pál írja ezek a korinthusiak egyik legnagyobb kíséretese, kihívása az volt, hogy húst jóformán csak úgy tudtak venni és enni, ha valahol egy bálványkultuszban vágtak állatot és annak húsát kínálták, vagy vették a piacon! Szabad-e azt megenni? Azt mondja Pál: ha úgy eszed, mint húst, amit enned kell, akkor szabad. Ha úgy eszed, mint egy más isten áldozati lakomáját, akkor nem szabad! Miért? Mert ha úgy eszed, mint a bálvány áldozatát, akkor részese vagy a bálványkultusznak. A bálványt ünnepled ezzel az evéssel! Azt a bálványt, aki nem isten, akinek nincs ereje, hatalma, nem hall téged, nem ment meg téged. És összetartozol egy olyan közösséggel, amelyikkel nem vagy egy, mert te Krisztusé vagy! Összetartozol egy olyan csoporttal, akivel nem egy a törvényed, a rended, az utad! Akikkel elveszel! Akkor Jézus és gyülekezete helyett mással, akár Isten ellenségeivel van közösséged!

 

Tudom, hogy ez sarkosnak tűnik, de! Nem az az egyik legnagyobb baj a mai közgondolkodásban, hogy elmosódtak a határok? Nem az a baj, hogy ma már annyi minden szabad?! És hiába szabad, ha nem használ, ha nem épít, sőt inkább rombol?!

 

De akkor hol vannak ezek a határok? A fejedben, a szívedben, de leginkább Isten igéjében: neked kell megítélned adott élethelyzetben: belemegyek ebbe, vagy sem? Megyek ezzel a közösséggel egy lépést is vagy sem?! Leszek eggyé velük, vagy sem!

 

Új gyülekezetek lelkipásztorainak a képzésén voltam a múlt héten, ahol elmondta egyikük, hogy gyülekezetükben egy fiatal nő végigjárt egy „Keresztkérdések” sorozatot, konfirmált is, de sokáig nem tudta eldönteni, hogy megtért-e vagy sem, azaz hívővő lett-e már vagy még nem. Aztán meghívták barátai valami bulira, ahol mindenki részegre itta magát, csak ő nem. Akkor rájött: ő már nem ebbe a csapatba tartozik: neki már a gyülekezet az otthona, a testvéri, baráti köre, ő már Jézus Krisztushoz és népéhez tartozik!

 

Ő már az egy kenyér által az egy test részese! És úgy élte meg ezt, mint élete nagy gazdagságát, nincs már másra szüksége!

 

Merülj el egy kicsit ennek az igének, szakasznak a gazdagságában és éld, hogy mily jó: az egy kenyérnek, az egy testnek a részese lenni, még minden hiányosságunkkal együtt is! Ámen.