Feszült lehetetlenek

 

Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta, mert mindnyájan várták őt. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt, és Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves volt, halálán van. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta Jézust. Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és minden vagyonát az orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, odament, hátulról megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérzése. Jézus ezt kérdezte: Ki érintett engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter ezt mondta: Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted! De Jézus ezt mondta: Valaki megérintett, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem. Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki: Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel! Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagógai elöljáró házától, és így szólt: Meghalt a leányod, ne fáraszd tovább a Mestert! Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt az apához: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul. Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot meg a kislány apját és anyját. Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt, de Jézus így szólt hozzájuk: Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik! De kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom, ébredj! Ekkor visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt. Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. A leány szülei elcsodálkoztak, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt. (Lk8,40-56)

 

Feszült lehetetlenek

 

 

 

Bev.: Egy hajsampon és hajápoló készítményből ismertük meg a kifejezést a rendszerváltás táján: „kettő az egyben” Ám itt van egy régebbi történet, ami bizony, már 2000 éve ezt mutatja.

 

 

Kicsit mélyedjünk most bele a kettős történetbe. Ahogy Lukács is, úgy mi is egyben fogjuk kezelni, nem szétszedve egyikre és másikra.

 

 

A dráma: igen drámai a történet, hatalmas a feszültség benne, hisz mindkét ember, ki Jézushoz jön élet-halál kérdéssel / kéréssel jön. Ráadásul egyiknél az idő iszonyú sürgető szorításában vagyunk, míg a másiknál a szégyenletes állapot élezi ki a helyzetet nagyon. A zsinagógai elöljáró volt az, aki a községben, a gyülekezetben a zsinagógai életről gondoskodott: nyitott, zárt, takarított, rendet tartott, a felolvasásáról gondoskodott. Ez egy megtisztelő, bizalmi állás volt. Alapvetően feddhetetlen ember láthatta el e tisztséget. Az, hogy egyetlen lánya van és az haldoklik, az némi árnyékot vet rá. A személyes tragédia súlyán túl a közösségbeli megítélést is hozhatja: „Vajon mi okon tette vele ezt Isten?” Emlékezzünk csak a vak esetére, ahol első kérdés: „Ki vétkezett...?” További nehezék, hogy lány egyetlen gyermeke, és hogy 12 éves, tehát a felnőtté válás határán van. Az asszony esete sem egyszerűbb 12 éve vérzik. A személyes tragédián túl, hogy lassan elfogy, elvérzik élete, van egy másik szál: ő 12 éve tisztátalan: nem mehet be a templomba, nem vehet részt a kultuszban. Nem érintkezhet senkivel. Akivel érintkezik azt tisztátlanná teszi!

 

 

Mindkét ember a lehetetlenség határát súroló üggyel jön. Az épp haldokló gyermek, és az akkut, gyógyíthatatlan betegség: két szinte lehetetlenül nehéz ügy. Jairus végső kétségbeesésben jön. Ő hisz Istenben, és úgy is érezheti, hogy élete rendben van Isten előtt, ám most, mikor már semmi segítség nem látszik: „Isten nem segít?” eljön a vándor tanítóhoz, kinek már híre van, még ha sokan a vezetők ellene volnának is. Ám mit mondhat Jairus: „Nincs veszteni valóm!” Ha azt mondják, is, hogy így, Jézus sietségét kérve nem lehetek zsinagógai elöljáró többet…, akkor is mit ér bármi rang tisztség, tisztesség a leányom nélkül?!

 

 

Az asszonyról elmondja még Lukács, hogy minden vagyonát orvosokra költötte, de nem tudtak neki segíteni. A szövegben ez zárójelbe van téve, ami azt jelenti, hogy megtalált legrégebbi irattekercsekben, vagy tekercstöredékekben ez a mondat még nem szerepelt, ám azért van mégis benne, mert viszonylag hamar bekerült és onnan kezdve mindig része volt az evangéliumnak. Talán Lukácsnak ez az adat még nem állt rendelkezésére, csak a megírás után derült ki, vagy bizalmi okokban ő még nem írta mindjárt bele. Ezzel együtt hiteles része az evangéliumnak. Akárhogy is nézzük, egy roppant intim bajjal jön ez az asszony, mondhatjuk szégyen érzettel a szívében.

 

 

Egyikük, Jairus előadja a baját méghozzá leborulva Jézus előtt. (zsidó ember nem borul(hat) le másik ember előtt!) és Jézus azonnal indul, hogy meggyógyítsa a leánykát, ám közben megérinti az asszony. Jézus ezt észreveszi és kérdezi, hogy ki érintette? Péter elbagatellizálná az ügyet, ám Jézus tudja, hogy valaki azzal a határozott szándékkal érintette meg őt, hogy erőt vegyen ki belőle! Iszonyat dráma és feszültség: menni kellene gyorsan-gyorsan a lányához, és közben: valaki érinti Jézust, titkon, és Jézus itt faggatózik, hogy ki is…? Jaj! Ám Jézus hajthatatlan, nem maradhatsz előtte titkon: az asszony előáll, és nyilván iszonyú szégyenérzettel küzdve beszél. Ráadásul azt is tudja, hogy ugyan, hogy merte ő a „tisztátalan” megérinteni a „prófétát”, az Isten emberét? Honnan vette e lázadásnak minősíthető merészséget?!

 

 

De Jézus, bizony Hatalmas: nem lett tisztátlanná az asszony érintésétől. A vallomást tevő asszonyt feloldozza és megerősíti: Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!” (48). Ám ekkor jön a tragédia: a „na végre, de akkor menjünk gyorsan” helyett, megjönnek Jairus házától a rossz hírrel: már késő, meghalt… Mi minden futhatott végig Jairus fejében? De Jézus gyorsan válaszol: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” (50)

 

 

A háznál, már siratnak, és Jézust is kinevetik, ám ő tudja mit tesz… A család pedig ámul, mert ez már valóban a lehetetlen: feltámasztotta, visszaadta a halál által már elvesztett gyermeket!

 

 

Igen, hiányolhatjuk, hogy nem alkalmaztam még magunkra a történést: hogy hol vagyunk benne, hol érint bennünket, mit jelent nekünk… Talán nem is akarom. Inkább csak éljük át e két ember hitbeli harcát, reménységét, kínját, szégyenét, keserűségét, türelmetlenségét, szóval őket, ahogy vannak. És úgy boruljunk le előtte imánkban, úgy akarjuk mi is megérinteni cselekvő erejéért, ahogy ezek tették. Aztán pedig: éljük az elnyert áldást!.

 

 

Jairusnak és háza népének még azt mondja Jézus, hogy ne mondják el senkinek. Nem kért Jézus kampányt, nem akart „sztár, celeb” lenni. Nekünk azonban már azt mondja: mondjuk el, tegyünk bizonyságot: hadd tudják meg, mily hatalmas Ő: csupa lehetetlent tesz valóvá: megbocsát, gyógyít, feltámaszt! Ámen.

 

 

 

 

 

Megjegyezni, és dicsérni Istent

 

Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lk.2.19-20)

 

 

 

Megjegyezni, és dicsérni Istent

 

 

 

Bev.: Igen, ez a karácsonyi történet. Lukács evangéliumát olvassuk most és ebben ez is benne van. Nem karácsonyról fogok beszélni, mikor már mindenki a tanév végét, a bizonyítványosztást, a nyarat, a nyaralást várja. De szeretném, hogy együtt lássuk meg és értsük meg Mária és a pásztorok viselkedését, hogy abból mi is gazdagodjunk!

 

 

Megőrizte szívében: Mit jelent, hogy valaki valamit a szívében megőriz? Igen, jelenti, hogy megjegyzi, de nem csak megjegyzi, hanem, hogy fontos is neki! Sok mindent megtanulunk az iskolában, de nem mindent jegyzünk meg (sajnos). Mi az, amit biztos nem felejtesz el? – ami tetszik, ami érdekel! Mária is megjegyezte a pásztorokat, azt is, amit a pásztorok az angyalokról mondtak, de biztosan a bölcseket is, szóval mindent, ami Jézus születése körül történt, mert fontos volt neki! Minden óra, minden tantárgy fontos! Fontos megtanulni olvasni, számolni, szépen írni, meg a biológia és földrajz is. De fontos az is, amiket hittanórákon tanultunk, beszélgettünk, énekeltünk, imádkoztunk. Vajon mit, mennyit sikerült megjegyezzünk? Volt-e legalább egy olyan történet, aranymondás, ami itt van a fejedben, szívedben ma is?

 

 

Forgatta szívében: És Mária nem csak emlékezett arra, amit ott történt és elhangzott, hanem forgatta azt a szívében. Azért a szívében, mert ami fontos nekünk, akit, amit szeretünk azt nem csak ésszel a fejünkben szeretjük, hanem szívünkből! Mit jelent hát ez: „forgatta” Igen, gondolkodott róla, újra és újra felidézte: „Hogy is volt?”, „Mit is mondott?”, „Hogy történt?” És gondolkodott azon is, hogy mit jelent mindez! Hiszen nem minden kisgyermek születésénél jönnek angyalok, vagy látogatóba pásztorok, netán napkeleti bölcsek…! Újra és újra végiggondolta! Így teszünk mi is az igével, amit olvasunk, ami fontossá válik életünk egy-egy pontján: Újra és újra rágondolunk és gondolkodunk róla, hogy mit is akart vele mondani nekünk Urunk! Addig forgatjuk magunkban, míg megértjük, míg teljesen a mienk nem lesz! Ti is idézzétek fel magatokban a legkedvesebb történeteteket, aranymondásotokat nyáron is, és életetek útján máskor is!

 

 

Dicsőítették és magasztalták Istent: A pásztorok pedig úgy indultak haza, hogy dicsőítették és magasztalták Istent, mert mindent úgy találtak, ahogyan az angyal megmondta nekik! Amikor kint voltak a nyáj mellett és megjelent nekik először egy angyal, aztán a többi, még nem tudtak semmit! Jól megijedtek, de meghallgatták őket, majd elmentek megnézni, hogy úgy van-e, ahogyan az angyaltól hallották! Mikor pedig meggyőződtek, hogy úgy van minden, akkor Istent dicsérték és magasztalták, mert látták, hogy Isten igaz! Látták, hogy amit Isten megmond, megüzen, az pontosan úgy is van! Tudjátok meg, hogy bizony Isten igaz! De szabad őt leellenőrizni, hogy utánajársz annak, amit mond neked! És meglátod, ahogyan életedben beteljesülnek ígéretei: hogy veled van, erőt, ad, vigasztal, reménységet ad, boldoggá tesz, megbocsátja bűneidet, megtanít téged is, hogy másoknak megbocsáss… A pásztorok örömükben dicsérték Istent: imával, énekkel. Ahogyan tettük ezt minden hittanórán, tesszük ezt itt az istentiszteleten… valahányszor csak látod, hogy Isten szava igaz, dicsérd őt: énekkel, imával, tetteiddel! Dicsérd Őt, mert ő hatalmas, irgalmas, szerető Isten, aki Fiát Jézust is odaadta értünk, hogy aki hisz őbenne: el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

Ámen.

 

Hogy éltek?

 

Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!” 2Péter 3,11-12

 

 

 

Hogy éltek?

 

 

 

Bev.: A „Hogy vagy?” kérdésre gyorsan tudjuk mondani, hogy, „Kösz, jól” De a „Hogy élsz?” kérdésre ha felelünk, akkor mit is mondunk, még inkább: miről is beszélnénk? Anyagiakról? Munkahelyről? Családi örömeinkről, vagy nyomorúságainkról? De tudunk-e valami sokkal többről, nemesebbről, fontosabbról beszélni: a bennünk élő hitről, reménységről?

 

 

Múlt vasárnap volt a Református Egység Napja. Többen látták délután a televíziós közvetítést, többen a híreket hallgatva találkoztak e nap hírével. 2007-ben összegyűltek a Kárpát Medence református egyházai és együtt kinyilvánították, hogy mi egy vagyunk! Szétszakított Trianon, szenvedtünk sokat, éltünk egymás mellett, egymás nélkül… de most kimondjuk, és így élünk tovább: egy vagyunk: Magyar Reformátusok! Hogy él ma a Magya Református Egyház? Hitben, reménységben! Akkor is, ha fogyunk, akkor is, ha félelmetes és fenyegető a körülvevő világ, vagy a világ folyamatai, akkor is, ha ezért terhet kell hordoznunk, mert korszerűtlenek vagyunk világunkban!

 

 

Hogyan él a mi közösségünk, a mi gyülekezetünk? Kicsit elkényelmesedve, magával megelégedve, nyugalomban! Hisz vagyunk „szép számmal” a templomban, van keresztelő, esküvő. Van Bibliaóra, gyermek istentisztelet. Ki van fizetve minden számlánk, adósságunk nincs, anyagilag is pont kijövünk. Mi kell még?

 

 

Hadd legyen mai igénk egy óriási felkiáltó jel előttünk! Lássuk csak:

 

 

Milyen Isten! Péter azért is írja ezt a levelet, mert előállt egy furcsa helyzet az egyházban és a világban: Minden hívő úgy várta, hogy Jézus Krisztus visszajön ítélni élőket és holtakat, még addig, míg él az a nemzedék, aki látta, hallotta őt! Míg élnek a tanítványok, élnek akiket meggyógyított, vagy ettek kenyeréből, vagy éppen ott voltak az első pünkösdön. Az idő tovahaladt és Jézus még nem jött el: elkezdtek fogyni ezek az emberek, mert az apostolokat sorra kivégezték, az öregek meghaltak. A gyülekezetek, de a világ is megkérdezte: „Akkor most elmarad Jézus visszajövetele? Még sem jön vissza, talán sose? Akkor érvénytelen az ígéret, akkor nincs is miben hinnünk?”

 

 

Péter pedig azt írja nekik valamikor az első század második felében: Nem, nem marad el, nem késik, de ő másképpen számol! Ő felette nem ketyeg az óra, ő nincs az idő szorításában, mint mi! Nem késlekedik hát, hanem türelmes hozzánk emberekhez! Hiszen nem az a célja, hogy elveszítse a világot, nem az a célja, minél több ember a kárhozatra menjen, hanem az, hogy minél több ember megtérjen, és örök életre menjen! Ő türelmes és vár ránk, vár rád! Türelmes és vár azokra, akik még nem döntöttek az ő követése mellett!, Várja, hogy te is igazán odaadd életed neki, hogy gyökeres fordulatot vegyen életed és kezd kitartóan követni őt!

 

 

Mi következik? Hiszen az a nap biztosan eljön! Érdekes, hogy nem ítélet napnak mondja, hanem az Úr napjának! Katasztrófafilmes világunkban egy kicsit hozzá vagyunk szokva a világvége témához, hisz állandóan van egy-egy film, ahol a föld végveszélybe kerül, de elég csak a híradókat hallgatni a globális felmelegedésről, a környezetszennyezésről, a föld eltartóképességéről… Azt az eljövendő napot úgy írja le itt nekünk az ige, hogy háromszor is elismétli: az ég és föld összeomlik, az elemek égve felbomlanak, a tűz elemészt mindent! Lám, a tudomány, – bár sokáig tagadta, hogy a Bibliának valami igaza is lenne – most mégis itt tartunk: Tudjuk, hogy ilyenek vannak! Hiszen galaxisok ütközhetnek, vagy olvadhatnak egymásba! Üstökösök, meteorok csapódhatnak be bármely bolygóba. Csillagok vállnak szupernóvává bekebelezve a körülöttük keringő bolygókat… És az elemek égve felbomlanak: használjuk a paksi áramot, mert kell: maghasadás, iszonyú energiafelszabadulás, ha úgy tetszik tűz!

 

 

S közben a gyülekezetben: azt mondjuk, persze várunk erre már kétezer éve, mindig is volt erről szó, aztán mégse úgy volt… megy ez a világ tovább így, megy az egyház tovább így. Hogyan megy tovább a világ és benne az egyház? – közömbösen, lustán, érdektelenül! Aztán jön a meglepetés: az Úr napja egyszer csak váratlanul, mint a tolvaj eljön! Előjelek: folyamatosan itt vannak kétezer éve: éhínségek, földrengések, háborúk… minden van! Meg is szoktuk! Van olyan híradó, ahol más sincs, csak katasztrófa hír!

 

 

Tehát: Igénk ma újra hív, hogy ha látod ezeket, ha tudod ezeket, akkor azt is látnod kell, hogy milyen szentül és igazán kell élned! Akkor azt is tudod, hogy nem élhetsz úgy, mint a világ, vagy úgy, amint eddig éltél! Változtatnod kell! Nem maradhatsz langyos, közömbös, hogy neked így is jó! Nem maradhatsz a hitedben ilyen megnyugodott, hogy semmi változtatni való nincs életeden, nem kell újabb döntést hozzál, te jó vagy! Azt mondja itt Péter a gyülekezetnek, hogy ne higgy abban a ”jóistenben”, akivel majd a bírói szék előtt megdumálod, hogy neked a mennybe kell menned, mert oda szól a soha meg nem váltott jegyed! Ne hidd, ott majd elbratyizol, kiegyezel Az Úrral! Nem lesz rá sem időd, sem módod! Az amcsi filmekben van, hogy odamegy a bíróhoz valaki és megdumálja! Meg a mi korrupt „pénzért mindent” világunkban megy ez! Ez ott nem lesz! Egy pillanat, miikor nem is várod: és eljött az a nap! És minden eldőlt! Jézus sem elszórakozott itt velünk, köztünk valahogy, hanem teljes mértékben odaadta magát, hogy neked szerezzen halálával bocsánatot, feltámadásával vigaszt és örök életet!

 

 

Hogyan élsz? Dönts Jézus Krisztus követése mellett! Döntsd el, hogy te mostantól fogva mindenben őt akarod követni, mindenben úgy akarsz élni, beszélni, cselekedni, gondolkodni, ahogyan ő tanítja neked! Döntsd el, hogy te már most úgy akarsz élni, hogy abban a pillanatban, mikor eljön az a nap, egyszerűen bent légy a menny világában!

 

 

És nem maradhatsz közömbös a gyülekezet életével és munkájával sem: igenis számít, hogy holnap többen vagyunk-e eggyel, akit te hozol, vagy sem?! Számít, hogy hogy néz ki a gyülekezet, hogyan él a gyülekezet: lüktető, élő, magára odafigyelést parancsoló-e vagy, csak legyintenek rá, egyház, unalmas… Nem máson: ez is rajtad áll! Nem másról szól: te hogyan szántad oda magad!

 

 

Erre azt mondja mai igénk: várjuk és siettetjük azt a napot! Azaz, magunk is nagyon úgy készülünk, hogy az a nap jön! Hogy átragadjon a másik emberre: akkor nekem is szentül és kegyesen, azaz Istenhez méltóan és hitben, engedelmességben kell élnem gyorsan, gyorsan!

 

 

Testvér: te jössz! Dönts bátran Krisztus erős követése mellett! Győzelmed: új ég és új föld, amelyben már nincs romlás csak Isten igazsága!

Ámen.

 

A Szentháromságról

 

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.” (1Pét.3,18)

 

A Szentháromságról

 

 

Bev.: Múlt héten volt pünkösd és a pünkösd utáni vasárnapot Szentháromság vasárnapnak nevezzük. Ezért ma a Szentháromságról fogunk beszélni. Mielőtt megijednénk ettől, szeretném leegyszerűsíteni a dolgot: Nem kell semmiféle bonyolult teológia fejtegetéstől tartanunk, és nem fogok valami pofon egyszerű magyarázattal sem előrukkolni.

 

Egyet teszünk: ezt a felolvasott igeverset elemezzük úgy, hogy benne megkeressük mit mond el nekünk Istenről! Így gazdagodjunk ma is hitünkben!

 

Jézus Krisztus: Igeversünk Krisztussal kezdi. Elmondja róla, hogy ő egyszer szenvedett a bűnökért, méghozzá oly módon, hogy ő, mint igaz szenvedett nem igaz emberekért azzal a céllal, hogy Istenhez vezessen bennünket. Ez egyszerűnek látszik: Krisztus kereszthalálára utal ez a mondat! Bár egész élete szenvedés volt köztünk és velünk, ennek csúcspontja a kereszt volt, mikor őt megfeszítettük! Fontos itt, hogy a bűnökért halt meg! A bűnök áraként, mintegy fizetségül! És az is fontos, hogy ez egyszeri alkalom volt! Emlékezzünk, hogy az Ószövetségben a hívő ember évenként ment, és vitte áldozatát, hogy Isten bocsánatát az elmúlt egy évre érvényesítse! Itt Krisztus egyszeri áldozata az összes bűnömért eleget tesz! A mondat második fele is nagyon gazdagon szól erről: Jézust igaznak mondja, tehát bűntelennek, aki a vele teljesen ellentétesen nem igaz emberekért, tehát bűnös emberekét halt meg! Sőt akár úgy is lehet a görög szöveget fordítani, hogy helyett, azaz: „Igaz a nem igazak helyett” Ezt mondja Krisztus áldozatáról. Lásd meg ebben Krisztus páratlan nagyságát és valóban igaz voltát: mi még az igazért sem feltétlen vállalunk áldozatot, kezességet, nem hogy halálra adnánk magunkat… Ő pedig oly igaz, hogy a nem igazért odaadta magát!

 

Isten: Menjünk tovább! Mi volt ennek a páratlan egyszeri áldozatnak a célja? Hogy elvezessen bennünket Istenhez! Ez azt jelenti, hogy Isten olyan, mint egy gyermekeit hazaváró apa! Mint, aki mindent megtett gyermekeiért, hogy azok hazatérhessenek az atyai házba és most várja, hogy fiai valóban hazatérjenek, megtérjenek életük kanyargós, vargabetűs, tévelygős útjairól hozzá. Úgy vár, hogy mehetek hozzá! Nem mint félelmetes haragvó, törvénykező bíró elé, aki előtt rettegnem kell bűneim (hibáim?) hanem, mint atyám elé, hisz Jézus rendezte már a számlám előtte! Utam pedig Isten elé, mint Atya elé: Jézus Krisztus, hisz ő vezet oda engem, ahogy maga Jézus mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn.14,6)

 

Istent itt az ige úgy mutatja be, mint mindnyájunk célját! Ő a cél, ahova életemmel meg kell érkeznem! Az egyetlen, ahova megérkezés az érkezés! Akin kívül nincs más az egész világon kívül: az egyedüli, az egyetlen: az egy Úr!

 

Lélek: Az újszövetségben két szó van a lélekre: az egyik a „psziché”, mint emberi lélek, a másik a „pneuma”, mint Isten Lelke. Az újszövetség írói ezt általában tudatosan így használják! Persze nem új dolog ez, a Szentírásban, mert az Ószövetségben is pontosan így van, csak ott héber szavakkal! Azt mondja róla az ige, hogy Jézus meghalt test szerint, tehát, de feltámadt Lélek szerint. Meghalt valóságosan, emberi testében teljesen, ahogy kivégző katonák megállapították, és Pilátus kiadhatta a holttestet temetésre. De ez nem végállomás, hanem utána újra eleven, élő lett, méghozzá Isten Lelke által! Az egész passzív szerkezetben van, tehát itt nem Jézus a cselekvő! A megelevenítést, a feltámasztást a Lélek végezte! Ahogyan az első ember az Isten által az orrába lehelt lélek által lett élő emberré, úgy lett újra élővé, immár nem emberi testben Jézus Krisztus! Isten Lelkének megelevenítő ereje, hatalma van! Mint az első pünkösdön, a félelmek közt elbújt tanítványok nagy bátorsággal kiállnak, és úgy tesznek bizonyságot a megfeszített és feltámadott Krisztusról, hogy még háromezer ember dönt Krisztus követése mellett és gyülekezetté lesznek!

 

A halott Jézus is Isten Lelke által lett újra élő, immár nem a mi, fizikai, anyagi testünkben, hanem valami számunkra ma elképzelhetetlen „lelki” testben.

 

Isten Lelke megelevenítő lélek, aki életet adott nekünk is, mikor megtértünk, és életet ad a feltámadás napján is valamennyiünknek!

 

Összefoglalva tehát: Jézus bemutatta bűneinkért az áldozatot, mint igaz a nem igazakért. Isten, mint Atyánk vár haza bennünket, hogy hozzá térjünk, neki éljünk, és a Szentélek élettel elevenít meg ehhez bennünket. Ámen.

 

 

Mózes éneke

"Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. Bizony az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!” (5Móz.32.1-2)

 

 

Mózes éneke

 

Bev.: Bár a szakasz felirata egyszerű: „Mózes éneke”, érezzük, hogy több ez egy egyszerű éneknél. Több ez, mintha én most énekelnék valamit és azt mondanánk, hogy ez volt Böttger Antal éneke…

 

Mózes, élete végén áll meg Izrael népe előtt és mondja el Józsuéval együtt ezt az éneket. Mélyedjünk ma el az elejében, de igyekezzünk magunkat hozzámérni, hozzáigazítani ezekhez az igékhez!

Az ének roppant mód hasonlít egy keleti vádirathoz, melyet valamely szövetség meg nem tartásakor fogalmaz meg a hűtlenül megcsalt fél. Ez az első rész a tanúk egybehívása, a szövetséges fél bemutatása, a vád megfogalmazása, valamint a szövetségre való emlékeztetés.

 

Az ének meghallgatására is, de még inkább a tárgyalásra tanúnak Mózes az eget és a földet hívja. Jelképes értelmű ez: az ég és föld, mely folyamatosan jelen volt minden történésnél: mindent látott, mindent tud, mindennek tanúja. Jóval később egy csodálatos zsoltárban Istenről és magáról így vall az imádkozó: Zsolt139,7-8… Mózes énekében Isten a felperes, akivel szemben a hitszegés történt, most nem hívhatja magát tanúnak, de ott a teremtett világ az ég és föld, melynek jelenlétében történt minden! Így nem bújhatok el magam sem Isten elől soha. Nincs titok, rejtett dolog. Hiába nem avatom be Őt valamely ténykedésembe, hiába gondolom, hogy ezzel ő nem törődik, őt nem tudom kikapcsolni, nem tudom figyelmét elterelni: lát engem, lát mindent!

 

Az Mózes vágya, hogy az elmondott szó, de dörgedelem, átok, bénító, pusztító ítélet legyen, hanem olyan legyen, mint a harmat, vagy mint a csendes hulló lágy eső, mely éltet! Olyan legyen az ének, az ige, mint mikor hűvös hajnalon a pára kicsapódik és fényesen, csillogósan harmatos lesz a fű. Olyan legyen, mint csendes eső ha szitál, a fűre, melytől újra zsendül valamennyi fűszál. Életet megújító legyen a szó!

 

Isten igéje éltetni akar: tudod-e így olvasni? Olvasod-e egyáltalán? Így májusra már annyi dolga van embernek, hogy képes a Bibliaolvasó kalauz eltemetődni az asztalon. És ha könnyen kihagyunk egy istentiszteletet olyan az, mintha egy eső maradna el a kertben!

 

Vedd komolyan: Istenünk az ő szavaival minket éltetni, termékennyé tenni akar! Ézsaiás ezt milyen szépen mondja: És.55,10-11

 

Hogyan hagyhatnék ki ebből egyetlen cseppet is!? Tudom-e úgy olvasni az igét, hogy az harmat, és szitáló csendes eső legyen lelkemnek, mely gyümölcsöt érlel?

 

A mindent látó tanúk előtt Mózes Isten magasztalására hívja a hallgatóságot! Tisztázza, hogy ő bizony nem másról énekel, mint magáról az Úrról! Ezért meghív bennünket Isten magasztalására! És itt hadd meséljem el egy megdöbbentő, de nagyon kedves élményemet! A hetedikes hittan anyagban az imádság volt a téma. Azt gondoltam miután megtanultuk, hogy öt féle imádság van (magasztalás, bűnvallás, hálaadás, könyörgés, közbenjárás), hogy csinálunk egy olyan órát, amelyen segítségemmel mindenkinek megfogalmazza a maga imádságait. A feladat legnehezebb részének a magasztalást éreztem: vajon honnan tudnák ezek a félig gyermekek, félig ifjak magasztalni Istent?! Azt mondtam nekik, hogy azt fogalmazzák meg ebben a részben, amit már eddig megismertek Istenből, hogy milyen ő: azért magasztalják! És ott hallgattam sorra, miket elmondtak, leírtak… Isten jóságáról, törődéséről, segítő szeretetéről…

 

 

Kicsit megszégyenültem ebben, de most hadd biztatlak benneteket, mint Mózes teszi: magasztaljátok az Urat! Azért, akinek őt megismertétek, megtapasztaltátok! Magasztaljátok Őt!

 

 

Ezután pedig Mózes bemutatja az Urat: kőszikla, tökéletes, igazságos, hűséges, igaz és egyenes. Ilyen Isten! Röviden egyenként.

 

Kőszikla: a pusztában vándorló nép számára a kőszikla gyakran a biztonságot, a tájékozódást, sőt élelmet, vagy akár a vizet is jelentette. Árnyék lehetett a tűző nap elől. És míg a homokot vitte a szél, és néhány óra alatt átrendezte egy a tájat, a kőszikla maradt! Ilyen Isten: állandó, megbízható, kiszámítható!

 

Cselekvése tökéletes: Mindent jól csinál, a létező, lehető legjobban. Minden munkája hibátlan, 100%

-os: nincs rajta javítani, vagy igazítani való. Nem tudsz nálánál jobbat! Gondolj a keresztre és a nyitott sírra: tökéletes megváltás örök élet a bukott, hitszegő embernek: egyszerűen az ő kegyelméből! Van ennél tökéletesebb munka?

 

Hűséges: Csak egy idézet: „ha mi … Ő hű marad!

 

Igaz és egyenes: Nála nincs semmi, ami hamis lenne, neki nincs görbe útja. Nála minden eredeti, tiszta és nem jön hátulról sosem! Nincs nála kétszínűség, amit kimondott igaz: bízhatsz benne!

Ha te kellene megfogalmazd most, hogy milyen Isten, mit mondanál? Lehet, hogy érdemes lenne egyszer leírnod, akár csak magadnak…

 

És ekkor jön, Isten jelleme leírása után a vádirat: „Elromlottak, nem fiak, hitványak, fonák, hamis nemzedék” Jaj nekem! – én is? Sajnos mind! Mind, mint a tékozló, ki az atyai ház rendjét, életét megelégeli, a maga ura akar lenni, majd ő megmutatja, hogy hogyan kell élni, míg teljes romlásba nem dől… Használhatatlanságot, lázadást, értéktelenséget, álságot jelent mindez! Ilyenné lettünk valamennyien Isten elleni lázadásunkban. Így éltünk, gondolkodtunk, beszéltünk. És sokszor nem is éreztük, mert úgy megszoktuk, – sőt ahogy a ma embere számára oly természetes az Isten nélküli élet, az Isten jó rendjén kívüli élet –, hogy mi is természetesnek vettük lázadó állapotunkat! (vasárnapi munka!) Ilyen, mikor nem az Úrhoz és igazságához mérjük magunkat, hanem, hogy „hogy is csinálja mindenki más…” Ő sem megy templomba: én sem. Ő is hazavisz a gyárból: én is. Ő is …: én is.

S közben belülről romlik, rohad az életünk…

 

 

Ezért emlékeztet: Ő a te Atyád, aki megteremtett, aki neked utat adott, aki erőssé tett: így fizetsz neki minden jóságáért? Ejnye! Tekints vissza és lásd jóságát, törődését, ahogyan bánt veled eddig! Vagy ha erre nem vagy képes, hát kérdezd meg az előtted járókat, hogy mit tett érted, értünk mindnyájunkért a Hatalmas, a Felséges!

 

Hiszen Isten mindent jól alkotott meg, az élet feltételeit is jól szabta ki: minden népnek megadta a maga helyét, hogy ott éljen és boldoguljon. Ezen belül pedig Izraelt, mint sajátját helyezte el a helyén. Mekkora felborulás ma, hogy migráns válsággal kell szembenéznünk, méghozzá szinte tehetetlenül! És közben mégis tudhatom: saját népének Isten, így egyházának, gyülekezetének is helyet adott, méghozzá, mint sajátjának! Bár mindenkinek van (volna) helye, nekünk mégis valami különös helyünk van! Neki fontos volt, hogy egyháza, gyülekezete, mint Isten része élhetünk e világban, mint Isten öröksége lehetünk jelen e világban! 

 

A rész, vagy örökség mindig tartozik valahová, méghozzá szorosan, erős jogi kötődéssel! És tudható is szokott lenni: ez a föld darab ezé, vagy azé. Ez az örökséget képező ház XY-tól való… Azt mondja ezzel igénk: nekünk úgy adott helyet és úgy kell élnünk és jelen lennünk e világban, mint akiken látszik, hogy Istenhez tartozunk, Isten tulajdonai vagyunk. Jel kell legyünk e világban, hogy az Úrra mutassunk, ki értünk áldozott, sőt feltámadt, él, és értünk jön rövidesen!

 

Bef.: hogyan fogalmazod meg hát a magad énekét? Hogyan mondod el hitvallásod, saját zsoltárod?