Áldások ígérete:

 

Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr. Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. Áldott leszel jártodban-keltedben. (5Móz.28.1-6)

 

Áldások ígérete:

 

Bev.: Úgy sejtem, hogy mindenki tudja rólam, hogy vezetésben, felelősséghordozásban férfipárti vagyok. Nem, nem gőgből, erőből, hanem egyszerűen bibliai alapon. Valahogy úgy, ahogy ezt az efézusi levélben Isten összefoglalva elénk adja: A férfi legyen felelős vezetője feleségének, mint, ahogy Krisztus is vezeti egyházát, szeresse feleségét, úgy és annyira, mint Krisztus is az egyházát odaadva magátt érte, táplálja és gondozza feleségét, mint Krisztus is teszi azt egyházával. De igaz ez minden szinten, minden vezetői szerepben.

 

 

Ma, anyák napján sincs ez másképp. A mai igénk egy áldás felsorolás, ami anyák napjára asszonyainknak, anyáinknak milyen szép is lenne. De csak részben van így, mivel az ígéretekben nincs különbség, hogy mi szólt a nép között a férfiaknak, és a nőknek. Így ma is együtt kell figyelnünk és fogadnunk Istenünk áldó szavait!

 

Az ígértetek: Isten ígéreteit olvassuk három versben, egyszerűen tömören, mint egy felsorolást: hol, miben áld meg Isten bennünket: népét. Ezeket találjuk itt: városban és mezőn, mint az élet helyszínein. Aztán méhed gyümölcse, állataid szaporulata. Majd kosarad és sütőteknőd, végül jártodban – keltedben. Vegyük őket gyorsan sorra!
Város és mező: Ahol élsz és dolgozol! Laksz valahol, ahol letelepedtél, ahol sátrad, házad van és dolgozol meződön, hogy meglegyen mindennapi eledeled. Áldott leszel: tehát veled lesz életedben, munkádban az Úr! Ahol laksz nem vagy magad, ott lakik veled Isten! Nem hiába dolgozol a mezőn, mert neked terem a föld! Ez biztonságot és megélhetést jelent! Isten ott van veled, mint mindenek Ura otthonodban, és munkád nyomán ő gondoskodik rólad.

 

Következő a szaporodás ígérete. Ez kettős: kezdődik az ember szaporodásával. Áldott lesz méhed gyümölcse. Hamar rájött az ember, hogy az új élet keletkezése, érkezése titok! Máig az! Sokat, nagyon sokat tudunk már erről, de igazából csak a lényeg nincs meg! Tudjuk a biológiát, a női és férfi test működését, a hormonokat. Olyan titkok a mieink, mint az RNS és a DNS. Megfejtettünk genetikai programokat, kromoszóma csomagokat… De a foganás titka, az élet titka, a gyermek születése és felnövekedése, felnőtté érése titok! De Isten ígéretet tesz rá: neked ez nem bizonytalanság, hanem Istennek veled való törődése, reád való odafigyelése, hogy mikor annak napja van: eljöjjön életedben! Ő nyitja meg méhed, és ajándékoz meg gyermekkel!

 

De megáldja állataidat is, mind, hogy szaporodjanak, mert az pedig megélhetésed része. Gondoskodik minden állatod szaporulatáról, hogy élj belőlük, és eltartsd növekvő családod!

 

Ez után két olyan tárgyat említ az ige, amit leginkább a nők használtak, egész családjuk javára. A kosár az egyik, amit talán mindenki ismer, de a másik, a sütőteknő már csak a falumúzeumok kiállítási tárgya. Mind a kettő a terített asztal bőségére utal. Kosarába szedte a nő a terményt, és a sütőteknőjében dagasztotta a napi kenyeret.

 

Itt kis kitérőt tesztek ma: még emlékszem öreg nagyanyámra, ki kenyeret dagasztott teknőjében, és sütött búbos kemencéjében. Ma újra divatja van ennek: kemencét építünk és sütünk benne, de ez mára inkább kedvtelés, baráti társaság fogadásánál egy üde színfolt. Akkor nem az volt (te is tudod), akkor az élet része volt: nem a boltból vették a kenyeret, a cipót, vagy kalácsot…

 

Tehát ez az ígéret terített asztalunkról szól, mint asszonyaink terítenek családunknak, reggel, délben, este. És ami benne a csoda: az érthetetlen kifogyhatatlanság! Ugye elmondod, elmondjátok ebédnél az asztali áldást?! Nem? Miért? Tegnap olvastam ezt: „Ki nem tud hálás lenni azért, amije most van, hiába vágyakozik többre, sokra, azzal sem lesz boldogabb!” Terített asztalod: áldás!

 

 

Most volt Csernobil évfordulója. Feleségem falusi lányként élte meg. Olyan természetes volt, hogy ha van kertünk, termelünk benne, van eledelünk: áprilisra friss fejes salátánk is szépen, bőven. Aztán történik valahol valami… (a helyet sem... a történést sem ismertük, ugyan honnan…) és salátánk nem ehető! Nem teheted asztalodra, nem viheted a piacra és nem etetheted fel még állatoddal sem, mert halásosan fertőzött...

 

A horvátországi háború is, pár éve itt a szomszédunkban megmutatott néhány dolgot nekünk! „Háború, jó, de tele a hűtőnk, a ládánk, így egy darabig kihúzzuk...” Aztán nem volt többet áram…

 

Kosarad és sütőteknőd: csak az Úr tud gondoskodni terített asztalodról, ne bízd el magad: ne vedd kezedbe kanalad, és ne állj fel asztalodtól, míg nem adtál hálát ételedért, italodért!

 

Végül jártod-kelted. Egyszerűen mindig, és mindenhol. Mindegy, hogy hol vagy, milyen ügyedben jössz, mész… teszed dogod, végzed napi munkád, ünnepelsz, hálát adsz, vagy életed terheit hordozod: veled van, ahogy Jézus is ígéri: „Veletek vagyok minden napon...”

 

A feltételek: Mielőtt azonban ezekben az áldásokban megmerítkezve kinyújtóznák, hogy akkor minden rendben, emlékezzük, hogy szakaszunk feltételes móddal kezdődött! Ne mondd, hogy „Jaj, már...” Így kezdődött: „Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára,” Az engedelmesség az ígéretek bekapcsoló gombja! Előfeltétel! Így működik, így tudod működésbe hozni! Nincs más lehetőséged rá, különben nincs! Megismerni az Úr akaratát, rendjét és teljesíteni azt. Olvasni igéjét, és megváltoztatni életedben mindazt, amit megértettél belőle, hogy másképpen kell tegyed!

 

Mózes ötödik könyvében számtalan élethelyzetre olvastunk útmutatást… beszéltünk a bálványok kiirtásáról, az elengedésről (megbocsátásról, vagy épp az elveszett állat, (vagy bármi) dolgáról. Ne tégy másképpen, hanem ahogy az ÚR tanította neked, nekünk! Ez az engedelmesség! És meglátod, hogy működik!

 

Mivel könnyebb azt kitalálni, hogy miért nem lehetek engedelmes, semmint az engedelmességet gyakorolni, és még sokat is halljuk ezt: valóban nem könnyű, hogy engedelmes legyek mindenben! De lásd minden nehézségben: Urunk áldásait akarja rád osztani, és ez már csak rajtad: engedelmességeden múlik!

 

Érvényesség: Már csak azt kérdést kell tisztázzuk, hogy Jézus Krisztus eljövetel, golgotai keresztáldozata és feltámadása, sőt mennybemenetele és eljövetele ígérete után: érvényes-e így, Istennek áldásairól szóló ígérete? Nem úgy van-e, hogy ő jókat és rosszakat egyaránt megáld? – hiszen szerető Isten ő?! Mit mond maga Jézus, amikor elkezdi az Ószövetséget magyarázni? Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.”

 

Tehát érvényes! Talán nem abszolút, egy ide–egy oda elszámolás alapján. Inkább szívedet nézi Isten, mint teljesítményedet, de érvényes.

 

 

Kiről szól hát mindez: a férfiról, vagy a nőről? Nincs választás: rólunk, együtt, talán a férfiakra különös felelősséggel, de mindnyájunkra: Ígéretei, áldása is, ahogy tapasztaljuk is, de feltételei is: éljünk eszerint! Ámen.

Ne légy közömbös!

 

Ne nézd el, ha embertársad marhája vagy juha elcsatangol, ne menj el mellettük közömbösen, hanem tereld vissza embertársadhoz! Ha pedig nem a közeledben lakik az embertársad, vagy nem ismered őt, akkor helyezd el a jószágot a magad házánál, és maradjon nálad, amíg embertársad nem keresi; akkor add vissza neki! Ugyanezt tedd embertársad szamarával, ezt tedd a ruhájával, és ezt tedd minden elveszett holmijával, amelyet megtalálsz: nem szabad közömbösen elmenned mellette! Ne nézd el, ha embertársad szamara vagy marhája kidől az úton. Ne menj el mellettük közömbösen, hanem segíts neki lábra állítani azokat! (5Móz.22,1-4)

 

 

Ne légy közömbös!

 

 

Bev.: Kicsit kellemetlen elmondanom magamról, de végtelen rendetlen, szétszórt gyermek voltam (csak voltam?). Annyi mindent elhagytam gyermekkoromban (is), hogy… fél pár tornacipő, körzőkészlet… még a katonaságnál is a kimenő zubbonyomat. (nem is volt sok szükségem rá..)

 

De nem én vagyok ebben sem az első, sem az egyetlen: látjátok, még a Bibliai beszél elvesztett állatról, elvesztett ruháról, mindenről! Itt az Ószövetség szigorú szabályai közt az emberségnek találjuk parancsait sorra! Isten parancsa: ne légy közömbös!

 

Bárki bármit elveszthet: Sok mindenünk van, sok mindent kell magunknál hordanunk! Mit hol tettünk le egy pillanatra: irattárcám, esernyőm, szatyrom a kenyérrel, pendrájvom… De ez már korábban is így volt. Gyermekkorom egyik sokat hallott, emlegetett hivatalos helye volt a BKV Talált Tárgyak Osztálya! Ott, bizony sokan megfordultak, mert a villamoson, buszon felejtették a… De lássuk meg, hogy a bibliai korban is így volt! Elveszett (elcsatangolt) állat, ruha, vagy „minden holmi”

 

Isten parancsa: ne légy közömbös! Ne mondd, hogy nem tudom, kié, nem érdekel! Ne mondd, hogy neked nem számít, van elég dolgod, nem hogy még a máséval dolgozz, vagy máséra vigyázz! Sőt más állatát etesd, vagy gondozd!

 

Igaz, hogy nem a tied, és nem loptad el, és ha ott hagyod és nem törődsz vele, nem is lopod el tőle, de nem lehetsz közömbös.

 

Mikor ezeket parancsba adja Isten, az állata, akár szamara a munkavégző eszköze, az életben maradás, családfenntartás eszköze volt! Ruhája nem volt ruhásszekrénnyi, hanem egy, vagy kettő. A nomád vándorlásban nem is lehetett volna temérdek holmit szállítani… Az életbenmaradáshoz kellett mindene az embernek, amije volt! Ráadásul mindenért keményen megdolgozott!

 

Nem lehetsz hát közömbös, ha találsz valamit, még akkor sem, ha nem tudod, hogy kié!

 

Hogy ma minek milyen ára, értéke, fontosság van, talán más mint abban a korban… Ám mégis, a tavalyi táborból is természetességgel hoztunk haza egy szatyor talált tárgyat, aminek szép sorban megkerültek a gazdái… ne legyünk hát közömbösök, ha találunk valamit!

 

Akár én is járhatok így, és milyen jó, ha valaki visszajuttatja, megőrzi, míg keresem! Isten akar így vigyázni mindenemre!

 

Kidőlhet az úton! De van egy kicsit nehezebb rész is ebben: akkor sem lehetek közömbös, ha valakinek az állata kidől az úton! Oda kell menjek és talpra kell állítsam! Azaz nem nézhetem közömbösen az ő vesztét, embertársam veszteségét sem, segítenem kell neki! Nem lehetek közömbös, kárörvendő, hanem köteles vagyok segíteni rajta!

 

 

Bárkit, bármi kár érhet: elromlik, tönkre megy, ellopták, összeomlott… nem lehetek közömbös embertársam baját látva! Itt a Biblia nyilván az állatot említi, mint a legértékesebb tulajdont, értsük bátran a mai kor tulajdonaira: autóm, házam, bármi munkaeszközöm, gépem…

 

Isten egymásra utal bennünket!

 

Itt két dolog jut eszembe: egyik, hogy hányszor kaptam segítséget ismerttől, vagy épp ismeretlentől: hála érte a Hatalmasnak! Áldja meg az Úr a jótevőt! Másik, hogy vajon hányszor siettem, szaladtam, sok dolgom volt, magam is bajban voltam és mentem el közömbösen a másik ember és baja, vesztesége mellett! Jaj nekem!

 

Hideg, vagy meleg? De hadd mondjak erre még valami fontosat! Bár érezzük, hogy örök emberi értékről beszél itt nekünk az ige, mégis hadd mutassak rá, hogy mennyire következetes ebben Isten egészen a mai napig, sőt az örökkévalóságig!

 

Érdekes levelet kaptam a napokban. Valakiről ezt írták: „Hála Istennek nem közömbös, hanem tagadó!” Lehet ezen fennakadni, én megörültem neki! Ez a jobbik eset a kettő közül! Jézus Krisztus ezt üzeni a Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezetnek: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” (Jel3,14-15)

 

A közömböst nem viselheti Isten még a gyülekezeti életben sem! És nem csak egymás vagyona iránti közömbösségről beszél immár az ige, az egész életről: az egész hitéletről! Nem kehet, mint keresztyén ember közömbös Krisztus ügye iránt! Nem lehet a gyülekezet közömbös Jézus Krisztus követésében és szolgálatában: az egyházépítésben, a misszióban! Felelős vagy! Annyira, hogy a tagadó is jobb a közömbösnél, mert legalább választott valamit és azt vállalja, nem pedig csak sodródik.

 

Így nem lehetek közömbös: a gyülekezet élete dolgáéban: anyagiak, hittan, templom állapota, rendje!

 

Nem lehetek közömbös gyülekezeti testvérem dolgában: gyászában, betegségében, gondjaiban, hitbeli küzdelmeiben!

 

Nem lehetek közömbös a világ dolgában: a missziói parancs („Tegyetek tanítvánnyá...”) rám is érvényes!

 

 

Bef.: Isten, mikor én az ember teljesen elesett, kiszolgáltatott, szinte halott voltam, nem volt közömbös irántam, hanem végtelen nagy áldozatot hozva értem adta egyetlen Fiát: Jézus Krisztust, aki a kereszten meghalva, de harmadnapra feltámadva bűnbocsánatot, örök igazságot és életet szerzett nekem, hogy éljek itt és ott örök szeretetében! Te se légy közömbös: ez Isten magatartása és parancsa! Ámen.

Az elengedés

 

„Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot.” 5Móz. 15,1

 

Az elengedés

 

Bev.: Talán vannak köztünk, kik tanultak gazdaságtant, netán gazdaságpolitikát. Magam kimaradtam ebből. Ám Isten gazdaságpolitikáját már egy ideje tanulgatom, tapasztalom. Ez valami egészen más, mint a terv, vagy -piacgazdálkodás. Sőt Ebben a humán erőforrás gazdálkodás szabályai is mások! Ma ebbe kapunk bepillantást. Vegyük nagyon komolyan, mert mindenképpen rólunk van szó!

Mielőtt a részletekbe bonyolódnánk egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet. E szakaszt olvasva újra és újra Jézus szavai, vagy épp az apostoli tanítások igéi jutottak eszembe! Ezt az ószövetségi szakaszt, szinte szóról, de tartalmilag feltétlen ismétli, elénk adja az újszövetség! Remélem rá ismerünk itt-ott!

 

Elengedés! Ez a címszó. Ez azt jelenti, amit lejjebb részletez, hogy minden hetedik évben el kellett engedni az adósságot! Ha a párhuzamos helyeket is olvassuk, látjuk, hogy a 49. éveben pedig még a birtokba, kölcsönbe, zálogba vett földeket is (ami a család megélhetését jelentette!) vissza kellett adni eredeti tulajdonosának! A hetedik évben a saját népükből vett rabszolgát is el kellett engedni, sőt ajándékkal, hogy tudjon mihez kezdeni!

 

De maradjunk most az adósság elengedésnél! Azt mondja igénk, hogy bizony, csak bátran engedjük el azt a hetedik évben! Igen, de akkor vesztes leszek! Az bizony, és mégsem, mert Isten másképpen számol! Azt mondja: „ne legyen köztetek szegény” Azaz, ha valaki nem tudja adósságát megadni, annak oka, hogy elszegényedett. Nem volt jellemző, hogy bármire vegyen fel kölcsönt valaki meggondolatlanul. A kölcsönökkel gyakran az özvegységre jutott asszonyok kínlódtak, vagy ha megrokkant, beteg lett a családfő! De bármi ok jött is: el kellett engedni, hogy ne maradjon rajta az a teher, hogy nem tudja adósságát megfizetni, és végképp szegénységbe jut családjával együtt! Ebben persze alap, hogy mindenki tudása legjava szerint szorgalommal dolgozik a maga földjén és jószágaival, vagy éppen mesterségében!

 

Ne legyen szegény köztetek: mintha Istennek lenne ez rossz! Mintha Isten szemét bántaná, hogy valaki népéből szükséget szenved! Első gyülekezet: Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel. 2,45) Aztán a diakónusok, hogy ne legyen a gyülekezetben, aki nem evett napjában legalább egyszer... Mintha Isten nem akarná, hogy az ő tulajdon népében ilyen szégyellni való állapotban legyen valaki, akit ő kihozott erős kézzel Egyiptomból!

Engedd el adósságát! Jött a hetedik év, tartozott, amivel tartozott: engedd el! De mi lesz akkor most?

 

 

Még kisiskolás korunkban tanultuk már, hogy azért nem fejlődött Magyarországon a XIX. század elején a gazdaság, mert nem volt hitel, amiből valaki valamibe kezdhetett volna! (Széchenyi I.: „Hitel”) Hiszen a hitel mögé tehető egyetlen lehetséges fedezet a föld volt, ami nem nyújtott valós fedezetet! Tehát a hitelező, nem kapott visszafizetési, vagy általa valós értékű inkasszó, elkobzási garanciát a pénzére. Ugyanis a hitelezés mögött a segítés helyett, a profit termelése lett az európai norma. Jegyzem meg, hogy Kálvin erről egészem máshogy gondolkodott, de akkor még volt „tisztes haszon” fogalma!

 

Nos, ha az adósságot el kell engedjem annak, aki nem tudja megadni, akkor mi lesz? Isten válasza: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR,...” (5Móz. 15,4) Gazdagon megáld! Sőt: kölcsön adsz a többi népnek... mert te Isten megáldott népe vagy! A garanciát, a fedezetet, a maga Isten vállalja!

 

Egyetlen feltétel van a rendszerben: De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked.” (5Móz. 15,5)

 

Ezek a szabályok tehát egyértelműen Isten népén belül érvényesek, így a gyülekezetben! Itt pedig elő nem fordulhat, amit Petőfi Sándor így ír édesapja csődjéről:

 

 

Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett, …

 

Ezért a keménynek tűnő intelem mégis a helyén van: Vigyázz, ne támadjon szívedben ilyen alávaló gondolat: közeledik a hetedik esztendő, az adósságelengedés éve. (5Móz. 15,9) Vagyis ne számolj, hogy jövőre el kell engedni, hogyan adhatnék kölcsönt. Azért kér, mert szüksége van! Ha megadja jó, ha nem majd az Úr megáld érte! A gyülekezetben nem fordulhat elő, hogy valaki visszaéljen a te jóságoddal! Vagy mégis? – Jaj annak!

 

Nos: tudok-e a javakról, a testvérem valós szükségéről, és Isten áldásról így gondolkodni?

 

 

Isten gazdaságszemlélete nem profit alapú, hanem a segítésről szól. Szegények mindig lesznek, szükségbe jutott emberek mindig lesznek: tanít az ige! Látjuk is! Azt is, hogy sokszor a maguk szegényei ők. De van irántuk felelősség! Kálvin Genfben azt mondta, hogy adjunk nekik olyan munkát, amit el tudnak végezni, kapjanak érte bért, amiből megélhetnek. Akinek ez nem tetszik, mehet máshova! Így lett! És részben így lett Genf gazdaggá!

 

Isten tehát parancsba adja a bőkezűséget a szegények és nyomorultak felé. Alamizsna helyett, megalázó fillérek helyett: megélhetés. Hiszen a kölcsön erre szólt! Nem fölösleges beruházásra, külföldi utazásra, haszontalan vásárlásra! Életre, munkára, megélhetésről való gondoskodás fedezetére szólt! És a hetedik évben pedig el kellett engedni!

 

Tekintsünk hát előre egy kicsit: mit mond Jézus ezekről? Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” ... Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Lk. 6,30-36) Jaj, ez megtarthatatlan, ebbe belevész az ember! Igen, lehet, hogy úgy tűnik. Ám mégis ezek Jézus szavai. És ő már túl is megy az Ószövetség igéin, mert itt már egyenesen az ellenség szeretetéről beszél, nem is csak a testvérről!

 

És így folytatja: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lk. 6,38)

 

És végül már csak egyetlen párhuzam, ami messze túlmutat minden anyagin: Az elengedés párhuzama az Újszövetségben a megbocsátás! Adós szolga példázata! „elengedtem tartozásod!” -mondja a király! Értve ez alatt a bocsánatot! Hiszen Jézus a megbocsátásról mondja ezt a példázatot!

 

Pál pedig az Efézusi levélben így ír: „Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef. 4,32)

 

 

Adósság elengedés: ahogyan Isten elengedte Krisztus áldozatáért az én iránta való adósságomat: úgy tegyek én is adósaimmal! De nem kényszerből, hanem irgalmasságból! Garancia: „megáld Istened az ÚR!

Isten döntése

 

„Amikor tehát elűzi azokat előled Istened, az ÚR, ne gondolkozz így magadban: a magam igazságáért hozott be ide engem az ÚR, hogy birtokba vegyem ezt a földet! Ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled az ÚR.” (5Móz. 9,4)

 

Isten döntése

 

 

Bev.: Istennek vannak döntései és mi hívő emberek úgy gondoljuk, hogy Isten döntései jók! Ám probléma akkor van, ha kérdésként jön elő, hogy Istennek valóban minden döntése jó? Mikor megkérdőjelezzük Istenünk igaz, tökéletes megkérdőjelezhetetlen voltát! Nem, mi ilyet nem teszünk – mondod magamban, velem együtt. Ez remek: csak nem így van! Akkor is feltétlen bizalommal vagy Isten iránt, akkor is feltétlen igazat adsz neki, amikor emberi eszeddel nem érted döntését?!

 

Ma egy igen nehéz igerész van előttünk: Isten készíti elő népét a honfoglalásra. Mózes beszél és elmondja, hogy az Úr kiűzi előlük a kánaáni népeket, mert...

 

Előzmények: Mózes ötödik könyvét olvasva egy folyamatban érünk idáig! A könyv az ötödik fejezetben megismétli a tíz parancsolatot, mint Isten és népe közti szerződés dokumentumát. Ez a rend, ez az alap. Ez köti össze első körben Istent népével, Izrael népét Istennel. Ez az út, amin járnia kell Isten népének, erről nem térhet le semerre sem! Emlékezzünk csak Máté evangéliumára, mikor Jézus a hegyi beszédben magyarázza a parancsolatokat: elég nagy döbbenet, hogy ő milyen szűk mezsgyén értelmezi azokat! A keskeny út nem szélesíthető ki! A tíz ige egy keskeny út, amit kapott Izrael, de járható út!

 

A könyv hatodik fejezetében a szeretet kettős nagy parancsolatának első felét olvassuk: „Szeresd az Urat...” Igen, ez az Úr iránti feltétlen szeretetről, feltétlen bizalomról szól! Sőt parancs hozzá, hogy erről az Istenről beszélj, szüntelen: ismételgesd azokat fiaid előtt, házadban, kapudba, sőt legyenek igéi jel a kezeden, vagy fejdísz a homlokodon! Vállald őt mindig és mindenhol, mert Ő valóban az egyetlen és hatalmas Isten: aki a te Istened, hisz Ő hozott ki, Ő szabadított meg, ő szerzett veled szövetséget!

 

A könyv hetedik fejezet hangsúlyossá teszi, hogy az Úr előbb szerette népét, és ebből a szeretetből és féltésből is adja ki neki a parancsot, hogy a hét kánaáni népet irtsa ki mindenestül, sőt, még kultuszi tárgyain levő aranyát, vagy ezüstjét se kívánja meg! Elmondja itt Mózes, hogy azért tartja meg őket Isten, azért óvja őket, mert egyszerűen szereti őket!

 

A könyv nyolcadik fejezete erre a szeretetre figyelmeztet: nehogy ezért elbízza magát Isten népe! Nehogy Isten gondoskodása és törődése okán felfuvalkodottá legyen! Sőt, inkább mindig is emlékezzen az Úr parancsairól, hogy megtartsák azt hálával Isten minden jóságáért!

 

És így érkezünk a kilencedik fejezethez, ahol arról beszél Isten, hogy miért kell kiűzzék maguk elől!

 

Két okot olvasunk itt: első: e népek gonoszsága, második: mert Isten megígérte, még az ősatyáknak, hogy ajándékba adja e földet nekik! Hangsúlyozza, hogy Izrael a földet nem érdem szerint kapja! Nem, egyáltalán nem érdemli!

 

Ami a ma emberének a nehézséget okozza az a népek kiirtása. Miről van hát szó? Miért kell ennek így lennie? A válasz ott van, abban, amit az Úr kijelent: „gonoszságuk miatt” Mi ez a gonoszság? Az, amit a római levélben Pál így fogalmaz: Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. … hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, ... és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével....” (Róma1,19-23.)

 

Beszéljünk egy kicsit a kánaáni népek kultuszáról. Olyan kultuszi gyakorlatuk volt és ezekben oly kitartóak, nyakasok voltak, hogy Isten teljes mértékben megelégelte viselkedésüket! Az egyik legsúlyosabb, amit gyakoroltak, a gyermekáldozat volt. Úgy mondták ezt, hogy „átviszik a tűzön” Vagyis egy „istentisztelet” keretében egy forróra befűtött kemencébe tolták be elsőszülött gyermeküket istenük iránti tiszteletük jeleként. Lebeszélni őket erről, megtéríteni őket? Könnyű ma így okoskodni, de két dologra figyeljünk: annyira erős gyakorlat ez, hogy újra és újra megjelenik Izrael történetében, újra és újra előfordul e gyakorlat Isten minden tiltása ellenére. A fogságból való hazatérés után pusztul ki végleg e gyakorlat. Második, amit mondhatok: ma ennek nagyon szép kulturált formája az abortusz. Igaz, nincs kultusz, nincs áldozat, nincs mögötte semmi vallásos háttér, vagy meggyőződés: csak elpusztítjuk megfogant gyermekünket. És mikor valaki ellene mer ennek szólni: óriási a felháborodás, hogy nekem szabadságom legyen eldönteni...

 

Másik nagyon fontos kultusz a termékenységi kultusz, ahol az adott isten tiszteletéhez hozzátartozott a paráznaság. A kultuszhelyhez tartoztak női szolgálók, akikkel szexuális kapcsolatot létesítettek az áldozatot hozó hívek! És ez, úgymond az isten tiszteletének része volt, a kultusz része volt! Egy ilyen asszonyt kellett feleségül vegyen Hóseás próféta évszázadokkal később, mert bizony még addig is megmaradt e szokás! De egyes történészek szerint az ókor egyik legnagyobb városában, legnagyobb kultuszi központjában: Efezusban is működött a nagy Diana istennő temploma körül is ez! Volt is nagy látogatottsága! Vitték a kis Artemisz templom szobrocskákat emlékbe a látogatók! Nem véletlen lázadnak az ötvösök, mikor Pál azt hirdeti, hogy amit emberkéz alkotott nem isten, nem tisztelendő!

 

És imádták a csillagokat, mintha azok tehetnének valamit sorsunkban. Pedig, aki tanult földrajzot és fizikát, hamar megtanulhatja, hogy ezeknek bizony semmi közük életünk alakulásához! És mégis mekkora üzlet még ma is a horoszkóp...

És beszélhetünk mindarról még halottidézési szokásokról, jövendőmondásról és sok más Isten által tiltott kultuszról (mert ez mind kultusz!!!), amik ott voltak e népek gyakorlatában, amitől nem akartak soha megválni, sőt Izrael népét, Isten népét is bizony rávették ezek közül sok szokásra

 

Isten tehát ezekért irtatja és irtja ki e népeket: hitük, kultuszuk, döntésük nyílt lázadás Istennel szemben, sőt hatalmas veszélyforrás saját népe számára, hogy saját népe is fellázadjon ellene!

 

 

Ha azt mondhatnánk, hogy ó mi mai felvilágosult keresztyének mentesek vagyunk ezektől... De tartok tőle, hogy nem mondhatjuk, sőt nagyon is igaz, hogy Isten minket sem érdem alapján választott magának, hanem mert – egyszerűen és csöpp agyunkkal érthetetlenül, felfoghatatlanul, – de szeretett és szeret! És azért adja nekünk is parancsait, útmutatásait és tanításait, hogy bennünket is megvédjen e veszélyektől és a mai vegyes kultuszi kínálat minden veszélyétől, hogy bevihessen bennünket a megígért országba, a mennyek országába!

 

Isten döntései tehát: Győződj meg róla, hogy igazak és helyesek, még akkor is, ha nem érted! Ha a mai kifinomultnak gondolt érzékeiddel azt mondanád, hogy „kegyetlen”, meg „biztos lett volna más megoldás...”

 

Nem volt! Ahogy arra sem volt más megoldás, hogy nekem megbocsásson, minthogy miattam, helyettem és értem Jézus Krisztus halt meg a Golgota keresztjén iszonyatos kínhalálban. És én ezt is csak úgy: ajándékba kapom, hogy minden még gondolati lázadásaimért is csak bocsánatot kelljen kérjek, hogy tisztán indulhassak tovább az örökkévalóság útján!

 

 

Fogadd el ma Istenünk minden döntését igaznak és helyesnek: ltv irántad való féltő szeretete műveli ezt! Ámen.

 

Titeket azonban … kihozott!

 

Titeket azonban kézen fogott az ÚR, és kihozott az egyiptomi vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek. Így van ez ma is.( 5Móz. 4,20)

 

 

Titeket azonban … kihozott!

 

 

Bev.: Tanúja vagyok egy vitának hívő életem kezdetéről. A két vitatkozó valamely ige alapján arról vitázott, hogy az Úr talált-e ránk, személy szerint az egyik vitázóra, vagy fordítva: én találtam meg az Urat! Egyikük mondta, hogy Isten cselekedete és kegyelme, hogy ő megtalált és megmentett, míg a másik váltig bizonygatta, hogy bizony: ő találta meg az Urat.

 

Tegyük fel bátran a kérdést magunknak: én találtam meg az Urat, vagy Úr talált meg engem? Az én válaszom gyors és egyszerű: elmondom. Ám hadd tegyem ezt mai igénk vezetésével.

 

Húsvét: Ha itthon vagyunk gyakran szól nálunk a rádió. Sőt, ha itthon érjük a délután fél kettő-kettő közti időt, bármely felekezet félórája van, hallgatjuk. Így halottam múlt héten pár percet a római egyház műsorából, ahol a katolikus pap így beszélt e mai vasárnapról: „húsvét második vasárnapja” – tetszett!

 

Mózes ötödik könyve gyakorlatilag egy magyarázó, részletező ismétlése az előző könyveknek. Különösen a törvénynek. Központja természetesen az egyiptomi szabadulást követő törvényadás a Sinai, vagy Hóreb hegyen, illetve maga a törvény megtartására való ismétlődő felhívás. Nem idéz vissza mindent, sok mindenre csak utal a könyv, ami korábban történt. Az egész kivonulást és törvényadást összegzi ebben a két szóban: „Titeket kihozott” Az első parancsolatban ezt olvassuk: „Aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgálat házából” Ez az az este, mikor az Úr parancsára minden zsidó család levágott egy bárányt, a vérét az ajtófélfára kente, majd a bárányt megsütötte tűzön és kovásztalan kenyérrel, valamint keserű füvekből készült mártással, nagy igyekezettel, megették. Ezt követően pedig elindultak és Isten vezetésével kivonultak Egyiptom földjéről, addigi szolgaságuk házából (országából). Ez a zsidó páska, vagy peszah a mi húsvétunk ószövetségi előképe. Jézus és tanítványai az utolsó vacsorán ezt az ünnepi emlékező, hálaadó vacsorát eszik, mikor egyszer csak fogja Jézus a kenyeret és odaadja tanítványainak azzal, hogy „Ez az én megtöretett testem”, majd fogja a poharat is és így adja: „Ez az én kiontatott vérem”. Majd ezzel zárja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” Húsvét: „Jézus meghalt bűneinkért harmadnap feltámadott” (RÉ. 349.1)

 

A húsvét teljes történetében egyértelmű és világos, hogy mindent Jézus végzett el értem! Senki nem volt mellette sem a szenvedésben, hisz elfutottak, elfutottunk! Sem a kereszten: még Isten is magára kellett hagyja „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” A feltámadás pedig bénult tehetetlenségben éri a tanítványokat, az igyekvő asszonyok pedig szintén csak a holt testet keresik, ezért is szól így az angyal hozzájuk a sírban: „Miért keresitek a holtak közt az élőt?!” És hangzik az örömhír: „Nincsen itt, hanem feltámadt!”

 

Az Ószövetsége nyelve ezt így fogalmazza meg: Titeket azonban kézen fogott az ÚR, és kihozott az egyiptomi vaskohóból”

 

Kihozott bűneimből: megszabadított. De tovább megy Isten ennél, mert e kihozatal célja, hogy az Ő népe legyünk! Így kihozott arra, hogy ezentúl szabadon Őt imádjuk, őt kövessük, és az ő népe, családja legyünk!

 

Tilalom! Ezért is oly hangsúlyos minden -féle bálvány készítésének és tiszteletének, imádatának tilalma. Ezért nem készíthetek semmit, amit tisztelhetnék, mert mindent az Úr végzett el értem! Egyedül az Ő műve a kihozatal, a szabadítás, és hogy népe lehetek!

 

Így én nem ábrázolhatom ki őt, hisz az Ószövetség népe azt élte át a szabadulás és törvényadás alatt hogy „Istent soha senki nem látta” Ők sem, tehát a nem látottat, ugyan hogyan akarnák ábrázolni!? És mi magunk is tudjuk, hogy ha volna is valamely képünk Jézusról, az nem Ő, sőt mindegy is, hogy hogyan nézett ki! Nem kinézetére van szükségünk, hanem megváltó kegyelmére, üdvözítő művére! De nem tisztelhetek helyette más teremtményt sem, akár az égi testeket sem, hisz azok is csak Istennek alárendelt teremtményei. Azt mondta igénk kicsit furcsán, hogy azokat meghagyta Isten a többi népnek, ám bennünket kihozott....! Ahogy aztán Jézus immár mindnyájunkért meghalt, hogy egyőnk sem a teremtett világ valamely darabját imádja, hanem valamennyien Krisztust! „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, .. aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, ” (Tit. 2,11, 14)

 

Íme így lettünk Isten népe! Íme ő megtalált valahol életem vaskohójában, egyiptomában, elveszettségében, bárhol! Így lettem népe! Így lehettünk Isten népe, Jézus Krisztus gyülekezete! Így énekelhetjük, hogy „Jer Krisztus népe nagy vígan, mind egy örömre keljünk!” (RÉ. 298.1)

 

Így vagyunk mi is itt Dunaújvárosban Istennek, Krisztusnak megváltott tulajdon népe. Így vagyunk szabadok bármely teremtmény imádatától, tiszteletétől: semmi kép, szobor, ábrázolás nem Istenünk! Egyetlen égitest minket nem határoz! Nincsenek kényszereink, hogy mit ehetünk, ihatunk, merre nézve imádkozzunk, vagy aludjunk! És nincs semmi eszme, ideológia, ami felette állna Istennek értünk Krisztusban elvégzett váltságművénél.

 

Ki talált meg kit, tehát? Az Úr talált meg engem, téged, kézen fogva kivezetett és tulajdon népévé tett minket: téged és engem. És ebben az sem kérdés, hogy kik voltunk, milyenek vagyunk, mert a lényeg: az ő népe vagyunk!

 

Az idő: Végül egy mondat az időről! A vers így zárul: „Így van ez ma is” Számomra izgalmas kérdés az idő fogalma, de nem megyek bele csak annyira, hogy meddig tart ez a „ma”? Mikor leírták? Mikor kánonra emelték e könyvet? Vagy most is érvényes? Igen, most is így érvényes: az lesz a gyülekezet tagja, az lesz Isten népévé, aki átéli, hogy az Úr őt kézen fogva kivezette és népévé tette, és ezért ő hálából az Urat követi, tiszteli és imádja egész életében!

 

 

Jézus erről ezt mondja: Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” (Jn. 15,16) Ámen.