„De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet.” Zsolt 54. 6.



A Magyar Kultúra Napján: „De Isten megsegít engem!”



Bev.: Ünnepelni jöttünk: ünnepelni a feltámadott Urat, hisz vasárnap van és ünnepelni nemzetünk egy jeles napján azt, hogy 1823. január 22. óta van egy csodálatos Himnuszunk.
S közben: egy megfejthetetlen tragédia terhes árnyéka vetül ránk. Ránk is, hisz ugyanazon törzsből nőtt gyönge ágak voltak ők is. Így ma az ünneplés kevésbé fényes lesz, de mindenképpen reménység alatti.


Zsoltárunk néhány sorát és Himnuszunk egy-egy gondolatát fogom idézni és párhuzamba állítani. Gyógyuljunk benne, és merjünk mi is hitvallásos reménységgel feltekinteni!


A zsoltár felirata. A zsoltárok felirata tulajdonképpen egy rövid bevezetés, ami segít a zsoltárt érteni. A legtöbb zsoltár felirata akár egyetlen szó, mint pl.: „Dávidé”. Itt egy hosszabb felirattal van dolgunk, a helyzetet mondja el. Dávid menekül az alattomos, gyilkos indulattól fűtött Saul király elől. Most egy Cíf nevű hely közelében bujdosik embereivel. A cífiek pedig követséget küldenek Saulhoz: Nálunk van Dávid, gyere, elkaphatod ellenséged…!” Mondhatjuk, hogy zavaros, és zűrös időszak volt ez Izrael történelmében, de annyira nem, hisz tudta mindenki, hogy Dávid lesz az új, Istentől kiválasztott király. Sőt, az is hamar világossá lett, hogy míg Saul halálra keresi Dávidot, Dávid nem emelt kezet Saulra! De a cífi emberek mennek árulkodnak. Nekik a regnáló Saul valamiért biztosabb, hát árulkodnak…


Kölcsey így fogalmazta ezt:

Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!


Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,


Nem csak magyar átok a széthúzás. De tanulhatunk belőle:


Segíts meg! Dávid egyet tehet: Istenhez kiált! Tudja, hogy fegyvere, katonája, szövetségese, mind kevés Saullal szemben. Marad az egyetlen esély: imádságban magamat Istenre és igazságára bízni. Tudod-e, hogy Istennél az igazság egy állandó, változhatatlan valóság, amiben valóban meg lehet kapaszkodni? Ő úgy igaz, hogy abban nincs változás, korszellemhez alkalmazkodás. Ő igaz és igazsága örök, változhatatlan, független. Isten befolyásolhatatlan. Igazsága Krisztus értünk való áldozata: a kereszt és a feltámadás: készen van! Érvényes itt már most, ez a mi hitünk e világban, és ez a mi jövendő reménységünk is!


Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;

Hiszed-e, hogy szabadítását, segítségét nekünk, ő jó kedvéből, bőségesen osztja? Csak bízd ügyedet, bízzuk ügyünket rá!


Idegenek: Voltak mindig idegenek rajtunk is. Dávid is ezt mondja, rám törnek olyanok, akiknek semmi sem drága: Istent nem ismerő, őt semmibe vevő emberek! Nekik mindegy, egy számít: a préda!


Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.


Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!


Van tovább is tudjuk, máig, sőt holnap sem lesz másképpen. De rajtunk is áll, hogy mit teszünk! Mert ez a sor is igaz:

S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

Ne, hidd azt a szédületes tévedést, hogy jobban terem a föld, ha vérrel is van öntözve! Voltak szabadságharcaink, megkerülhetetlenül. De ne reméld, hogy a következő bezzeg milyen győzelmes lesz! Van itt könny elég! Inkább imádkozz, és másokat is taníts imádkozni! És hidd: érdemes, mert Isten hatalmas!


A bizalom: Minden tőle jön, a gondviselés, az ellenség kudarca, akár megsemmisülése, minden. Persze lázadni, hangosan óbégatni, Isten ellen kiabálni sokkal könnyebb! Vele szemben követelőzni, sokkal egyszerűbb és hangzatosabb! Hinni, hogy a történelemnek is Ura:

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.

És hinni: Hogy ő gondot visel mireánk: Ez a bizalom!

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.

Áldozatot mutatok be, magasztallak, mert jó vagy! Ő megment, már meg is mentett! Ez a kereszt! Ne érd be kevesebbel! Ebben van nemzetünk megmenekedése is, ebben van minden utunk: élni Isten dicsőségére, engedelmesen, őt követve rendjét betartva.


És ebben van bűnbánat is és van elköteleződés is. Van ebben együtt érző imádság és áldozatvállalás is. Összetatozás és teherhordozás. Imádságos lelkület, melyben mindent Istenünk kezébe teszünk!


Holnap sokan fogják kérdezni: hol volt most Isten, mikor ilyen tragédia történhetett? Nehéz jó feletet adni, de Isten ott volt a buszon, ott volt, amikor a kamion jelezni próbált, ott volt, mikor sebességhatárokat szabtak a közlekedőknek…És Istent te hívhatod most, hogy vigasztaljon, hogy fájdalmat enyhítsen, hogy valahogy valamit pótoljon a pótolhatatlanból! De ne várd tőle, hogy felemelje legközelebb a te lábad a gázpedálról, mikor átléped a sebességhatárt, vagy nem cserélted le időben a gumidat. És ne várd, hogy ő majd őrt áll minden szavad felett, és indulatod felett, nem fogja tenni ez a te dolgod!


De most gyere és hittel imádkozz nemzetünkért: veszteségben és reménységben bizalommal, mert csak az Úrban bízhatunk: „Isten megsegít engem” Ámen.