Meghallgatom:

 

 

És megparancsolta Ezékiás, hogy mutassák be az égőáldozatot az oltáron. Ugyanabban az időben, amikor elkezdték az égőáldozat bemutatását, elkezdték az ÚRnak szóló éneklést és trombitálást Dávidnak, Izráel királyának a hangszereivel. (2Krón. 29,27)

Azután megszólalt Ezékiás, és ezt mondta: Most már fel vagytok avatva az ÚR szolgálatára! Jöjjetek, és hozzatok véresáldozatokat és hálaáldozatokat az ÚR házába! Hozott is a gyülekezet véresáldozatokat és hálaáldozatokat, és akit a szíve arra indított, égőáldozatokat is. (2Krón. 29,31)

Ezékiás és az egész nép örvendezett azért, hogy az Isten helyreállította azt népe számára, hiszen hamar megtörtént ez a dolog. (2Krón. 29,36)

 

 

Áldozat nagy örömmel

 

 

Bev.: Múlt héten helyettesítettem egy hittanórán, ahol megkérdeztem a már nagyobb gyermekeket, hogy milyen lett a félévi bizi? Egyik leány elmondta, hogy nem volt rossz, csak a történelem... Értem én: „rég volt, nem is értem, nem is érdekel...”

Múlt vasárnap belekezdtünk egy böjti sorozatba, ahol Ezékiás király életén keresztül bontakozik ki előttünk Urunk munkája. Messzi múltban vagyunk, valahol a 8-7 század fordulóján még Krisztus születése előtt. Ekkor Asszírra a nagy birodalom keleten, még a Babilóniai előtt. Láttuk, hogy Ezékiás trónra kerülése után mindjárt kinyittatja a templomot és kitakaríttatja és megszentelteti, hogy újra alkalmas legyen istentiszteletre és áldozatra. Ez a templomtisztítás és szentelés meg történik és örömmel jelentik a királynak, hogy minden készen áll istentiszteletre és áldozatra Isten színe előtt ahogy kell!

 

Mint ma: Itt vagyunk e templomban Urunk előtt, hogy szívünkben megkezdődjék az istentisztelet: az Úr előtti leborulás és imádat, és meghozzuk áldozatunkat Urunk dicsőségére!

Többször átolvasva ezen előbb felolvasott igéz (2Krón.29,20-36) folyamatosan ezek a fogalmak, érzések kavarogtak bennem: öröm, ünnep, hála... és mindez azzal, hogy istentiszteleten vagyunk. Mert valójában ez az istentisztelet: ünnepelni, hogy Isten mennyire szeret minket! Örömmel és hálával megállni, sőt leborulni az Úr előtt, aki értünk mindent odaadott!

Bocsássatok meg e szavakért, de mikor arról panaszkodunk, hogy mennyire nehéz vasárnapra is felkelni, elkészülni, mennyire akadályos istentiszteletre eljönni, akkor azt érzem: nincs meg benned, életedben az istentisztelet igazi gazdagsága: az öröm, az ünnep, a hála, mert a vasárnap 10 óra egy teher számodra! De nem csak az, hanem akkor minden, ami ehhez tartozik...

 

Nézd meg mi történik itt! Kész a templom megtisztítása: tehát reggel összegyűjti a király a papokat és a lévitákat, hozza az áldozati állatokat és elkezdik a vétkekért való áldozatok bemutatását szép sorban! Közben megszólalnak a templomi énekek és hangszerek: szól Istennek a zsoltár a dicséret. Ezt meghallva, a gyülekezet leborul Isten előtt, mert meghajtja magát szent ámulatában a Hatalmas előtt, kinek szól mindez! Aztán kihirdeti a király, hogy hozhatja a nép is az áldozatát, és erre elkezdi hozni a nép is az áldozatot, méghozzá olyan mennyiségben, hogy nem is győzik hirtelen feldolgozni azt! És közben hála és öröm járja át az egész gyülekezetet!

Ez az istentisztelet! Jézus Krisztus előtt, ki testének egyetlen áldozatával bűnbocsánatot és örök igazságot szerzett nekünk: leborulunk és hálával ünneplünk, áldozatot hozunk dicsőségére és szívünket a menny öröme járja át!

Engedd, hogy ez legyen az istentisztelet! Engedd, hogy szíved valóban megnyíljon az Úr előtt, igéje előtt és elvégezze benned is csodálatos munkáját! Hogy az ige, a szó, a betű egyszerűen életeddé legyen!

 

Néhány fontos részletet hadd húzzak azért alá!

Az egész istentisztelet a vétkekért való áldozat bemutatásával kezdődik! Nincs istentisztelet, Isten előtti megállás bűnbánat nélkül! Megpróbálhatja a mai ember, hogy elspóroljuk, de nem megy anélkül! Az „én jó vagyok” az Úr előtt nem működik! Egyszerűen ez a szó, hogy „jó” itt érvénytelen! És az sem ér, hogy „nem rosszabb, mint...” És nincs igazán kicsi, vagy nagy bűn. Lássam be engedetlenségem, hűtlenségem, hálátlanságom! Itt a böjt az elcsendesedés időszaka: szedjem ujjhegyre, hogy mi mindenben nem vagyok engedelmes, hű, odaadó! És valljam meg: „Vétkeztem”

A bűnbánó ember nyer feloldozást. A bűnbánó ember éli át a megbocsátás örömét! A bűnbánó ember szemében csillanhat meg az örömkönny és mehet útján tovább úgy, mint ki letette súlyos terhét: végre egyenes derékkal, felemelt fejjelt az égre nézve!

Másodikként az áldozatról szeretnék szólni. Az Ószövetségben elsősorban állatokat kellett hozni áldozatul, de volt étel és ital áldozat is. Mindez a bűnért való engeszteléséért, valamint hálaadásra. Ami azonban minden áldozatban közös az az, hogy csak hibátlant volt szabad áldozatul az Úr elé vinni! Hibásat, beteget, sérültet, csonka-bonkát... tilos volt! A legjavát, a legszebbjét: csak ezt vihette a zsidó ember Isten elé áldozatul.

Meglátogattam egy fiatal lelkésztársamat nemrég, ki most került egy gyülekezetbe. Az irodába lépve mutatta a '70-es évek tipikus berendezését: két kagyló fotel, rövid kis heverő kis székkel asztalkával. „X gyülekezeti tag hozta... és most nem lehet még kicserélni, mert...”

 

Nem tudom a pontos történetet, mert nem is faggatóztam, tovább mentünk, de olyan ismerős volt: „Nekünk már otthon nem kell, mert vettünk magunknak újat, ezért elhoztuk ide, az egyháznak jó lesz..”

Áldozatul: csak hibátlant, a legjavát! Mikor Jézus a templomban áll és nézi egyszer, hogy ki hogy adakozik odahívja maga köré tanítványait, miután egy szegény özvegy 2 fillért, az akkor forgalomban lévő legkisebb pénzt tette a perselybe és azt mondja: Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.” (Lk. 21,3-4)

Amikor Isten úgy dönt, hogy áldozatot hoz az emberért, hogy ne vesszek el, hanem ennek az áldozatnak az árán bűnbocsánatom, igazságom és örök életem legyen, akkor nem valami hibást, elnyűttet, másodosztályút küld értem, hanem az ő egyetlen Fiát a tökéletes, hibátlan Krisztust, hogy miattam, helyettem és értem meghaljon a kereszten!

Persze jogos a kérdés, ma mit hozhatok szent áldozatul az Úrnak? Hisz nem kell bárányt, vagy bikát hozni. Nem szeretném megmondani neked, hogy mi legyen az áldozatod, inkább azt mondom, amit mai igénk mond: a gyülekezet nagy örömmel hozott sok-sok, áldozatot azért mert hálás az istentiszteletért az Úrnak! Magad, időd, szaktudásod, pénzed, más javad... Mit tudhatom én, hogy mit tett le nálad az Úr, hogy abból légy hálás?! De áldozatod örömmel hozd!

 

És még egy-két szó az örömről. A gyülekezet örvendezik, mert helyreállították az istentiszteletet, méghozzá gyorsan! És örömük, hogy ők, a gyülekezet együttesen tették, tehették ezt, ki-ki a maga részét hozzátéve.

Ebben a mai igaszakaszban a mi ünneplésünk, istentiszteletünk van leírva! Azok ünnepe, akik ma istentiszteletet akartak, akik ma itt akartak lenni, akik ma az Úr előtt akartak megállni, bocsánatot nyerni és leborulva, az Urat magasztalva hálát adni. Azok ünnepe, kik áldozatukkal akarnak hozzájárulni az istentisztelethez a gyülekezet életéhez, Isten dicsőségét, nagyságát felragyogtatni!

 

Ámen