és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil. 2,11)

 

 

 

 

Valld meg: Jézus Krisztus Úr!

 

 

 

Bev.: Néhány évvel ezelőtt valahonnan hazajövet vettem egy szál virágot feleségemnek, hogy meglepjem vele. Mikor hazaértem egy barátunk volt nálunk, aki látva a virágot, mindjárt megkérdezte: „Születés napja van?” – „Nem” – feleltem. „Házassági évforduló” – Nem, nincs az sem” – feleltem ismét. Kissé elkomorodva, nagy kérdő szemekkel kérdezett tovább: „Valami rosszat tettél?” – „Dehogy, nem csináltam semmit!” - „Hát akkor miért?”

Vendégünk szerette volna tudni, mi oka van a virágnak... és igaza is volt! Tudni akarta a virág okát! Ahogy bárki ránk kérdezhet ma hazafelé menet: miért voltál a templomban? Miről szól ez?

 

Ma karácsony ünnepén vagyunk együtt itt templomunkban és mi valamennyien tudjuk, hogy miért vagyunk itt, tudjuk mit, még inkább kit ünneplünk, mit jelent a karácsony: Jézus Krisztus születése.

Ám e mai igénk egy nagyon erős biztatást tartalmaz számunkra: „minden nyelv vallja meg, hogy Jézus Krisztus Úr!

 

Miről beszélünk karácsonykor? Bizony ilyenkor sok a téma, amik fontosak is: a család, a gyerekek, a főzési titkok, ajándékozási szokások...

 

Volt egyházunkban a második világháború idején egy nagyszerű, Isten áldotta asszony. Úgy hívták, hogy Zsindelyné Tüdős Klára. Ravasz László püspök kérésére ő szervezte meg a Nőszövetséget és vezette annak segélyező és mentő munkáját. Családi villájukban gyakran gyűltek össze előkelő asszonyok, akikkel ilyenkor egy-egy délután tea, és sütemény mellett elbeszélgettek. Zsindelyné Tüdős Klára visszaemlékezéseiben így ír egy ilyen alkalomról, beszélgető délutánról: „...mikor már fél órája osztottuk a semmit...” Nagyon megragadt bennem ez a mondat, mert igen kifejező. Azt mondja el, hogy beszélgettünk mindenről: szegénységről és gazdagságról, politikáról és színházról, időjárásról és divatról... de a lényegről nem esett szó köztünk: Krisztusról! És akkor, ahogy ma mondanánk robbantott: a Krisztusba vetett hitükről, annak gyümölcseiről kérdezte őket és kezdett beszélgetni velük, megvallva Krisztust, mint Urat.

 

Tudjátok hálás vagyok ezért szép karácsonyfáért: hogy kaptuk ajándékba, hogy voltak, aki külön eljöttek beállítani, hogy voltak, akik múlt vasárnap istentisztelet után fél egyig díszítették és csak akkor mentek haza. Hálás vagyok a tegnapi istentiszteletért, a gyermekek szép és gazdag szolgálatáért, ahol vers, ének, zeneszám váltakozott... Hálás vagyok, hogy tele volt templomunk valóban, ahogy ma divatos mondani: fullosan!

 

De mindez önmagában még kevés, még nem az ünnep, sőt ezek nélkül is ünnep lehet az ünnep: ezek az ünnep gazdagságát hirdetik: hogy Jézus Krisztus Úr, és eljött e világba, mint ember, aki egyenlő Istennel, de ezt nem tekintette zsákmánynak, hanem megüresítve magát alázatosan engedelmeskedett Istennek és értünk adta magát a halálba, a kereszten, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hiszen Isten őt felvette a halálból és úrrá tette a teremtett világmindenség felett, úgy, hogy az ő nevére minden térd meghajlik, őelőtte mindenki leborul, mert Ő az Úr, méghozzá Isten dicsőségére!

 

Ez a karácsony: Jézus, Isten Egyszülött Fia emberré lett, megszületett értünk, hogy Isten nekünk adjon bocsánatot, kegyelmet és örök életet!

 

Miről beszéljünk karácsonykor? A karácsonyról! A karácsony lényegéről, a karácsony csodájáról! Oszthatjuk a semmit... de semmi értelme, haszna! Beszélhetünk a körítésről, de ez mind: a fa, az ünnep sokféle gazdagsága maga is az ünnep lényegét hívatott mutatni, hirdetni!

Ma egy furcsán felborult gondolkodás világában élünk: „Ne mondjuk ki Krisztust, mert valakit megbánthatunk”, Ne tartsunk karácsonyt, mert hátha valakit lelkiismeretében, vagy hitében zavar!”, Vegyük le a templomokról a keresztet mert...!

 

Isten igéje bennünket, akik hiszünk Jézus Krisztusban, mint megfeszített és feltámadott Úrban arra tanít, hogy valljuk meg hitünket és mondjuk ki, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére! Hogy épp a karácsony pont arról szól, hogy e gyermek, már még csecsemőként is a világ Ura, ki értünk adja magát, hogy általa mi magunk éljünk gazdagon Isten kegyelmében, gondoskodásában itt és majd odaát a mennyei hazában!

 

Vagy talán a te szívedben van zavar és nem Urad Ő? Talán neked van űr a lelkedben és keresed, hogy mivel, kivel töltheted ki? Mindig sok isten van, aki tolakszik, hogy urad legyen: saját magad, a test százféle önző kívánsága, pénz hatalma, a birtoklás vágya, hamis ideológiák, filozófiák hangzatos tanítása... De egy sem tesz boldoggá! Egy sem oldja meg lelkiismereted nagy kérdését, a bűneidért, elrontott dolgaidért a bocsánatot, a felszabadulást! És nem nyújt vigaszt gyászban és nem ad erőt a halálhoz, hogy egyszerűen csak átmenj ebből az életből az örök életbe!

 

Ezt mind egyedül a karácsonykor született Jézus Krisztus tudja megadni, mert ő Úr! Úr neked is?

Legyen úr számodra is és valld meg, mondd ki, zengd e világban, hogy Jézus Krisztus Úr!

És meglátod, még te magad is megerősödsz e bátor hitvallásban! És talán rád kérdeznek, hogy hogyan is gondolod ezt? Talán legyintenek, hogy eszedre ment a templom... De te éljed, tapasztald és valld bátran, hogy Ő az Úr!

 

Mikor Jézus Krisztus az ő követéséről tanította tanítványait és az embereket, egy alkalommal ezt mondta: Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.” (Lk. 9,26)

 

Igen, ez pont rólunk szól, ez pont e mai napról szól: megvallod-e, hogy Ő az Úr!?! Vállalod-e még e mai világban is Őt minden kockázatával? Márk evangéliumában Jézus ezt is hozzá teszi: „e parázna és bűnös nemzedék előtt”

 

Képzeld csak el: Jön Jézus teljes isteni dicsőségben, angyalokkal együtt, hogy ítéljen és vigyen az örökkévalóságba, és akkor az lesz a kérdés, hogy vállalhat-e Jézus téged az Atya előtt, ahogy te is vállaltad Krisztus e körülvevő embervilágban?

 

Igen vagy nem? Vállalhat téged Jézus, vagy szégyellnie kell. És itt már nem számít, hogy pedig én is református vagyok, pedig én is voltam templomban... Hisz hallottad: „és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

 

Jézus Krisztus ma megerősít bennünket, hogy legyünk hitvallói.

A megterített asztal jelzi: Ő minden odaadott értünk! A kenyér és a bor jelképezi megtöretett testét, kiontott vérét. És amint érzem ezek ízét a számban és ahogyan táplálnak ezek engem, úgy igaz és bizonyos, hogy Jézus Krisztus értem is eleget tett, engem is meghívott azt Ő országába! Válaszul hát: valld te is: Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!

 

Ámen.