„Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot.” 5Móz. 15,1

 

Az elengedés

 

Bev.: Talán vannak köztünk, kik tanultak gazdaságtant, netán gazdaságpolitikát. Magam kimaradtam ebből. Ám Isten gazdaságpolitikáját már egy ideje tanulgatom, tapasztalom. Ez valami egészen más, mint a terv, vagy -piacgazdálkodás. Sőt Ebben a humán erőforrás gazdálkodás szabályai is mások! Ma ebbe kapunk bepillantást. Vegyük nagyon komolyan, mert mindenképpen rólunk van szó!

Mielőtt a részletekbe bonyolódnánk egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet. E szakaszt olvasva újra és újra Jézus szavai, vagy épp az apostoli tanítások igéi jutottak eszembe! Ezt az ószövetségi szakaszt, szinte szóról, de tartalmilag feltétlen ismétli, elénk adja az újszövetség! Remélem rá ismerünk itt-ott!

 

Elengedés! Ez a címszó. Ez azt jelenti, amit lejjebb részletez, hogy minden hetedik évben el kellett engedni az adósságot! Ha a párhuzamos helyeket is olvassuk, látjuk, hogy a 49. éveben pedig még a birtokba, kölcsönbe, zálogba vett földeket is (ami a család megélhetését jelentette!) vissza kellett adni eredeti tulajdonosának! A hetedik évben a saját népükből vett rabszolgát is el kellett engedni, sőt ajándékkal, hogy tudjon mihez kezdeni!

 

De maradjunk most az adósság elengedésnél! Azt mondja igénk, hogy bizony, csak bátran engedjük el azt a hetedik évben! Igen, de akkor vesztes leszek! Az bizony, és mégsem, mert Isten másképpen számol! Azt mondja: „ne legyen köztetek szegény” Azaz, ha valaki nem tudja adósságát megadni, annak oka, hogy elszegényedett. Nem volt jellemző, hogy bármire vegyen fel kölcsönt valaki meggondolatlanul. A kölcsönökkel gyakran az özvegységre jutott asszonyok kínlódtak, vagy ha megrokkant, beteg lett a családfő! De bármi ok jött is: el kellett engedni, hogy ne maradjon rajta az a teher, hogy nem tudja adósságát megfizetni, és végképp szegénységbe jut családjával együtt! Ebben persze alap, hogy mindenki tudása legjava szerint szorgalommal dolgozik a maga földjén és jószágaival, vagy éppen mesterségében!

 

Ne legyen szegény köztetek: mintha Istennek lenne ez rossz! Mintha Isten szemét bántaná, hogy valaki népéből szükséget szenved! Első gyülekezet: Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel. 2,45) Aztán a diakónusok, hogy ne legyen a gyülekezetben, aki nem evett napjában legalább egyszer... Mintha Isten nem akarná, hogy az ő tulajdon népében ilyen szégyellni való állapotban legyen valaki, akit ő kihozott erős kézzel Egyiptomból!

Engedd el adósságát! Jött a hetedik év, tartozott, amivel tartozott: engedd el! De mi lesz akkor most?

 

 

Még kisiskolás korunkban tanultuk már, hogy azért nem fejlődött Magyarországon a XIX. század elején a gazdaság, mert nem volt hitel, amiből valaki valamibe kezdhetett volna! (Széchenyi I.: „Hitel”) Hiszen a hitel mögé tehető egyetlen lehetséges fedezet a föld volt, ami nem nyújtott valós fedezetet! Tehát a hitelező, nem kapott visszafizetési, vagy általa valós értékű inkasszó, elkobzási garanciát a pénzére. Ugyanis a hitelezés mögött a segítés helyett, a profit termelése lett az európai norma. Jegyzem meg, hogy Kálvin erről egészem máshogy gondolkodott, de akkor még volt „tisztes haszon” fogalma!

 

Nos, ha az adósságot el kell engedjem annak, aki nem tudja megadni, akkor mi lesz? Isten válasza: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR,...” (5Móz. 15,4) Gazdagon megáld! Sőt: kölcsön adsz a többi népnek... mert te Isten megáldott népe vagy! A garanciát, a fedezetet, a maga Isten vállalja!

 

Egyetlen feltétel van a rendszerben: De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked.” (5Móz. 15,5)

 

Ezek a szabályok tehát egyértelműen Isten népén belül érvényesek, így a gyülekezetben! Itt pedig elő nem fordulhat, amit Petőfi Sándor így ír édesapja csődjéről:

 

 

Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett, …

 

Ezért a keménynek tűnő intelem mégis a helyén van: Vigyázz, ne támadjon szívedben ilyen alávaló gondolat: közeledik a hetedik esztendő, az adósságelengedés éve. (5Móz. 15,9) Vagyis ne számolj, hogy jövőre el kell engedni, hogyan adhatnék kölcsönt. Azért kér, mert szüksége van! Ha megadja jó, ha nem majd az Úr megáld érte! A gyülekezetben nem fordulhat elő, hogy valaki visszaéljen a te jóságoddal! Vagy mégis? – Jaj annak!

 

Nos: tudok-e a javakról, a testvérem valós szükségéről, és Isten áldásról így gondolkodni?

 

 

Isten gazdaságszemlélete nem profit alapú, hanem a segítésről szól. Szegények mindig lesznek, szükségbe jutott emberek mindig lesznek: tanít az ige! Látjuk is! Azt is, hogy sokszor a maguk szegényei ők. De van irántuk felelősség! Kálvin Genfben azt mondta, hogy adjunk nekik olyan munkát, amit el tudnak végezni, kapjanak érte bért, amiből megélhetnek. Akinek ez nem tetszik, mehet máshova! Így lett! És részben így lett Genf gazdaggá!

 

Isten tehát parancsba adja a bőkezűséget a szegények és nyomorultak felé. Alamizsna helyett, megalázó fillérek helyett: megélhetés. Hiszen a kölcsön erre szólt! Nem fölösleges beruházásra, külföldi utazásra, haszontalan vásárlásra! Életre, munkára, megélhetésről való gondoskodás fedezetére szólt! És a hetedik évben pedig el kellett engedni!

 

Tekintsünk hát előre egy kicsit: mit mond Jézus ezekről? Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” ... Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Lk. 6,30-36) Jaj, ez megtarthatatlan, ebbe belevész az ember! Igen, lehet, hogy úgy tűnik. Ám mégis ezek Jézus szavai. És ő már túl is megy az Ószövetség igéin, mert itt már egyenesen az ellenség szeretetéről beszél, nem is csak a testvérről!

 

És így folytatja: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lk. 6,38)

 

És végül már csak egyetlen párhuzam, ami messze túlmutat minden anyagin: Az elengedés párhuzama az Újszövetségben a megbocsátás! Adós szolga példázata! „elengedtem tartozásod!” -mondja a király! Értve ez alatt a bocsánatot! Hiszen Jézus a megbocsátásról mondja ezt a példázatot!

 

Pál pedig az Efézusi levélben így ír: „Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef. 4,32)

 

 

Adósság elengedés: ahogyan Isten elengedte Krisztus áldozatáért az én iránta való adósságomat: úgy tegyek én is adósaimmal! De nem kényszerből, hanem irgalmasságból! Garancia: „megáld Istened az ÚR!