„Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” (2Tim.2,11-13)



Ő hű marad!


Bev.: Az élet és halál kérdéseiről bizony nem szeretünk beszélgetni. Az élet megfejtéséhez nincs elég tudásunk, bölcsességünk a halállal szemben pedig tehetetlenségünket érezzük, némi félelemmel vegyítve. Azt mondjuk, hogy ezt a kérdést hagyjuk meg utoljára. Pedig bizony, eddigi tapasztalatom szerint vannak idők, mikor kell ezekről beszélni. Felolvasott igénkben is beszél erről Pál, méghozzá egy fiatalemberrel, aki előtt még emberileg sok van! Nehéz téma, talán ezért is idéz egy himnikus verssor részletet, amit valaki megfogalmazott, és elterjedt az akkori egyházban. Lássuk hát!


Alap: Krisztus feltámadott! Pál az idézet előtt elmondja a kiindulást: az ő öröm üzenete az, hogy Krisztus feltámadt a halálból! Azt mondja ezzel Pál, hogy nekünk olyan hatalmas Istenünk van, aki nem csak a halálba tudta adni Egyszülöttjét, hogy nekünk bűnbocsánatot adhasson, hanem még fel is tudta támasztani a halálból! Nekünk olyan hatalmas Istenünk van, aki nem csak az élet napi gondjaira adhat segítséget: essen az eső, teremjen a föld, enyhüljön a fájdalom…, hanem az élet legmegoldatlanabb kérdését is megoldotta: a halál kérdését: Krisztus feltámadt a halálból! Nekünk keresztyéneknek a halál felett is győztes a mi Urunk és Istenünk! Szinte kérdi tőlünk ez az ige, úgy, mint Jézus rákérdez a két gyászoló nő testvérre. „Hiszed-e ezt?” Pál máshol is (Korinthus) magyarázza, hogy a Krisztusba vetett hitünk nem csak erre az életre szól!


Gondolj bele, hogy az akkori, vagy éppen mai pogány világ gondolkodásába micsoda nagy örömhír ez: ez a vallás, ez a hit nem csak ide szól! Nem valami bizonytalan túlvilágról beszél, hanem  bizonyossággal mondja: ha vele halunk, vele fogunk élni is! Mert Krisztus feltámadott és ő megmondta, hogy így lesz! Halálunkkal egyszerűen átmegyünk Hozzá és az Atyához! Micsoda gazdag örömhír ma is: nem valami teljesítményért, nem érdem szerint, nem talán, esetleg, hanem Krisztus feltámadása révén mi is, akik hiszünk benne feltámadunk!
Hisz erről szól e kis himnikus hitvallás: vele együtt halunk, vele fogunk élni is!


Mit jelent vele együtt meghalni? Sokféleképpen lehet meghalni! Egyen-ketten mentek el szolgálatom nyomán is, és mentek el szeretteim közül is. Láttam néhány ember felkészülését, tusáját. Mondtam velük, értük az imát, tettem bizonyságot a feltámadottról. Mindig megdöbbent az a csoda, hogy lehet elkészülni! Lehet megnyugodva, Krisztus kezébe téve mindent elmenni! Immár nem félve, hanem szinte látva annak az országnak a kapuját! Mikor Pál leírja e sorokat, sokan halnak fiatalon, vagy legalábbis még életerős korban a keresztyén üldözések miatt. Ahogyan muszlim többségű országokban ma is sokan halnak mártírhalált keresztyének hitünkért! És újra és újra elgondolkodtat: micsoda hit, micsoda bizonyosság: Krisztussal együtt halok meg: bizony élni fogok vele együtt!


És addig: Persze jogosan tesszük fel a kérdést: de hogyan éljünk, higgyünk míg itt vagyunk e világban, hogy oda meg is érkezzünk mi is?! Igénk segít: A Krisztusért hordozott szenvedésekben legyünk türelmesek! Ez a türelem fogja azt hozni, hogy az eljövendő világban Krisztussal együtt fogunk uralkodni is! Néha nehéz a türelem: egy türelmetlen világban élünk, minden gyorsan, azonnal kell: nincs minden azonnal! A tűrés és türelem gyümölcs, melynek meg kell érnie szívünkben az igeolvasás, imádkozás és Krisztus szolgálata során.

Úgy mondanánk néha: elég volt az élet terheiből, elég volt e hazugságokkal és álságokkal terhes világból, de nem mehetünk még: el kell tűrnünk és szenvednünk sok mindent e világból. El kell tűrnünk, hogy nem értik hitünket, nem értik Isten rendje iránti engedelmességünket! Nem értik, hogy templomba jövünk, hogy imánk valódi imádat Isten és Krisztus iránt, hogy harcolunk a bűn ellen. Tűrésünk gyümölcse lesz, hogy vele együtt uralkodunk!


De mi van, ha nem megy? Erről is beszél az ige, mert Isten szava az élet minden területét számba veszi! Van, hogy megtagadjuk őt: félelemből, kicsinyhitűségből, a világ támadásai, terhei alatt! Van, hogy nem neki adunk hálát, hanem lekopogunk. Van, hogy kétség fog el bennünket: valóban van mennyek országa?!

Van, hogy hiába van Bibliánk, és kalauzunk, nem olvassuk Urunk igéit, vagy imádkozni is elfeledünk a nagy sodrásban. Van, hogy hiába szól a harang, mert nekünk most annyi dolgunk, gondunk van. És van, hogy tehetnék bizonyságot a feltámadott Úrról és az ő hatalmáról, erejéről és némák maradunk!

Pedig micsoda erő van abban, ha elmondhatjuk a másik embernek: gyászomban nem az emlékek vigasztaltak, nem a szerető, körülvevő családtagok vigasztaltak meg, hanem a feltámadott Krisztus azzal a reménységgel, hogy nekem is van feltámadás és örök élet Krisztusban!
Van, hogy megfeledkezünk róla és ezzel megtagadjuk őt? Van, akkor, ahogy maga Jézus ígérte: ő is megtagad minket! Akkor ő sem ismer bennünket! De nem marad ez így!


Ha ugyanis mi hűtlenek lennénk is Urunkhoz, ő akkor is hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja! Ő nem tud hűtlenné lenni, Ő olyat nem tud lényéből fakadóan! Ő minden körülmények közt hű hozzánk! A hűség saját lényéhez, saját szavához, ígéreteihez: nem változik, nem változhat sosem! Mert Ő hű: változhatatlanul.


Ezzel akar ma és minden időre vigasztalni bennünket Urunk! Lássak így túl gyászon, síron, sőt majdani eljövendő saját tusámon! Énekeljem majd meggyőződéssel: „Győztes leszek, csak légy Uram velem!” Ámen.