"Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja,” (2Pét.3,8-10

Advent 3. – Az Úr akarata!

 

Bev.: Tegnapelőtt tanúja voltam egy beszélgetésnek, ahol valaki azontúl, hogy csúnyán beszélt, végtelen hálátlan is volt! Állt sorba egy kasszához, és velekorú ismerősével förtelmesen méltatlankodott, hogy az ajándékba kapott kuponból nem adnak vissza… Öröm, hála, köszönet, vagy legalább csöndes elfogadás helyett: méltatlankodás, trágárság, és obszcenitás áradt belőle. Milyen adventi készülődés ez?

 

Mai igénk Istenünk érthetetlen nagy szeretetéről beszél. Mai igénk Isten érthetetlenünk szent akaratáról beszél. És teszi mindezt úgy, hogy vár ebben bennünket, mint hálás gyermekeit! Legyen e vasárnap számunkra az, mikor belemélyedünk akarata megismerésébe és hálás, szolgáló élettel válaszolunk szeretetére!

 

1. Az idő: Az első amiről beszélnünk kell az az idő! Elsőre bonyolultnak tűnik a dolog, a tanult matematika megbukik, mert azt mondja az ige, hogy Istennél egy nap annyi, mint ezer esztendő, vagy épp fordítva is igaz lehet ez! Mit jelentsen ez? Nem új kijelentés ez! Mikor Mózes megáll Isten nagyságáról himnuszt zengeni, és imádkozni, ő mondja: Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel.” (Zsolt.90,4) Péter idézi, magyarázza. Arról van tehát szó, hogy Isten felett nem műlik az idő! Ő nincs az idő szorításában. Mi vagyunk mindenben időhöz kötve! Reggel ébresztő időben, hogy elkészüljek, Tízre beharangoznak, délben ebéd, négykor Nagyvenyim, ötkor Városháza tér… És így megy minden napunk! És közben telnek éveink és a kedves gyermek kiállhatatlan kamasz lesz, a kamasz felnőtté érik, majd szülővé válik, aztán jönnek az első ősz hajszálak, és egyszer csak nehezebb lesz lehajolni valamiért, míg elfogy az erő… Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (Pred.12,6-7) És állunk, és azt mondjuk „Hogy elröpült az idő!” Isten felett nem jár az idő! Mi vagyunk e földi élet időkorlátai közé szorítva. Most, így adventben egy-egy hittanórán a gyermekekkel az örökkévalóságról beszélgetve látom, a döbbenetet rajtuk, hogy szinte érthetetlen nekik is már, hogy mi az, hogy nincs idő? Mi az, hogy nem kelt reggel anyu, vagy ébreszt a telefonom, nem kell időre mennem, sőt este sincs, és nem kell lefeküdni, mert örök nappal van!

 

Nos Istenről elmondja igénk: nem késik, hanem türelmes! Ő tud várni! Mondhatják egyesek, hogy késik, elfeledkezett rólunk, nem is jön, nincs is! Mi tudjuk, tudhatjuk évezredek óta és saját kicsii életünkből is: Isten nem késik, hanem türelmes hozzánk!

 

2. Mindenki megtérjen! Miért türelmes ennyire? Mert van neki egy csodálatos akarata: nem akarja, hogy bárki is elvesszen teremtményei közül, hanem, hogy mindannyian üdvösségre jussunk, azaz megtérjünk hozzá! Így mikor Krisztust elküldi értünk, valamennyiünket felvehessen az ő örök országába! Ez az Ő szent, tökéletes, szinte érthetetlen akarata! Ahogyan türelmesen megvárta, hogy én is megtérjek és az ő gyermeke legyek, úgy várja azokat is, kik ma még nem vesznek tudomást róla, hitetlenek, hálátlanok, elfajultak, lázadók. Azon igyekszik, munkálkodik, hogy még sokan-sokan, sőt minden ember megismerje őt és hozzá térjen! Azt akarja, hogy minden ember előtt világossá legyen, hogy Jézus Krisztus keresztáldozata árán az ember újra igaz lehet és az elveszett paradicsom újra a mienk! Azt akarja, hogy egyetlen ember se legyen a pokol martaléka, hanem mind a mennyek országa fenséges, örök, istentiszteletén ünnepeljünk és énekeljünk. Azt akarja, hogy ez életben és utána is teljes boldogságban legyen részünk!

 

Mondhatod: „Hűha, ahogy elnézem a mai világot, ettől igen messze vagyunk!” Sajnos egyetértek veled! De hadd mondjak el valami igen érdekeset! Mikor ezeket az igéket leíratja Isten, és a levél kimegy a gyülekezetekhez az egy olyan kor volt, mikor keresztyénnek lenni már egyre kellemetlenebb is lehetett! Hiszen a Római Birodalomban vagyunk, ahol a császárt istenként kellett tisztelni. Aki ezt nem fogadta el, gyakran vitték börtönbe, bányába, vagy épp az arénába kiéheztetett állatok elé! S közben nem fogyott a keresztyének száma, hanem folyton növekedett! Egyre többen lettek hívővé! Döbbenetes, sőt érthetetlen volt az emberek számára, hogy hogy van az, hogy a keresztyének Krisztusért hajlandók börtönt, kényszermunkát, sőt még halált is vállalni! Döbbenetes volt, hogy a keresztyének mertek másképpen élni a Birodalomban, mint a többi népek! És mivel nem értették elkezdték kutatni, kérdezni: Ki ez a Jézus, akiért ti mások vagyok, akiben ti még a halál utánra is bíztok? Ki ez? És szólt Krisztusról a bizonyságtétel. Akkor is mindenki úgy volt vallásos, mint ma: imádott követ, fát, szobrocskát, eszmét, vagy épp önmagát! Csak ma kabalának, horoszkópnak, babonának, egészségnek, szépségnek nevezzük ezeket!

 

Adventben különösen is izgalmas kérdés: látszik a mi életünkön, hogy mi Krisztust várjuk? Látszik rajtunk, hogy a karácsony nem a „ki tud többet költeni” című verseny számunkra, hanem Urunk születésnapja? Látszik rajtunk, hogy nem is a karácsony a lényeg, hanem, hogy jön Krisztus értünk, hogy elvigyen a mennybe?

 

És látszik-e rajtunk az a szent igyekezet, hogy Istenünk akaratát megértve vele dolgozom azon, hogy minden ember megtérjen?! Mert ez itt a lényeg! Akarata, hogy mindenki megtérjen, de ő ezt nem nélkülem viszi végbe, hanem velem, úgy, hogy én is bizonyságtevő kell legyek!

 

Igen, lehet és legyen is adventi készülődésem kiemelt része a Krisztusról szóló bizonyságtétel: én másképpen készülök még a karácsonyra is: hálás vagyok, Krisztust ünneplem, Krisztust várom!

 

3. Jön! Várd nagyon! Ő igenis jön! Egészen bizonyosan! Az idejét nem tudom, nem tudjuk: nem tudjuk késleltetni sem és siettetni sem! Ő jön! Adventi dolgunk várni Őt! Várni, méghozzá hozzá méltó módon: Jézus azt mondja eljöveteléről egy alkalommal, hogy Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az úr, amikor megérkezik! (Luk.12,43) Vajon így talál-e minket? Csak nem valami lázadásban, duzzogásban?! Csak nem valami hálátlanságban, elégedetlenségben?! Csak nem valami kényelmes komfortos közönyben: „Térjen mindenki, ahogy akar, engem a többi nem érdekel...”

 

Mi Krisztust várjuk és nem tehetünk mást, mint vele együtt gyűjteni! Erre hívta el Pétert:  „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk.5,10) Sőt ezt mondja másutt: Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol. (Mt.12,30)

 

Advent: Krisztus várása: ez dolgos, evangéliumi igyekezetben dolgos várakozás, készülődés, mert jön, egészen bizonyosan jön! Ámen.