„Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Mk.1,9-11)


Az elköteleződésről



Bev.: Tegnap este egy beszélgetésben szóba jött egy kedves kollégám, akiről elmondtam, hogy az ő elköteleződése Krisztus iránt és az evangélium szolgálata iránt valahova oda gyökerezik, hogy az édesapját, mint magyar református lelkipásztort, annak idején elvitték néhány évre a Gulágra. Amikor hazajött és benyitott az utcáról a kiskapun, egy kislány szaladt elé, kit még sosem látott, és a leányka valami ilyesmit kérdezett: „Kit tetszik keresni?” Az ő lánya volt, csak már azután született, hogy őt elvitték sokadmagával együtt.


Miért mesélem ezt el? – mert ma erről szó, méghozzá két szálon is: egyik a felolvasott ige: Jézus megkeresztelkedik, másik, hogy most van napja: február 11-12, hogy a hitükért gályarabságra ítélt református lelkipásztorokat De Ruyter admirális kiváltotta. De ezt nem én fogom elmondani, én most maradok Jézus keresztségénél.


Valahányszor Jézus keresztségével foglalkozom, mindig ugyanaz a kérdés jön elő: Miért keresztelkedik meg Jézus? Hiszen neki nincs rá szüksége! Jánoshoz a Jordán partjára akik kijönnek sorra megvallják bűneiket és számukra a keresztség a bűneik bocsánatát is jelentik, valamint egy új élet kezdetét, a melyben igyekeztek többé nem vétkezni! Hiszen így tanítja őket János a prédikációiban és így találjuk már az első pünkösdön Péter keresztségre szóló felhívásában is!


Jézusnak nincs bűne: nincs mit megbánnia, nincs mire bocsánatot várnia, és nincs mit új éltet kezdjen! Hiszen ő szent, tökéletes, feddhetetlen, vádolhatatlan, hibátlan!

Akkor miért keresztelkedik meg? Miért veszi fel a bűnök megbánásának, és az Isten mellett elkötelezett új életnek a jelét?


Néhány rövid válasz e kérdésre:
1. Közösséget vállal az emberrel! Beáll közénk, velünk egy sorba! Legutóbbi lelkészértekezletünkön egy fiatalember volt vendégelőadónk, aki egy nemzetközi egyházi szervezet egyik komoly munkatársa. Többször éltem már át, hogy jött valahonnan egy vendégelőadó, aki egy kicsit „megmondom a tutit” stílusban besszélt a hallgatósághoz. (továbbképzési emlékek: ismerős?) Nos ez az előadónk úgy beszélt  velünk, mint aki ott ül köztünk a székeken, vagy ott küzd velünk a napi munkában. Minden amit elmondott, azzal együtt, hogy széles látókörűen és szakmailag is kifogástalanul megfogalmazott anyag volt, úgy hatott, mint akivel mind egy cipőben járunk!


Amikor Jézus  – most képletesen mondom – beáll a sorba valahova elém, mögém, hogy János bemerítse a Jordánba, akkor ő azt üzeni: itt vagyok, egy cipőben járok veletek, teljes közösségem van veletek! Bár Isten Fia vagyok, a tökéletes, mégis felvettem a törékeny ember testét, annak minden terhével, nyomorúságával, fájdalmával, kivéve a bűnt, és veletek együtt járom ezt az időt, amit it töltök! Fájdalmam ugyan az, mint a tied. Ugyanúgy vagyok éhes, vagy szomjas. Este én is le kell feküdjek aludni (akár, már a hajóban hazafelé menet!), mert elfáradok a nap terhe alatt, és fájni fog, hihetetlenül nagyon fog fájni, mikor átütik a szegeket a kezeimen és a lábamon!


Így olvastuk ezt A Filippi levélben:

”hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt;” (Fil.2,7)


2. Második, amit szeretnék elmondani, hogy azért keresztelkedik meg Jézus, mert ezzel már ezt szimbolizálja: bár nekem nincs bűnöm, mégis magamra veszem a ti bűneiteket, hogy azokkal menjek a keresztre. Nem véletlen, hogy János evangéliumában, amikor meglátja Jézust János, akkor János így szól: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn.1,29)
Jézusnak nincs saját bűne, de magára veszi az enyémet, a tiedet, mindnyájunkét, hogy nekem, már csak el kelljen fogadjam, hogy ő megszerezte bűneimre a bocsánatot! „Egy délután, midőn ismét megérkezett a körösszigeti kastélyba a posta, a hozott levelek közt volt egy, amelyen a cím németül volt fölírva. „Herrn Eugen von Baradlay.” Eugen = Jenő. A levelet átadák Jenőnek. Jenő a levelet felbontotta, elolvasta azt és aztán keblébe tevé.  … Jenő ezt felelte rá: El kell mennem!” (Jókai)
Csak itt egyet másik helyett ment el valaki, hogy magára vegye annak várható büntetését. Ám Krisztus valamennyiünkét felvette és felvitte a keresztre!


3. A harmadik pedig, amit szintén nagyon hangsúlyosnak érzek, az az egészben az elköteleződés. Mikor Jézus megkeresztelkedik – bár hangsúlyozom, hogy neki nincs is szüksége rá – elkötelezi magát az Atya iránti hűségre! Elkötelezi magát, hogy azt a küldetést, amit kapott azt ő véghez fogja vinni, bármily nehéz is legyen! Ilyen elköteleződés a mi keresztségünk, konfirmációnk, valamennyi fogadalom tételünk is! Éppen ezért fájó nagyon, mikor elmarad az istentisztelet, mert: esett az eső, vásárolni kellett, főzni kellett, vendégeket vártunk, vagy azt a munkát végeztük, amit egyébként bármely más napon meg lehetett volna csinálni… No persze nem itt a templomban, vagy a Városházán maradt el az istentisztelet csak a szívedben, éltedben! És ugyanígy, mikor elmarad hasonló okokon a biblia olvasása, az imádság, a szolgálat. Mikor nem számít, hogy én Jézus Krisztusnak vagyok elkötelezve legfőképpen!


Voltak, kik evezőpadra láncolva, vagy Gulágra ítélve is Krisztus és Isten elkötelezettjei maradtak. Kik valahol ma is vállalják a mártíromságot Krisztusért ugyanolyan hús vér emberek, mint mi!
Bizony nem Jézusnak volt szüksége, hogy megkeresztelkedjen, hanem nekem volt szükségem rá!

Értem tette már ezt is, hogy én merítsek erőt belőle az én terheimnek hordozásához, az én szolgálatom betöltéséhez!

Hogy lássam, Ő is törékeny ember volt, de elkötelezte magát, amit egy percre sem adott fel! Mintát, példát adott nekem, hogy belőle merítsek erőt, hogy a magam Isten iránti elkötelezettségem meg tudjam élni életemben a lehető legjobban, legtökéletesebben! Ámen.