"Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. Bizony az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!” (5Móz.32.1-2)

 

 

Mózes éneke

 

Bev.: Bár a szakasz felirata egyszerű: „Mózes éneke”, érezzük, hogy több ez egy egyszerű éneknél. Több ez, mintha én most énekelnék valamit és azt mondanánk, hogy ez volt Böttger Antal éneke…

 

Mózes, élete végén áll meg Izrael népe előtt és mondja el Józsuéval együtt ezt az éneket. Mélyedjünk ma el az elejében, de igyekezzünk magunkat hozzámérni, hozzáigazítani ezekhez az igékhez!

Az ének roppant mód hasonlít egy keleti vádirathoz, melyet valamely szövetség meg nem tartásakor fogalmaz meg a hűtlenül megcsalt fél. Ez az első rész a tanúk egybehívása, a szövetséges fél bemutatása, a vád megfogalmazása, valamint a szövetségre való emlékeztetés.

 

Az ének meghallgatására is, de még inkább a tárgyalásra tanúnak Mózes az eget és a földet hívja. Jelképes értelmű ez: az ég és föld, mely folyamatosan jelen volt minden történésnél: mindent látott, mindent tud, mindennek tanúja. Jóval később egy csodálatos zsoltárban Istenről és magáról így vall az imádkozó: Zsolt139,7-8… Mózes énekében Isten a felperes, akivel szemben a hitszegés történt, most nem hívhatja magát tanúnak, de ott a teremtett világ az ég és föld, melynek jelenlétében történt minden! Így nem bújhatok el magam sem Isten elől soha. Nincs titok, rejtett dolog. Hiába nem avatom be Őt valamely ténykedésembe, hiába gondolom, hogy ezzel ő nem törődik, őt nem tudom kikapcsolni, nem tudom figyelmét elterelni: lát engem, lát mindent!

 

Az Mózes vágya, hogy az elmondott szó, de dörgedelem, átok, bénító, pusztító ítélet legyen, hanem olyan legyen, mint a harmat, vagy mint a csendes hulló lágy eső, mely éltet! Olyan legyen az ének, az ige, mint mikor hűvös hajnalon a pára kicsapódik és fényesen, csillogósan harmatos lesz a fű. Olyan legyen, mint csendes eső ha szitál, a fűre, melytől újra zsendül valamennyi fűszál. Életet megújító legyen a szó!

 

Isten igéje éltetni akar: tudod-e így olvasni? Olvasod-e egyáltalán? Így májusra már annyi dolga van embernek, hogy képes a Bibliaolvasó kalauz eltemetődni az asztalon. És ha könnyen kihagyunk egy istentiszteletet olyan az, mintha egy eső maradna el a kertben!

 

Vedd komolyan: Istenünk az ő szavaival minket éltetni, termékennyé tenni akar! Ézsaiás ezt milyen szépen mondja: És.55,10-11

 

Hogyan hagyhatnék ki ebből egyetlen cseppet is!? Tudom-e úgy olvasni az igét, hogy az harmat, és szitáló csendes eső legyen lelkemnek, mely gyümölcsöt érlel?

 

A mindent látó tanúk előtt Mózes Isten magasztalására hívja a hallgatóságot! Tisztázza, hogy ő bizony nem másról énekel, mint magáról az Úrról! Ezért meghív bennünket Isten magasztalására! És itt hadd meséljem el egy megdöbbentő, de nagyon kedves élményemet! A hetedikes hittan anyagban az imádság volt a téma. Azt gondoltam miután megtanultuk, hogy öt féle imádság van (magasztalás, bűnvallás, hálaadás, könyörgés, közbenjárás), hogy csinálunk egy olyan órát, amelyen segítségemmel mindenkinek megfogalmazza a maga imádságait. A feladat legnehezebb részének a magasztalást éreztem: vajon honnan tudnák ezek a félig gyermekek, félig ifjak magasztalni Istent?! Azt mondtam nekik, hogy azt fogalmazzák meg ebben a részben, amit már eddig megismertek Istenből, hogy milyen ő: azért magasztalják! És ott hallgattam sorra, miket elmondtak, leírtak… Isten jóságáról, törődéséről, segítő szeretetéről…

 

 

Kicsit megszégyenültem ebben, de most hadd biztatlak benneteket, mint Mózes teszi: magasztaljátok az Urat! Azért, akinek őt megismertétek, megtapasztaltátok! Magasztaljátok Őt!

 

 

Ezután pedig Mózes bemutatja az Urat: kőszikla, tökéletes, igazságos, hűséges, igaz és egyenes. Ilyen Isten! Röviden egyenként.

 

Kőszikla: a pusztában vándorló nép számára a kőszikla gyakran a biztonságot, a tájékozódást, sőt élelmet, vagy akár a vizet is jelentette. Árnyék lehetett a tűző nap elől. És míg a homokot vitte a szél, és néhány óra alatt átrendezte egy a tájat, a kőszikla maradt! Ilyen Isten: állandó, megbízható, kiszámítható!

 

Cselekvése tökéletes: Mindent jól csinál, a létező, lehető legjobban. Minden munkája hibátlan, 100%

-os: nincs rajta javítani, vagy igazítani való. Nem tudsz nálánál jobbat! Gondolj a keresztre és a nyitott sírra: tökéletes megváltás örök élet a bukott, hitszegő embernek: egyszerűen az ő kegyelméből! Van ennél tökéletesebb munka?

 

Hűséges: Csak egy idézet: „ha mi … Ő hű marad!

 

Igaz és egyenes: Nála nincs semmi, ami hamis lenne, neki nincs görbe útja. Nála minden eredeti, tiszta és nem jön hátulról sosem! Nincs nála kétszínűség, amit kimondott igaz: bízhatsz benne!

Ha te kellene megfogalmazd most, hogy milyen Isten, mit mondanál? Lehet, hogy érdemes lenne egyszer leírnod, akár csak magadnak…

 

És ekkor jön, Isten jelleme leírása után a vádirat: „Elromlottak, nem fiak, hitványak, fonák, hamis nemzedék” Jaj nekem! – én is? Sajnos mind! Mind, mint a tékozló, ki az atyai ház rendjét, életét megelégeli, a maga ura akar lenni, majd ő megmutatja, hogy hogyan kell élni, míg teljes romlásba nem dől… Használhatatlanságot, lázadást, értéktelenséget, álságot jelent mindez! Ilyenné lettünk valamennyien Isten elleni lázadásunkban. Így éltünk, gondolkodtunk, beszéltünk. És sokszor nem is éreztük, mert úgy megszoktuk, – sőt ahogy a ma embere számára oly természetes az Isten nélküli élet, az Isten jó rendjén kívüli élet –, hogy mi is természetesnek vettük lázadó állapotunkat! (vasárnapi munka!) Ilyen, mikor nem az Úrhoz és igazságához mérjük magunkat, hanem, hogy „hogy is csinálja mindenki más…” Ő sem megy templomba: én sem. Ő is hazavisz a gyárból: én is. Ő is …: én is.

S közben belülről romlik, rohad az életünk…

 

 

Ezért emlékeztet: Ő a te Atyád, aki megteremtett, aki neked utat adott, aki erőssé tett: így fizetsz neki minden jóságáért? Ejnye! Tekints vissza és lásd jóságát, törődését, ahogyan bánt veled eddig! Vagy ha erre nem vagy képes, hát kérdezd meg az előtted járókat, hogy mit tett érted, értünk mindnyájunkért a Hatalmas, a Felséges!

 

Hiszen Isten mindent jól alkotott meg, az élet feltételeit is jól szabta ki: minden népnek megadta a maga helyét, hogy ott éljen és boldoguljon. Ezen belül pedig Izraelt, mint sajátját helyezte el a helyén. Mekkora felborulás ma, hogy migráns válsággal kell szembenéznünk, méghozzá szinte tehetetlenül! És közben mégis tudhatom: saját népének Isten, így egyházának, gyülekezetének is helyet adott, méghozzá, mint sajátjának! Bár mindenkinek van (volna) helye, nekünk mégis valami különös helyünk van! Neki fontos volt, hogy egyháza, gyülekezete, mint Isten része élhetünk e világban, mint Isten öröksége lehetünk jelen e világban! 

 

A rész, vagy örökség mindig tartozik valahová, méghozzá szorosan, erős jogi kötődéssel! És tudható is szokott lenni: ez a föld darab ezé, vagy azé. Ez az örökséget képező ház XY-tól való… Azt mondja ezzel igénk: nekünk úgy adott helyet és úgy kell élnünk és jelen lennünk e világban, mint akiken látszik, hogy Istenhez tartozunk, Isten tulajdonai vagyunk. Jel kell legyünk e világban, hogy az Úrra mutassunk, ki értünk áldozott, sőt feltámadt, él, és értünk jön rövidesen!

 

Bef.: hogyan fogalmazod meg hát a magad énekét? Hogyan mondod el hitvallásod, saját zsoltárod?