A trónra lépés

„Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,” Fil. 2,9 

 

 

A trónra lépés

 

 

Bev.: Minden ország történetében egy különleges pillanat, esemény az új király trónra lépése, a koronázási ceremónia. Különösen izgalmas ez, mikor nem egy nagy dinasztia soron következő elkényeztetett utódja ül a királyi székbe, hanem valahonnan lettebbről kerül valaki a trónra! Gondolok itt a magyar történelemből akár Hunyadi Mátyásra!

A Krisztus-himnusz eddigi szakasza arról az alászállásról beszélt, amit Jézus vállalt értünk. Most Isten válasza következik: mit tesz minderre válaszul maga Isten?

A himnusz második része, a 9-11 versek gyakorlatilag egy trónra lépési ceremónia rövid, tömör leírása. Advent negyedik vasárnapján ragyogjon fel előttünk Urunk páratlan nagysága, hogy át vegye életünk felett is az Uralmat, Ő aki egyedül méltó erre!

 

A felmagasztalás: Isten Jézust felmagasztalja. Nehéz ezzel a szóval mit kezdenünk! Felmagasztalni = magasra emelni, nagyon dicsérni! Isten Jézust a halál mélységéből emeli fel, hogy a menny trónjára ültesse! A létező legnagyobb mélységből, a teljes elveszettségből, szinte a megsemmisülésből hozza fel őt, hogy elfoglalja a trónt, a teremtett világ feletti teljes uralom túróját!

A himnusz első részében, mikor arról olvasunk, hogy Jézus megüresítette magát, alázatos és engedelmes volt, bár tudjuk, hogy ő akkor is Isten fia, még nem gondolunk bele, hogy valójában milyen nagy dolgot olvasunk itt! Talán próbálnánk a magunk mélyre szállásaihoz, megalázottságaihoz hasonlítani, de hiába tesszük, mert nem vagyunk vele összehasonlíthatóak, hiszen, ő ezt az utat, mint Isten egyszülött fia, mint teljes Isten járta be és nem, mint mi egyszerű halandó emberek! Ám itt már Isten művével találkozunk, aki végignézte Jézus életét és hatalmát: és „ezért” felemeli őt egészen maga mellé, mint hatalmas, erős Istent!

Isten Jézust emberi útja után naggyá, a legnagyobbá teszi e világ felett!

 

A név! És nem csak naggyá teszi, hanem nevet ad neki, mégpedig olyan nevet, aminél nincs nagyobb e világban. Mikor ez megfogalmazódott, még élt az, hogy kinek mi a neve az ő maga.

Egy alkalommal még előző gyülekezetünkben egy családnak segítettünk a családfáját összeállítani és végigolvasva a halotti anyakönyvet találtunk egy olyan bejegyzést, ahol egy elhunyt családi neve elé beírtak még egy szócskát, egy jelzőt a neve elé, mert fontosnak tartották, hogy így azonosítsák ezt az ember. A névre nem emlékszem pontosan, de a jelzőre és okára igen: Így volt írva: „Öreg Nagy István” Nos az „öreg” előnevet azért kapta, mert száz éves elmúlt, mikor meghalt. Az egyetlen volt akkoriban, addig a falu történetében. Így az „Öreg” szócska jelezte, hogy ki is ő! Azt hiszem méltán!

Így van Jézus neve: Isten neki oly nevet ad, hogy az minden névnél nagyobb, és teljes mértékben kifejezi, hogy ki ő! „Minden névnél nagyobb” azt jelenti, hogy Jézus Krisztusnál nincs nagyobb az egész világon! Ő a legnagyobb, a leghatalmasabb! Ha volnának is nagyok, ha volnának is hatalmasok, ha volnának is istenek, melyeknek valami ember feletti, vagy bármi feletti hatalma volna: Jézus akkor is nagyobb valamennyiüknél!

Advent időszakában újra nagyon aktuális kérdés a nagyság, vagy hatalom kérdés! Nézd meg, hogy mi minden számít ilyenkor! Mi mindennek akar hódolni az ember! Mi minden fontos most?

 

Van egy bibliai történet, aminek értelmével sokat birkózunk. Olyan, mintha adventi történet lenne: betoppan, érkezik Jézus egy családhoz, ahol két nő a házigazda: Márta és Mária. Mit is kell most csinálni? Mi is most a fontos, a legfontosabb, a legnagyobb teendő, mikor Jézus érkezett és ült le nálunk? Egyikük, Mária egyszerűen csak leül Jézus lábához és hallgatja őt. Érzi, hogy itt van az élet talán megismételhetetlen, legminőségibb pillanata: Jézus előtt vagyok, és hallgathatom, hogy mit mond nekem az Úr! Míg Márta, a nővére neki áll, és teljesen lefoglalja magát az asztal körüli teendőkkel, mert érzi, olyan hatalmas és csodálatos vendégünk van, hogy most kell a legszebb terítéket feltenni, a legfinomabb étkeket az asztalra tenni! Mindent a legszebben, a legízlésesebben, mint még soha, mert az Úr a vendégünk! És nem is bírja Márta, hogy Mária csak ül és hallgat és nem segít neki, így szóvá is teszi, de Jézus ezt mondja nekik: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk. 10,41-42)

 

Megdöbbentő: Mária a jó részt választotta! Mária választotta kettejük közül a jó részt! Miért? Mert ő az elvehetetlent választotta! Nem kellett volna megvendégeljék? - de igen! Nem kellett volna méltóan fogadni? - de igen! De ez nem a külsőségekben, a kötelező sürgésforgásban, a még Jézust is parancsolni akaró nagy igyekezésben kellett volna megjelenjen, hanem abban, hogy méltóan, első helyre őt téve fogadni Jézust!

Azt mondtam az elején, hogy itt már egy királyi trónra lépés menetét olvassuk Jézusról, amit Isten tesz vele!

De az egész Krisztus-himnusz bevezetése az, hogy „az az indulat legyen bennetek...”

 

Hogy jön ez össze? Egyszerűen: Hol van Jézus Krisztus a te életedben? Valahol a kelléktárban: ünnepi díszlet? Valahol életed küzdelmeiben, akihez lehet fordulni a bajban, hogy sárga angyalként jöjjön és megmentsen netán menetrend szerint? Valahol a hátsó tudatban, hogy neki azért lennie kell, és még jól is rendezgeti életem dolgait?

Ma, advent negyedik vasárnapján arra hív meg téged az Úr, hogy végre emeld őt szíved, életed trónjára, hogy ő legyen mindenek felett benned is! Úgy lesz karácsonyod, életed, örömöd, ha Ő minden névnél nagyobb a szívedben! Ha ő a legnagyobb az életedben! Vess számot gyorsan, hogy ki nagyobb nála! Van egy, kettő..., ja és saját magad! Mert a másik egy, kettő... is fontos, de „ÉN” előzök ebben a sorban mindenkit!

 

Most magasztald fel Jézust és ültesd úgy szíved trónjára, hogy övé legyen a legnagyobb név életedben! Ez lesz az Úr győzelme benned örökre szólóan!

Ámen.

 

Önátadás

„megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil. 2,8)

 

 

 

Önátadás

 

 

 

Bev.: Főleg nyáron láthatunk egy-egy embert, ki jön felénk a pólóján ezzel a felirattal „I am the boss” Magyarul: „Én vagyok a főnök”

Ma a Krisztus himnusz folytatásában arról beszélünk, hogy Jézus milyen lélekkel jött közénk!

Eddig megértettük, hogy ő nem tekintett zsákmányként arra, hogy Istennel egyenlő, hanem letett minden emberi akaratot, azaz megüresítette magát, és igazi emberként járt és szolgált köztünk.

 

 

Megalázta magát. Nos tette mindezt úgy, hogy letette a főnökséget is! Bár Isten ő, egyenlő Istennel, mégsem ezzel a nagy arccal jött közénk, hanem megalázta magát és mindenben az Atya volt számára a főnök! Olvassuk egyszer így el valamelyik evangéliumot! Imádságban: „Legyen meg a te akaratod...” (Mt.6,10) Tanításban: Az Atya akarata, hogy ő senkit se veszítsen el! (Jn.6,39-40) Éhesen egy nehéz beszélgetés végén: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem...” (Jn.4,34)

Jézus mindig teljes tisztelettel és odaadással volt az Atya iránt! Mindig tudta, hogy Ő a Főnök! És mindig kezébe tett minden hatalmat is! Lázár sírja megnyitása után, mielőtt kihívja a halottat és az kijönne élve ezt mondja: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” (Jn.11,41)

Adventben mostanság, a vallásos igyekezet a „kisjézust”akarja látni és meg is elégszik ezzel. De te és én, akik Jézust nem mint csecsemőt várjuk, hanem ünnepeljük annak születését, aki teljes dicsőséggel jön értünk az ég felhőin, mi az Atyára kell tekintsünk! És előtte, és Urunk előtt magunkat megalázzuk kimondva, élve, hogy Ő a főnök! Ha Jézus megtette, hogy élete felett minden hatalmat átadott az Atyának, mi miért ne tehetnénk meg? Ha ez Jézusnak nem volt kellemetlen, rangon aluli, akkor nekem?

Az alázat nem alázatoskodás és nem birkaság, hanem az, hogy életem minden területén átadom a hatalmat Istennek!

Emlékeztek, hogy mi a bevezetése e Krisztus-himnusznak? – „Az az indulat legyen bennetek...” Most adventi igyekezetem része lehet és legyen: átadni magam Isten kezébe, megalázni magam Isten előtt, Isten iránt! Péter apostol levélében ezt olvassuk: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Pt. 5,6)

 

 

Engedelmeskedett: Urunk pedig ebben az Atya iránti alázatában engedelmes volt! Van olyan fordítása ennek a versnek, amelyik azt mondja, hogy oly mélyen volt alázatos és engedelmes, hogy meghalt. Oly mélyen odaadta magát az Atya akaratába, hogy belehalt! Itt van a helye az adventi bűnbánatnak: mennyire vagyok engedelmes Jézusnak? Meddig vagyok engedelmes neki? Milyen mélységig?! Tartok tőle, hogy engedelmességem olykor, vagy gyakran csak addig ér, míg nem fáj, vagy nem fáj nagyon! Mondok példákat: Gyakran hallom válaszul a hívásra: „Jövök, ha nincs más programom” Tehát, mintha a templom csak szabadidős tevékenység lenne. Ha ráérek! És ugyanígy: „Adok, ha lesz miből” Tehát nem abból, amim van, hanem majd ha marad, akkor jut erre is! De a szolgálatra is igaz ez: „Annyi dolgom van, hogy...” Szerintem, mint mindenkinek! Csak azt felejtjük el, hogy Urunk ezt is mondta: Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.(Mt. 7,21)

 

Ő pedig odaadta magát, engedelmes volt, méghozzá a halálig, de azon belül is ezt kiemeli, aláhúzza, erősen hangsúlyozza itt az apostol: a kereszthalálig, azaz a legelvetemültebb gazember, ember és Isten ellen lázadó bűnösök haláláig! Azért, hogy így fizessen meg Isten előtt az én engedetlenségeimért, kimagyarázásaimért, gőgömért, amikor én vagyok a főnök, és tudom, hogy mi jár nekem....

 

 

Odaadás: Milyen jó, hogy ezt már Ő elszenvedte értem és én már csak egyszerűen hálából odaadhatom magam követésére! Persze nincs kizárva, hogy nekem, mint Jézus követőjének a hitemért szenvednem kelljen, sőt még a mártírhalál is benne van a pakliban, de nem ez az általános most errefelé. Mégis meg kell kérdjem: az adventi készülődésben, hogy állsz testvérem magad odaszánásával? Milyen igyekezet van mára benned, hogy mindenben az Atya akaratát keresd és teljesítsd? Mennyire valósság, hogy Jézus Krisztus Úr az életedben?

 

 

Lassan egy éve is már, hogy beszélgettem egy emberrel, komolyan, igazán. Azt mondta, hogy ő azzal nem ért egyet a hit dolgaiban, hogy ha valaki aki egész életében hitetlen, és nyilvánvalóan bűnös volt, de a halála előtt hirtelen megtér, akkor megy a mennybe... Ma itt nem akarom ezt a kérdést felvenni, hogy tisztázzuk, hogy is van ez, de azt mindenképpen gondolom, hogy ha valaki így érezné, netán ennek igazságtalanságát érezné, akkor ne várjon, ne halogasson, bármily kényelmes is az egy ideig, hanem most adja oda magát Isten dicsőségére és most alázza meg magát Isten előtt és legyen engedelmes gyermek, mint akiért Jézus Krisztus még a kereszthalált is vállalta!

Ámen.

Krisztus közösséget vállal veled!

hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;” (Fil. 2,7)

 

 

Krisztus közösséget vállal veled!

 

 

Bev.: A facebook bejegyzéseket nézegetve gyakran látom, hogy emberek szinte felkiáltanak, hogy most, vagy a bajban, vagy egyáltalán: velük nem foglalkozik, törődik senki! Éreztünk-e magunk is ilyet vagy se: itt van a mai evangélium, azaz örömhír: Jézus Krisztus vállal téged, melléd áll, embertársnak, testvérnek vállal téged! Erről szól a Krisztus-himnusz második sora.

Múlt vasárnap, advent első vasárnapján e himnusz bevezetősét és első sorát vettük szívünkbe. 

 

 

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,” (Fil. 2,5-6)

 

 

Ma is érvényes a bevezetés is: legyen az az indulat bennünk, mint Jézus Krisztusban. Tisztuljunk, gyógyuljunk, szentelődjünk, azonosuljunk ővele ma is, az ige által a Lélek erejében.

 

Volt egy nagyon kedves, idős lelkész testvérem, akitől sokat tanultam valamikor. Többször előfordult, hogy a fasori templomból, lelkészi hivatalból együtt indultunk haza felé. Nemritkán azt kérte, hogy a nagykörútig gyalog menjünk ki, hogy útközben egy kicsit kiszellőztesse a fejét. Olyan furcsa volt ez akkoriban még nekem: „kiszellőztetni a fejem?” Mára tudom, egy forgalmas nap számtalan ügye után, mielőtt hazaér, akart egy kicsit szellemileg megpihenni, hogy a sok ügy zsongása, terhe kimenjen, lemenjen belőle, hogy ő érjen majd haza, és ne a sok ügy.

 

Krisztus-himnuszunk második sora Jézus ember voltáról beszél nekünk és azt mondja róla, hogy ő jött közénk, hogy megüresítette önmagát. Kirakott mindent a szívéből, ami csak terhelhetné (ha lett volna benne egyáltalán). Kirakott mindent, ami elvonná a figyelmét az Atya iránti engedelmességtől. Semmi hiúság, dicsőségvágy, önzés, önigazolás nem volt benne! Üres volt a lelke arra, hogy szüntelen az Atya iránti tisztelettel és engedelmességgel, és Isten gazdagságával legyen telve!

A boldog mondásokat olvastam az imént fel. Az elsőn sokat szoktak vitatkozni az emberek, mert nem értjük, hogy mit jelent ez: „lelki szegények” Pontosan annyit, amit Jézusról elmond ez a sor: „Megüresítette önmagát” A lelki szegények jelentése, hogy üresek, koldus szegények a Lélek számára, hogy őket az Isten lelke töltse meg a saját, mennyei gazdagságával! 

Ahogyan a zsidók égre emelt kézzel imádkoztak, mintegy föntről befogadni akaróan, úgy üres vagyok, hogy megtölts engem most is adventben is: jóval, széppel, igazzal Istenem!

 

Mint énekeljük is: „Jövök, semmit nem hozva (csak) keresztedbe fogódzva, meztelen, hogy felruházz...”

 

A 2. korintusi levélben írja Pál ezt „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor. 8,9) Jézus szíve üres volt, hogy tiszta legyen, Istené legyen! Ez az igazi advent, így várni az Urat! Mi minden terheli hát szívünket: hamis vágyak, ábrándok, képzetek, indulatok? Ürítsd ki imádságban szíved Isten előtt! Terhel sértődöttség, félelem, megbántottság? Tedd Istene elé az egészet! És hány alkalommal kezdesz így mondatot Isten igéjével, világos útmutatásával szemben: „Én azt gondolom...” Mennyi önigazolás, önbecsapás, önámítás van szívedben?! Csak azt nem mondod ki, hogy ebben nekem nem kell engedelmes legyek! Pedig ez van a „szerintem” mögött ilyenkor: „nem akarok engedelmes lenni... keresem a kibúvót!”

Mint ahogyan egy tál piszkos vizet kizúdítasz, úgy öntsd ki szíved minden terhét Isten elé, hogy üres légy! És engedd, hogy ez az üresség Urunk szeretetével, törődésével, jóságával, kincseivel teljék fel!

 

Mielőtt azonban azt is mérlegelnénk, hogy merjem-e ezt tenni, nem leszek-e e világ előtt vesztes, hamar mondom, hogy mit tett Jézus értünk: Szolgai formát vett fel, méghozzá rabszolgait. Tehát teljes sorsközösséget vállalt velünk az emberrel. Kiszolgáltatottja lett e világ minden hatalmasságának, úgy, mint mi is azok vagyunk! Egyenlő feltételekkel járt itt köztünk! Nem volt felsőbbrendűsége sem a kor kultúrájával, sem gazdasági, sem társadalmi, vagy politikai hatalmával szemben! Sőt Isten törvényét is mindenben érvényesnek tekintette és élte önmagára nézve, egy „ióta” sem, ahogy régen mondták egy „jottányi” sem veszhetett le, vagy válhatott számára érvénytelenné! Ment a zsinagógába és felolvasott, tanított, befizette a temlom adót, ahogy kell, Elfogadta a zsidó nagytanács halálos ítéletét magára, elfoghatták katonák, elítélhették, kivégezhették a rómaiak! Ugyanolyan kiszolgáltatottja volt az embervilágnak, mint bármelyikőnk! Ahogy sokszor mi sem tudjuk, hogy mi folyik a fejünk felett, kik csinálják, hogyan és miért a politikát, a gazdaságot, a háborút, vagy éppen a menekülthullámot... úgy volt ő is, teljesen rabszolga szinten, mint akinek nincs itt beleszólása semmibe köztünk!

 

Mindenben hasonló volt hozzánk, teljesen embernek bizonyult: ember volta nem látszat volt, nem egy kép csupán, amit elmos az első zápor, hanem bizonyos valóság! Meg vagy keresztelve? Ő is megkeresztelkedett, pedig nem volt rá szüksége, hisz Jánoshoz azok mentek, kik megbánták bűneiket! Voltál már éhes nagyon? Ő is volt, és leült egy kút mellett és beszélgetett valakivel, kivel más már nem állt szóba! Sírtál már! Hát hogyne sírtál volna: Lázár sírjánál ő is könnyekre fakadt! És voltál már dühös, bosszankodtál emberi értetlenségen, hitetlenségen? Bizony ő is azt kérdezte: Hát még mindig nem éritek...? – és újra magyarázta... (Mk.8,21) Igen: velünk egyenlő feltételekkel élt köztünk, hogy embertársunk lehessen! A legnagyobb mélységeket is megélte (a menny tiszta szentségétől, az istállón át, a kereszt borzalmáig), hogy a te legnagyobb megjárt mélységeid se legyenek ismeretlenek előtte! És közben mindig szolgált, mint egy rabszolga, téged, engem...

 

Valóságos ember, teljes mértékben! Mint te és én! Azért, hogy valóságos emberként élje át az emberi életet, annak minden örömével, bánatával, terhével, fájdalmával. Hogy mikor elé állsz (ülsz, fekszel) és elmondod imádat, egészen bizonyos légy: mindent ért belőle! Mindent ismer belőle! Úgy hallgat meg, hogy tudja mit mondasz neki, akár szíved legrejtettebb titkát, fájdalmát, örömét, vagy vágyát! Mehetsz hozzá gyászoddal, csalódottságoddal, megkötözöttségeddel, félelmeiddel!

 

Készülj hát ma így a karácsonyra és az Úr eljövendő érkezésre: öntsd ki szíved előtt úgy, hogy biztos vagy benne, ő melletted áll, egy veled, ért téged: emberi életével vállalt bennünket, és ma is vállal!

 

Ámen.

Egyenlő pillanataidért: hála!

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

 

mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (Fil. 2,5-6)

 

 

 

Egyenlő pillanataidért: hála!

 

 

Bev.: Az elmesélés szerint egy püspök elment egy vasárnap meghallgatni egyik vidéki lelkipásztorát. Beült a hátsó padba két asszonyság mögé és figyelte az istentiszteletet. Igyekezett feltűnés nélkül lenni, hogy a lelkipásztor ne is lássa, de ez azért nem sikerült neki, mint kiderül a folytatásból. Mikor a lelkész felolvasta a prédikáció alapigéjét az egyik néni odasúgta a másiknak. „Ez biztosan sorozat lesz” „Honnan tudod?” - kérdezte a másik. „A múlt héten is ezt olvasta fel.” - mondta a másik. No, a püspök rögtön értette a dolgot: a lelkész meglátta őt, és úgy döntött, hogy a mai helyett jobb lesz, ha a múlt hetit mondja el még egyszer, mert azt a hívek előtt könnyebb lesz kimagyaráznia, mint a püspök előtt a mait, amire nem készült, vagy nem eleget,

Megígérem, hogy advent valamennyi vasárnapján, de még karácsonykor is ezt az igét fogom felolvasni, mégpedig azért, mert ez valóban egy sorozat lesz. Versenként megyünk végig ezen az igeszakaszászon, amit úgy nevezünk, hogy „Krisztus-himnusz”

Advent első vasárnapján mienk az első vers, meg a bevezető vers is!

 

Tehát innen indulunk.

1. Kiről szól ez az ige? Vegyük így: nekünk szól Krisztusról, hogy bennünk is az az indulat, az a törekvés, igyekezet legyen, mint benne volt, amikor... Tehát miközben elámulunk Krisztus páratlan nagyságán folyamatosan keressük, hogy lehetek magam is pontosan olyan, mint Ő volt?! Miközben rá-rácsodálkozom egy egy verssor Krisztusról szóló vallomásra, tanítására, himnikus magasztalására igyekezzek vele azonosulni!

 

2. Miről szól hát az első vers?

Azt mondja el nekünk Jézus Krisztusról, hogy mikor ő itt járt köztünk, mindenben megegyezett Istennel, és ezt ő mégsem használta a maga emberi javára! Nem két Istenünk van, nem félig Isten Jézus, hanem Isteni formában volt köztünk. Bár látványra teljesen ember, és valójában is ember is, mégis Istennel, a Hatalmassal, a Teremtővel, a világmindenség egyedüli Urával teljesen egy, egyező, azonos! Jézus Krisztus állapotában Istennel egylényegű, megegyező.

Lehetek és ilyen? Lehet bennem ez a törekvés, elszánás, igyekezet, hogy egy legyek lényegileg, belsőleg Istennel? Oly messze vagyok én! Igen, messze vagyok, de erre való az advent: van négy vasárnapom, meg a közbezárt hétköznapok, hogy napról napra közelebb lépjek Istenhez, hogy napról napra hasonuljak hozzá, hogy mikor belépek a karácsonyi istentiszteletre, mikor megállunk szeretteinkkel a fa előtt a nagyszobában, akkor ott már csak leboruljak, hódoljak, imádjam őt!

Aki elindul a Krisztus iránti engedelmesség útján, azaz elkezdi megérteni Isten akaratát és elkezdi cselekedni is azt, az elkezdi átélni, hogy vannak pillantok, amikor mintha Isten maga mellé emelne és mintha – még kimondani is félek – olyan erő hatalom, bölcsesség lenne bennem, lenne az enyém, mint ami csak az övé! Vannak pillanatok, események, cselekmények, megszólalások, vallomások, mikor nem messze vagyok tőle, hanem mintha egy volnék vele! Ilyenkor, igen, valóban egy vagyok Vele! Mikor megszólalsz egy beszélgetésben és magad is meglepődsz, hogy lám, most nem is én szóltam, hanem Isten szólt rajtam keresztül. Mikor teszel valamit az igének engedve, talán önkéntelenül is és magad is megdöbbensz, talán utólag, hogy te még ilyet nem tettél, és mégis, milyen igaz és szent volt, amit tettél. Talán mikor először kezdesz őszintén imádkozni az Úrhoz és nem számít idő, és már nem nehéz mondani, csak kiöntöd végre előtte a szíved. Mikor valakinek ki tudod mondani, hogy mit tett veled a Hatalmas, hogyan mentett meg, áldott meg, segített meg, és te tudod, hogy nem te voltál ügyes, nem a körülmények jöttek jól ki, hanem Ő, az Úr volt, aki csodásan cselekedett veled, érted!

 

Ilyenkor, mintha ég és föld összeérne a szívedben és mélyen beleégne a lelkedbe, hogy Isten, nem a messzeségben, hanem itt a szívemben van és uralkodik! Ahogy azt Dzsida Jenő mondja ki egyik csodaszép versében:

S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek, együgyű szavamtól sírásra fakadnak, ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, - az Ur áll mögöttem !” (Egyszerű vers a kegyelemről)

Aztán azt is lemondja nekünk ez a mai igevers, hogy Jézust ezt az állapotát nem tekintette zsákmánynak, valami talált szerencsének, vagy birtokolt haszonnak, amit adott pillanatban a maga javára fordíthat! Nem zsákmány, amivel azt teszek, amit akarok, amit úgy használok, ahogy akarok, hanem egyedül arra a célra, amiért kaptam! Jézus eleve birtokolta az Isteni állapot minden tulajdonságát, de ő ezt mindvégig arra használta, hogy felmutassa nekünk Isten csodálatos világát: gyógyított, csodákat tett másokkal, tanított, vigasztalt, halottat támasztott fel Isten hatalmát megmutatandó. S mikor elfogták Jézust a Gecsemáné kertben, és egyik tanítvány nagy lelkesen karjával lecsapta a főpap szolgájának a fülét, azt mondja Jézus: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?” (Mt. 26,53-54)

 

De ő nem tett ilyet, még a legnehezebb pillanatban sem! Semmit a maga javára, mentésére, hanem mindent Isten szent és tökéletes akaratának alárendelve, hogy nekünk szerezzen bűnbocsánatot, igazságot, és örök életet!

Az, hogy hiszel, hogy van Jézusod, hogy tied a menny nem valami zsákmány a magad javára! Nem ön célra használható nyereség, hanem ajándék! Az imádság nem egy kupon, amit jössz beváltani magadnak, hanem imádatod kifejezésének egyik eszköze! Az, hogy vannak olyan pillanatok, percek, napok, események, történések, szolgálatok életedben, mikor úgy egy vagy Istennel nem zsákmány, ami a tied bármire, hanem olyan nagy ajándék, amiért csak végtelen hálás lehetsz Istennek, hogy végre elszakadhattál a földhözragadtságtól, és a bűntől, és végre egyeztél Istennel!

 

Advent első vasárnapján igyekezz azon, hogy mindenben egyezz Istennel, és ezt az egyező állapotot sosem magadra, hanem Isten dicsőségére fordítsd, és ha bármi is valóság ebből az életeden légy érte nagyon hálás, mert Isten emelt magához, töltött el téged önmagával, Szentlelkével! Hiszen amid van Istentől, amiben maga mellé emelt az ajándék Tőle: légy hát hálás az ilyen egyenlő időidért, akár csak pillanataidért!

Ámen.

 

 

 

 

Az engedelmességről

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

 

Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt. 7,21-23)

 

 

Az engedelmességről

 

 

Bev.: A 80-as években jelent meg egy svéd gyermekvers kötet benne egy vers erről...

Meg ne próbáld!

Mondja apa,

és nagyon szigorúan néz rám.

És egész testem reszket,

és már úgy érzem, gyáva vagyok,

ha meg nem próbálom.

 

Vajon ez csak gyermekvers? Vagy rólunk, felnőttekről is szól? Netán, még rólunk keresztyén felnőttekről is?

 

1. Isten egyértelmű rendet adott: Amikor Mózes lejön a hegyről kezében a két kőtáblával az egész 10 parancsolat többnyire kétszavas parancsokból állt. 10 egyértelmű törvény, ami az utat jelentette a zsidó nép számára. 10 egyértelmű szabály az élethez, a megmaradáshoz. Ez a 10 parancs volt a rend. A parancsolatokon nem sokat lehetett vitázni, mert egyértelműek voltak. Ha előjöttek is összetettebb helyzetek ezek adtak eligazítást. A törvény magyarázata a különleges eseteket sorra veszi és megmutatja a törvény alkalmazását. Még a kiskapuk is becsukattak. Sőt, amikor Jézus elkezd tanítani a törvényről, egészen szorosan értelmezi azokat. Végképp nem marad semmi kibúvó, vagy kifogás, hogy mire nem érvényes a parancs.

 

 

2. Isten parancsai egyértelműek. Ha nem értjük, akkor nem a parancs bonyolult, hanem mi vagyunk bonyolultak, ha úgy tetszik értetlenek Isten előtt! Ma már hány matematikai feladaton nevetünk, hogy milyen egyszerű az, és mégis, mikor először levezették előttünk azt hittük, hogy sosem értjük meg... Így vagyunk olykor Isten parancsaival is. Szeretném érteni, szeretnék neki engedelmeskedni, de azt mondom: „nehéz”. János levele pedig azt mondja: „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn. 5,3)

 

3. Engedetlenség és következménye: Bár Isten megmondta, hogy dolgunk, hogy megtartsuk az ő parancsait, törvényei és rendelkezéseit, mégis az ember állandóan az engedetlenség útját keresi. Pedig az is világos, hogy mi az engedetlenség következménye, hisz Isten már az Édenben megmondta: „Meghalsz” Mózes ötödik könyvében az áldások és átkok felsorolása azért megdöbbentő, mert láthatjuk az életben azok mondhatni egyszerű beteljesülését! Sokszor túl sablonosan is értelmezzük és kihagyjuk belőle a kegyelmet, amit már Krisztus váltságműve óta ismerünk, de azért máig érvényes: két út van: engedelmesség áldással, vagy engedetlenség átokkal. Nem kerülhetem meg Isten törvényét és rendjét! Nem mondhatom azt sem, hogy majd a végén jó hívő leszek... Istennel szemben nem trükközhetek: Ő nagyobb, Ő valóban Hatalmas!

 

4. Engedelmesség áldása: Az engedelmességnek is megvan a maga egyenes következménye, ám ezt sem értelmezhetjük sablonosan, mert abból sok csalódás fakad! A minket körülvevő, és Isten rendjétől még messzebbre szakadt világ a maga gondolkodásával gyakran nem érti, hogy hogyan lehet valaki boldog, megelégedett úgy, hogy közben nem a világ jelen trendjei szerint él, hanem egy mára szinte vállalhatatlan rendszerint, ahol nem állhatok bosszút, ahol a rosszért jóval kell fizessek, ahol sokkal kevesebb is elég, ahol Istennek engedve szembemehetek a mai életfelfogással! És mégis az engedelmességben járó emberek tudnak hálásak lenni, tudnak megköszönni, tudnak terhet hordozni, tudnak vigasztalni és másokat is felkarolni! Igen, tudom, van sok más példa is a jó tettekre, olyanoknál is, akik nem hívők, de most arról beszélünk, hogy az engedelmességet megáldja az Úr!

 

Viszont sok csalódás származik némi félreértésből! Ahogy Jézus is rámutat lesznek, akik azt hiszik, hogy bemehetnek a mennyek országába és mégsem! Ezért teszi egyértelmű, hogy nem elég az ő nevét emlegetni, nem elég rá hivatkozni, nem elég színleg hívőnek lenni.

 

Rádöbbentél-e már, hogy nem elég, hogy vasárnap itt vagy, hogy meg vagy keresztelve, meg konfirmáltál...? Rádöbbentél-e, hogy nem elég, hogy valamit már tettél az egyházadért, vagy adtál az gyülekezet javára? Rádöbbentél-e már, hogy az igazi engedelmesség több, mint egy akció, mint egy jótékonyság, több, mint egy kis szépítő máz a beteg életeden? Jézus nagyon egyértelműen fogalmaz: „csak aki cselekszi” Aki így él! Akinek az a természetes, hogy mindenben Isten törvénye, rendje szerint éljek! Az időbeosztásommal, az emberi kapcsolataimban, a pénzemmel, a munkámmal, a gyülekezetben való jelenlétemmel...

 

 

 

Az engedelmességgel szemben sok kifogást találunk, de dobjuk ki ezeket mind, mert Jézus meghív minket megáldott, termékeny életre, amihez az alap: nem csak mondom, hogy Uram, Uram, hanem valóban cselekszem mennyei Atyám akaratát!

Ámen.