„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.  De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.” (Mk.9,2-9)



A feltámadásra készülünk!



Bev.: Olykor tervezünk és mondunk ilyen fogalmakat, hogy „rövid távra azt tervezem” vagy „középtávra...” Vajon mennyi időre szól a  rövid, vagy közép és mit tervezek ezekre?
Böjt harmadik vasárnapján vagyunk, közeledünk az idei böjt feléhez. Két hete arról beszélt velünk Urunk, hogy a helyes böjt az akár fájó veszteséggel is járhat, mert elengedek valamit, ami kedves nekem. Múlt héten arról szólt Urunk, hogy szennyem belőlem jön, de kell tisztává kell lennem, hogy a tisztát árasszam magamból!


Ma pedig, hogy meg ne lankadjunk, el ne csüggedjünk azt adja elénk, hogy a mi távlatunk a feltámadás! Menjünk hát végig ezen a szakaszon!


Jézus kiválaszt három tanítványt, Pétert, Jakabot és Jánost, és felmegy velük egy hegyre. Ekkor Jézus elváltozott, teste az isteni dicsőség ragyogását vette fel! Megjelenik ott mindnyájuk előtt Mózes és Illés, és beszélgetnek Jézussal! A három tanítvány teljes döbbenettel szemléli az eseményeket. Három sátor, vagy valami kis hajlék építését kérdik Jézustól, mert azt sem tudják, mit mondjanak!

Hiszen ép ésszel tudják, hogy aminek most tanúi, az valami hihetetlen!

Ilyenről nem is álmodtak, ilyet nem is sejtettek, hogy ilyen történhet! Tudják, hogy Mózes meghalt még a pusztai vándorlás végén, és eltemették őt. Illésről is tudják, hogy bár nem halt meg, de Isten őt egy tüzes égi szekéren felvette a mennybe. Ám ez is már száz évekkel korábban történt. Arról azonban, hogy valaha is megjelent volna Illés, soha senki nem hallott. De most itt látják Mózest is, és Illést is, és mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne beszélgetnek Jézussal. És lám Jézus ezen egyáltalán nincs meglepődve, csak ők csodálkoznak nagyon.

Kérdésükre, hogy csináljanak-e valami hajlékot egy felhő telepszik rájuk, amiből hang hallik: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Megszólalt Isten! Teljes döbbenet! Isten vallomást tesz Fiáról, és egy felszólítást kapcsol hozzá a három tanítvány számára: „Reá hallgassatok” A következő pillanatban pedig már csak ők voltak ott hárman Jézussal. Elindulnak le a hegyről és Jézus azt mondja nekik, hogy amit most láttak, arról ne beszéljenek csak az Emberfia, vagyis az Ő feltámadása után! Tessék: itt egy újabb érthetetlen momentum a tanítványok számára. Ugyan már egyszer beszélt nekik Jézus a reá váró szenvedésről, és hogy fel fog támadni, de ők nem értették, és most sem értik, sőt az egész feltámadás kérdést nem értik:

„Mi az, hogy feltámadni?”

De ha már itt tartunk megkérdik a látottak után, hogy hogyan van Illés eljövetele? Hisz őt látták most, és az írástudók állítják, hogy Illés eljön még egyszer. (Malakiás könyve végződik az Ószövetségben Illés eljövetelének ígéretével.) Jézus válasza Keresztelő Jánosra utal: eljött és azt tettek vele, amit akartak.


Ezen igeszakasz tartalmán gondolkodva fontosnak látom az a mondatot, amit maga Isten mond! Nekünk Jézusra kell hallgatnunk! Persze mondhatjuk, hogy ugyan ki másra hallgatnánk, de jó ha megerősítjük magunkban ezt! Isten parancsa számunkra, hogy Jézusra hallgassunk! Hiszen hallgathatunk a magunk eszére („tudom én, hogy mit akarok, meg hogy lehet boldogulni”), a korszellemre (XXI. sz.-ban vagyunk”), a test akaratára (hisz követelőzik rendesen), vagy épp bármi, bárki másra. Nekünk keresztyének Jézusra kell hallgatnunk. Ez pedig böjtben még kihegyezettebb, mert ha böjtölsz, akkor, amint Jézust is, téged is megkísért az ördög, hogy könnyebb utat ajánljon!


Második, amit nagyon fontosnak látok ma itt, hogy a Szentírás nem szépít senkin! Úgy áll előttünk a tanítványok teljes értetlensége, hogy azon Isten nem kozmetikázott semmit! Nem mondta, hogy mielőtt kikerül az olvasók elé csináljunk már valami szépítést ezeken a kedves embereken, hogy ne ilyen értetlennek látszódjanak! Isten úgy adja, adatja elénk e történetet is, hogy a benne szereplő három tanítvány, akik itt ráadásul kiemelt szerepben vannak (talán ők a legérettebbek – és akkor a többiek?) teljesen értetlenek a történés kapcsán is, és Jézus szavait hallva is.

Mi szeretnénk a tökéletességet, de érezve erre való képtelenségünket hajlamosak vagyunk elkeseredni, sőt feladni, hogy „úgyis hiába olvasom az igét, hiába imádkozom, hiába, mert én nem érthetem, kicsi vagyok...”

Nézd meg: itt van előtted három olyan ember, aki az egyház meghatározó személyei lesznek rövidesen! Akik evangéliumot, apostoli levelet írnak, akik gyülekezetet szerveznek, vezetnek, hirdetik az igét, keresztelnek, úrvacsorát osztanak. Te, vagy én mivel is vagyunk kevesebbek? Semmivel! És többek sem, mert a hitre való elhívásunk és a szolgálatra való készségünk Urunktól van! Nagyon szeretem a Szentírásban Istennek ezt a csodálatos igaz voltát: nincs szépítés: valóság van! És így van jól értem és érted!


De hadd térjek rá a harmadik fontos dologra, és ide szeretném ma tenni a legnagyobb hangsúlyt! Azt mondja a hegyről lefele jövet Jézus, hogy ne beszéljenek e történésről, csak ha ő feltámad! Miért ez a határ? Miért feltámadásához kell tervezni, illetve a feltámadásán túlra?!


Visszatérek az igehirdetés elején boncolgatott kérdésre, hogy terveink hova, meddig, mikorra szólnak? Nézzétek meg, hogy Jézus a tanítványoknak az ő feltámadása utáni időre formál tervet, ad útmutatást! Az ő feltámadása az a mérföldkő, ami itt meghatározó!


A mi hitünk, Krisztus követésünk, böjtünk nem ide szól csupán! Nem e földi életet igyekszik kibírhatóvá tenni csupán! A mi távlatunk a feltámadás. A böjttel is a feltámadásra készülünk: igazán ünnepelni, hogy Krisztus feltámadott! Igazán átélni, hogy a halott él, az elveszett megkerül, hogy szemem lecsukódása nem a végállomás. Micsoda különbség, hogy úgy tudunk beszélni egy-egy halottunkról, hogy egészen bizonyosak vagyunk afelől, hogy ő átment szépen a mennyei hazába, oda a szerető és szeretett Úr elé, vagy beszélünk csak általánosságokat, hogy jó helyen van már, és nem szenved! Micsoda különbség, hogy nem egy évre, kettőre, negyvenre, hanem örökre tervezhetek! Micsoda különbség, hogy nem is én kell egy sor dologban tervezzek, hanem kész az ő terve, nekem csak végig kel mennem az úton, míg megérkezem hozzá! Mert erről szól ám ez az ige! Jézus feltámadása kulcs!

Győzött, és én e győzelme után már a húsvét, és így a feltámadás és örök élet távlatában élem napjaimat!


A napi gondok és küzdelmek nem darálhatnak be, nem csorbíthatják hitemet, mert a hit kincse és gazdagsága nem az én termékem a böjt vagy más teljesítményeim által, hanem Krisztus feltámadásos műve életemben!


Merítsünk hát így erőt ma ebből az igéből: Ahogy, amint vagyok, de hallva hívó szavát, készüljek ünnepelni őt, mint Feltámadott Urat itt, és az örökkévalóságban! Ámen.